Vissza a tartalomjegyzékhez

Varga József
Az MTK erősített a legjobban

Az MLSZ idén is megrendezi a Szuperkupa-döntőt, a 2003- 2004-es labdarúgó év első hivatalos mérkőzését, melyen a bajnok MTK-Hungária a kupagyőztes Ferencvárossal találkozik július 19-én, szombaton 20 óra 15-kor a Puskás Ferenc Stadionban. Július 26-án pedig kezdetét veszi a 102. labdarúgó-bajnokság. Bár az átigazolási időszak csak e hét vasárnapján zárul, a legtöbb élvonalbeli klub játékos-kerete már kialakultnak tekinthető.


Welton Silva góljai a Bajnokok Ligájába juttathatják az MTK-t Fotó: Archív

A Győri ETO FC - a Ferencvárosban is megfordult Vasile Miriuta és Nyilas Elek megszerzésével - a középpályán alaposan megerősödhet, míg a védelem a szerb Jovo Ara-natoviccsal lehet acélosabb.
Az új edzővel készülő Videoton, Csank János előző csapatától, a Siófoktól igazolt remek labdarúgókat. Koller Ákos, Schwarcz Zoltán és a szerb Alekszandar Pantics (ha sérüléséből felépül), valamint a ZTE-től érkezett hálóőr, Turi Géza teljesítménye előrelépést hozhat a fehérvári alakulatnál. A román Marian Savu góljaival szolgálhatja meg a vételárát. 
A nagy múltú Újpest is mesteredzővel vág neki a szezonnak, Mezey György személye garancia az eredményesebb szereplésre. Az igazolások is e cél érdekében történtek.
A Megyeri úton folytatja karrierjét többek között: Bükszegi Zoltán, Erős Károly, Polonkai Attila és Szanyó Károly. 
Az elmúlt szezon bronzérmese a DVSC-Megaforce, az eddig Ausztriában légióskodó Halmosi Pétert igazolta le, és visszatért az egyesülethez Madar Csaba az MTK-tól. Jelenleg tárgyalásban áll a klub és a bosnyák Hadis Zubanovics, aki góljaival sokat tehetne azért, hogy a hajdúságiak ebben az évben is a dobogóra kerüljenek.
A május 30-ai botrány óta a második helyezett Ferencváros helyzete igencsak megromlott. Az ismert okok miatt a zöldek elvesztették legeredményesebb támadójúkat, Tököli Attilát, akinek következő állomáshelye egyelőre ismeretlen. A védelem tengelyéből is válogatott játékos, Dragóner Attila távozott, aki az utolsó hírek szerint Ausztriában folytatja. A nehéz anyagi helyzetbe került csapat eddig azért nem szerződtethetett új játékosokat, mert kiszemeltjeik az események hatására nemet mondtak a klub hívó szavára. Lapzártakor a győri Baumgartner Attila és a soproniak örmény csatára, Eguja Javruan áll tárgyalásban a huszonhétszeres bajnok vezetőségével. A sérülésektől is tizedelt társaságra így nehéz mérkőzések várhatnak az UEFA-kupában és a bajnokságban is. 
A bajnok MTK-Hungária ezzel szemben szenzációs igazolásokkal készül a BL-selejtezőkre és bajnoki címe megvédésére. A kapuba visszatért Fehérvárról Végh Zoltán, aki ismét a válogatottban is bizonyíthatja tudását. A védelem Pandur Péter, Pusztai Olivér és Zabos Attila bevetésével válhat még biztosabbá. Izraelből tért haza a két klasszis, Halmai Gábor és Pisont István, akik a csapatkapitánnyal, Illés Bélával és Zavadszky Gáborral az ország legerősebb középpályás sorát alkothatják. A kispesti Torghelle Sándor már az edzőmérkőzéseken is bizonyította, hogy érdemes volt kék-fehérbe öltöztetni. A brazil Welton Silvával párban gólokban gazdag játékkal szórakoztathatják a szurkolókat. A csapat mestermunkája természetesen a Bajnokok Ligájában való kerülés lenne, amire ezzel az állománnyal nagy esélye van a huszonkétszeres bajnok gárdának.