Vissza a tartalomjegyzékhez


Hungarizmus a viták kereszttüzében I.

A Wass Albert állítólagos hungarista múltjával és a Hungarista Mozgalom történetével foglalkozó számos publikációjuk hatására figyelmükbe szeretném ajánlani az alábbi ellenvéleményemet, amely Szemenyei-Kiss Tamás újdonsült Háry János-díjas elmebeteg handabandázásával ellentétben, dokumentumokkal bizonyítható adatok alapján íródott. 
A Hetek május 9-ei számában előlépett a színfalak mögül a legendás Hungarista Mozgalom Hírszolgálata volt vezetője, Szemenyei-Kiss Tamás, ha csak egy olvasói levél formájában is. Olvassunk bele röviden a lényegbe, nem fogjuk megbánni.

Tisztelt Szerkesztőség!

„A Hungarista Mozgalom Hírszolgálata (HMH) főmunkatársai, irányítói közé tartozott az Egyesült Államokba menekült erdélyi arisztokrata, gróf Wass Albert is - aki Alföldi Gézával (Szálasi propagandaminisztériumának államtitkárával), Borsányi Juliánnal, Bosnyák Imre FKgP-politikussal, Milotay Istvánnal, Fiala Ferenccel (Szálasi egykori sajtófőnökével), Marschalkó Lajossal, Málnási Ödönnel, a kanadai 24. Óra főszerkesztőjével, Tóth Judittal, a Kaliforniában élő lap- és könyvkiadó Szász Lóránttal, valamint az 1994-1998 között irányításom alatt állt HMH-központtal összehangoltan végezte politikai munkáját.
Mint elvetemült fasisztát 1994 és 1998 között a HMH vezetőjeként ismert meg a nyilvánosság politizáló része. Együtt dolgoztam Tarnói Lászlóval (az egykor volt hungarista állam igazságügy-miniszterének kabinetfőnökével), Kántor Béla és Tarjányi-Tatár Imre urakkal - akik Magyarországra exportálták (még 1989-ben) a nemzetiszocializmus eszméjét és eszközeit. Továbbá dr. Lovas István nemzettestvérrel (Orbán Viktor kegyeltjével), Gerhard Lauck úrral (a hitleri náci párt utódszervezete, az NSDAP/AO irányítójával), Lányi Zsolt, dr. Torgyán József és Homoki János urakkal, a Hungarista Mozgalom kisgazda támogatóival.”
Mint a témakör ismerője, aki az említett személyek közül úgy Alföldi Géza költőt, mint Fiala Ferenc újságírót személyesen is ismerte, és az úgynevezett emigrációs hungarista sajtónak majd két évtizeden keresztül munkatársa, sőt az Út és Cél című lapnak rövid ideig főszerkesztője is volt, csupán a tényekre korlátozva és a történelmi hűség kedvéért, no meg azért, hogy az érintettek és olvasótáboruk nehogy hülyén távozzon a másvilágra, szeretnék néhány megjegyzést fűzni a Wass Albert hungarista múltját leleplező írásokhoz.
Szégyenletes, hogy a mai Magyarországon még léteznek olyan megveszekedett gyűlöletkeltők, akik a román titkosszolgálat hamisításait tényként elismerve mocskolódhatnak. Wass nem tartozott a hungarista emigrációhoz, és nem volt soha főmunkatársa a cikkben említett „Hungarista Mozgalom Hírszolgálata” nevet viselő, valójában soha nem létezett agyszüleménynek. Wass az egyetemes magyarságot szolgálta írásaival, azon belül Erdélynek volt az élő lelkiismerete, attól függetlenül, hogy írásait hungarista lapok is lehozták vagy tevékenységét méltatták. Az író több művében kritikusan nyilatkozott a hungaristákról.
1946-ban Henney Árpád álnéven bujkált Ausztriában, hogy elkerülje a Nyilaskeresztes Párt prominenseire váró elfogatást. Nyisztor Zoltán jezsuita teológus és író pedig, aki már a harmincas években erősen kritizálta több cikkében is a nemzetiszocialisták hatalomra jutását Németországban, és a nyilasokhoz semmi köze nem volt, még magyar földön tartózkodott, méghozzá az ÁVH foglyaként. Mindebből következik, hogy Henney Árpád és Nyisztor Zoltán nem alapíthatták meg Venezuelában a nem létező „Hungarista Mozgalom Hírszolgálatát”. Az igazsághoz tartozik, hogy Nyisztor 1948-ban Rómából Spanyolországon keresztül kivándorolt Dél-Amerikába, ahol rövid kolumbiai tartózkodás után Venezuelában tevékenykedett mint misszionárius, és csak 1961-ben tért újra vissza Európába. De Henney Árpáddal soha nem találkozott.
