Vissza a tartalomjegyzékhez

Lukács Ibolya Anna
Jézus-film Mel Gibsontól

Ellentmondásos, antiszemita, sértő - látványos, inspiratív és pontos. Néhány jelző, melyekkel Mel Gibson saját gyártású, még be sem mutatott, máris vihart kavaró filmjét illették mostanában. A film, amelyet jövő tavasszal mutatnak be a mozikban, Jézus életének utolsó 12 óráját mutatja be. A nézőknek azonban fel kell készülniük, hogy nem mindennapi élményben részesülnek majd: a szereplők - a történelmi hitelesség kedvéért - csak arámi és latin nyelven beszélnek, angol feliratozás nélkül. Ennek ellenére az amerikai filmsztár nemcsak az ókortudósok figyelmére számít, filmjét a nagyközönségnek szánja, bár bizonyára soha nem fog versenyre kelni az 1978-as Lukács evangéliuma feldolgozás több milliárdos nézettségével, melyet több mint nyolcvan nyelvre fordítottak le. 


Mel Gibson, a rettenthetetlen. A passióban nem alkuszik Fotó: Reuters

Még be sem mutatták, de egy ellopott, vágatlan részlet alapján máris súlyos vádakkal illették Mel Gibson legújabb filmjét. A „The Passion” című alkotás a lehető legnagyobb pontosságra törekedve igyekszik megjeleníteni Jézus életének utolsó óráit, bemutatva szenvedéseit és halálát. A filmbeli dialógusok két holt nyelven, korabeli arámiul és latinul folynak majd, pontosan követve a Szentírás szövegét, mivel a benne szereplő történelmi személyek is ezeken a nyelveken kommunikáltak. Bár ily módon, feliratozás nélkül valószínűleg nem sokan fogják érteni a szöveget, Gibson arra számít, hogy a történetmondás hagyományos filmes eszközei segítik majd a megértést.
Ez azonban problémát jelenthet majd a forgalmazóknak, akik nem veszik biztosra a kasszasikert egy olyan film esetében, amelyben két holt nyelven társalognak a szereplők. 
A filmet már elkészülte előtt egy évvel példátlan érdeklődés kísérte. Illegális módon megszerzett forgatókönyv-részletek kerültek ki, és még Gibson nyolcvanöt éves apját is újságírók figyelték, aki korábban meglehetősen zsidóellenes kijelentésekre ragadtatta magát a holokauszttal kapcsolatos írásában. A forgatókönyv ellopott részletei és az idősebb Gibson múltja alapján több érdekcsoport attól tart, hogy az alkotás a zsidók kollektív felelősségét hangsúlyozva antiszemita húrokat penget majd. Ezt Gibson határozottan cáfolta, kijelentve, hogy filmjével inspirálni szeretne, nem sérteni. 
A Rágalmazásellenes Liga aggodalmát fejezte ki az esetleges antiszemita felhangok miatt, és katolikus körök is hasonlóképpen, attól tartva, hogy Gibson a katolikus tanításokkal összeegyeztethetetlen módon fogja bemutatni Jézust. A félelmeket nem utolsó sorban a New York Times cikke gerjesztette, amely a színészt tradicionális katolikusként mutatta be, aki nem ért egyet a II. Vatikáni Zsinat hatvanas években született döntéseivel - ezek között szerepelt az a kitétel is, miszerint a zsidók nem tekinthetők bűnösnek Jézus haláláért. Az amerikai születésű, de Ausztráliában nevelkedett negyvenhat éves színész valóban némiképp tradicionális vonalat képvisel hitében, amit az is jelez, hogy a saját kaliforniai birtokán álló családi kápolnában még mindig latinul szoktak misét mondani. A közelmúltban egyébként szenvedélyesen fellépett a katolikus egyházat bírálva, amikor egész Amerikát megrázták a bostoni egyházmegyében kirobbant, majd országszerte továbbgyűrűző botrányok a gyermekeket molesztáló pedofil papok körül. 
Gibson filmjét Olaszországban, a Róma mellett álló híres Cinecitta stúdióban és a dél-olaszországi Materában forgatták. „Sokan elmondták már ezt a történetet, de… olyan, mintha a teleszkóp rossz végén néznének be… úgy értem, hogy Jézusnak vagy rossz a külseje, vagy pontatlanok, vagy egyszerűen nem hiszed el a sztorit” - vélekedett Gibson, aki korábban elutasította Martin Scorsese felkérését a Jézus utolsó megkísértése című, világszerte botrányt kavaró film főszerepére. A szerep elől ezúttal is meghátrált, átadva azt Jim Caviezelnek, akit a Monte Cristo grófja és a Tiszta ügy című filmekből ismerhet a magyar közönség. „Két dolgot nem tennék meg soha - kommentálta a döntést Gibson. Még a húszas éveimben eldöntöttem, hogy soha nem fogom magamat játszani, ha arra kerülne a sor, és soha nem fogom Jézust játszani.”
A viták kezdete óta Gibson a közelmúltban szólalt meg először a filmmel kapcsolatban, kijelentve: „Sem én, sem a filmem nem antiszemita… nem is gyűlölök senkit, különösen nem a zsidókat. Ők a barátaim és a munkatársaim… az antiszemitizmus nemcsak a személyes hitemmel, de a film által hordozott üzenettel is ellentétes.” Bár a film ismertségének mindenképpen jót tesz a körülötte már jó előre zajló vita, a rendező és a forgatókönyvet részben író Gibsonnak nincs könnyű dolga - ahogy a készülő alkotás egyik méltatója megjegyezte: munkája folytatásához a Rettenthetetlen bátorságára és a Hazafi kitartására lesz szüksége.