Továbbá Henneyt a „Nemzetvezető” nem nevezte ki utódjának, ezt egy szűk hungarista kör állította csak, hogy híveket toborozzanak. Henneyt a legtöbb egykori nyilas nem ismerte el az emigrációban mint Szálasi utódját. Ettől függetlenül 1948-ban Tatár Imrével és Gömbös Ernővel (Gömbös Gyula fiával) Ausztriában megalakította az emigrációs Hungarista Mozgalmat, amelyhez később ausztráliai és kanadai szórványok is csatlakoztak. Tevékenységük főleg arra korlátozódott, hogy Út és Cél és Hungarista Tájékoztató címen újságokat adtak ki, amelyek ortodox hungarista szemléletet tükröztek. Ezek a lapok Henney 1980-ban bekövetkezett halála után, amikor Tatár Imre vette át a Mozgalom vezetését, továbbra is megjelentek ausztráliai kiadásban, szakítva a korábbi ortodox szemlélettel, míg a 90-es évek végén megszűntek.
A Németországban kiadott Hídverők című lapot 1948-ban Alföldi Géza költő alapította és szerkesztette megszűnéséig, amely 1962-ben következett be. Alföldi már mint ismert, úgynevezett népi költő a harmincas évek végétől részt vett a Hungarista Mozgalomban, 1944-ben „A Nép” című nyilas lap vezércikkírója, majd október 15. után államtitkár a propagandaminisztériumban. Az emigrációban a Henney nevével fémjelzett hungarista csoportosulással semmiféle kapcsolatot nem tartott, sőt kimondottan ellenségesen viselkedett. A Hídverők ettől függetlenül hungarista irányvonalat követett, és a nemzeti emigráció egyik legnépszerűbb lapja volt. A Hídfőt Süli József alapította 1948-ban Londonban. Az ötvenes évek közepétől Marschalkó Lajos lett a vezércikkíró, majd Süli 1960-ban bekövetkezett halála után a főszerkesztő. Ide csatlakozott az 1956-os forradalom alatt tizenkét évi rabság után a börtönéből kiszabadított és nyugatra távozott Fiala Ferenc (a Szálasi-kormány sajtófőnöke) is főmunkatársnak.
Marschalkó 45 előtt többek között a Függetlenség főszerkesztője volt, tehát kormánypárti elkötelezettségű újságíró. Tény, hogy egész életművét a szélsőjobboldali szemlélet hatotta át, de semmilyen kimondottan hungarista szervezkedésben nem vállalt szerepet.
A legprominensebb nyilasnak számító Fiala az emigrációban szintén elhatárolódott a Henney vezette mozgalomtól, és írásaiban, de főleg számos könyvében megpróbált egy objektív képet adni a hungarizmusról, annak hibáit, sőt bűneit sem elhallgatva. 
Nyisztor Zoltán, akinek, mint fentebb már olvashattuk, a Hungarista Mozgalommal sem a háború előtt, sem pedig az emigrációban semmilyen kapcsolata nem volt, a hetvenes évektől lett a Hídfő római tudósítója, amikor a lapot Marschalkó Lajos 1968-ban bekövetkezett halála után Fiala Ferenc vitte tovább mint főszerkesztő. 
Málnási Ödön professzor a harmincas évek végén a nyilasok egyik ideológusának számított, később összekülönbözött Szálasival, de ettől függetlenül a háború után hosszú börtönbüntetésre ítélték, és csak 1956 után került nyugatra. Ő sem csatlakozott a Henney-féle „hivatalos” Hungarista Mozgalomhoz, hanem időszakonként a Hídfő hasábjain jelentek meg írásai. 
Végül szólni kell egy magát jelenleg Szemenyei-Kiss Tamásnak és újságírónak nevező, valószínűleg elmebeteg és feltűnési mániában szenvedő sajnálatos személy tevékenységéről. Szemenyei a kilencvenes évek elején tűnt föl mint magyarországi munkatárs az Új Hídfő, majd később 24. Óra hasábjain, olyan tudósításokkal, hogy még maga Háry János is megirigyelhette volna. Nem létező hungarista csoportokról tudósított, akik küzdenek a „neobolsevista” hatalom ellen. Az ő tudósításaiban olvashattunk először a „Hungarista Mozgalom Hírszolgálata” nevű szervezetről, amelynek természetesen ő volt a vezetője és valószínűleg egyetlen tagja. Világosan látható, hogy badarságait egy kis nyugati valuta csurranásának reményében eresztette szélnek. Tevékenységét rágalmazási perek tarkították, amelyeket sorra el is vesztett. A 24. Óra főszerkesztője végül megelégelte a sok sületlenséget, és kipenderítette Szemenyeit a laptól.

Tisztelettel:
Dobszay Károly
Dortmund, Németország