***

Jézus történetének megfilmesítésével sokan sokféle koncepció szerint próbálkoztak - több-kevesebb sikerrel. Valószínűleg az egyik leghíresebb, és tegyük hozzá, bizonyos tekintetben mindenképpen a legsikeresebb filmes változat a Lukács evangéliuma alapján készült Jézus élete című film, amelyet 1978-ban forgattak. 
A film ötletét már az ötvenes évek óta dédelgette magában Bill Bright, aki a Campus Crusade for Christ nevű evangelizációs szervezet vezetője volt. A filmben mint sajátos médiumban hatalmas lehetőséget látott arra, hogy az egész világon akár az írástudatlanokhoz is eljuttassák az evangéliumot. Bright ezért Jézus életének egészen pontos ábrázolását szerette volna megvalósítani. 
A hetvenes évek közepén ötszáz, különféle keresztény és világi szervezeteket képviselő szakértő ötéves program keretében dolgozta ki a módszert Jézus életének legszakszerűbb és legpontosabb ábrázolására. A csoport öt alapvető kritériumban állapodott meg: először, a filmnek régészetileg, történelmileg és teológiailag pontosnak kell lennie, amennyire csak emberileg lehetséges. Másodszor: minden előítélettől mentesen, mindenki számára elfogadhatóan kell bemutatnia Jézus életét. Harmadszor: a történetnek minden életkorú nézőt meg kell tudnia szólítani. Negyedszer: A szövegnek bármely nyelvre könnyen lefordíthatónak kell lennie, végül a filmnek olyan minőségben kell elkészülnie, hogy moziban bemutatható legyen. A „Jézus-filmet” végül 1978-ban készítették el hatmillió dolláros költséggel, amelynek legnagyobb részét egy üzletember, a Campus Crusade régi híve biztosította.
Bárki, aki kinyitja a Bibliát Lukács evangéliumánál, elolvashatja a film szövegkönyvének jelentős részét - szinte minden szó, amit a filmben Jézus mond, megegyezik a Szentírás szövegével. A Jézust játszó színész megtalálása sem volt egyszerű feladat: hat hónapos keresés és több mint 260 próbafelvétel után a szerepet egy angol Shakespeare-színész, Brian Deacon kapta meg. 
Bár az első év alatt kétezer moziban több millió amerikai nézhette végig a filmet, az alkotók a művet elsősorban evangelizációs célokra szánták. A filmet világszerte használták és használják a mai napig is az igehirdetés eszközéül. Ennek a régen dédelgetett tervnek a megvalósításához azonban erős és hozzáértő vezetőre is szükség volt - ezt Paul Eshemann személyében találta meg Bright. Eshemann, aki a Jesus Film Project vezetője lett, kezdettől részt vett a film körüli munkálatokban - így született meg a világméretű filmes evangelizációs szolgálat.