Vissza a tartalomjegyzékhez

Munkatársunktól
Táborról sem könnyű

A vakáció közeledtével közel másfél millió szülőt kellett, hogy foglalkoztasson a gondolat: mit csináljon a gyerek nyáron? Persze, az ideális az, ha a meleg időszak egy részét pihenés, kikapcsolódás közben együtt töltheti a család. Ám miközben az ország a nyaralást éltető szólamoktól zeng, az igazság az: a családok többsége nem engedheti meg magának ezt a „luxust”.


Gyerekek futóversenyen. Célba érnek Fotó: Somorjai L.

A gyerekeknek viszont szünet van, és ez a dolgozó szülőknek bizony okoz némi fejtörést. Sokan igyekeznek családon belül megoldani a felnőtt felügyeletet, többnyire a nagyszülők, esetleg nagynénik, nagybácsik bevonásával. Olyan is akad, hogy baráti társaságok fognak össze: saját és egymás csemetéire önsegélyező, forgó rendszerben, egy-kéthetes turnusokban vigyáznak. És persze - vagy szükségből, vagy mert a gyereknek is kedve van hozzá: lehet táborozni is.
Szinte minden gyereknél elérkezik az a kor, amikor - általában baráti társaságával együtt - táborba kívánkozik. És ahogy a jól sikerült táborozás emléke sok éven át elkíséri a kisdiákot, ugyanúgy a rosszul időzített, rosszul választott egyhetes program elveheti a kedvét a következő nyarak hasonló időtöltésétől. 
Alapvető szabály, hogy a választásnál szem előtt kell tartani a gyerek érdeklődési körét, és nagyon jó, ha már ismeri a táborvezetőt, vagy a felügyeletet ellátó felnőttet. A kicsik, vagyis a hat-nyolc évesek még többnyire ódzkodnak az egyedül táborozástól, számukra jobb, ha napközis jellegű tábor mellett döntenek a szülők, amelyet általában az iskolák, önkormányzatok kedvező áron kínálnak. A kilenc év felettiek között a sporttáborok, illetve a kialakuló szűkebb érdeklődési körnek megfelelő táborok vezetik a népszerűségi listát. Ez a korosztály már könnyebben válik el a szülőktől, szívesen mennek nagyobb távolságra. Arról azonban célszerű gondoskodni, hogy szükség esetén a gyerek el tudja érni a családot.
A táborozó hátizsákját erejéhez kell méretezni: ám az összecsomagolt holmi jó, ha tartalmaz annyi alsóneműt, zoknit, pólót és rövidnadrágot, ahány napra megy a gyerek. Gondolni kell a hűvösebb nyári napokra is, ezért legyen a ruhái közt hosszúnadrág, pulóver, széldzseki és zárt cipő is. Emellett fürdőruha, törölköző és persze tisztálkodási szerek is kellenek. A nap sugárzására való tekintettel ma már szinte alapkövetelmény a magas fényvédő faktorú naptej; amennyiben gyógyszert szed a gyermek, a tablettákat a felelős felnőttnek adjuk át.
Ha hosszabb ideig tart a táborozás, és a gyerek is igényli, látogassuk meg; ha pedig nem érzi jól magát, inkább vigyük haza: akkor esély van rá, hogy talán a következő nyáron megjön a kedve.


Nyári ajánlatok

A Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium és a internetes oldal közös munkájának eredményeként a weblapon június 16-tól működik a Vakációs Szolgálat, amely 126 témakörben - az agyagozástól a bábkészítésen, gyöngyfűzésen, filmezésen, labdarúgáson, történelmi kalandozáson, vitorlázáson át a zenéig - több száz táborozási lehetőséget ajánl a szülők és a diákok figyelmébe. Az árak a tavalyihoz képest magasabbak: átlagosan egy egyhetes időtartamú táborozás tizenöt-huszonötezer forintba kerül. A legolcsóbb a balatonedericsi barlangásztábor, amely ingyenes, augusztus végén kerül megrendezésre tizennégy év feletti fiatalok számára. A legdrágább a Horvátországban rendezett amerikai nyelvi tábor, amelyért százezer forintot kérnek. Tendencia, hogy egyre több az olyan program, ahol a gyerekeket bevonják a munkába.
A Vakációs Szolgálat nemcsak az ország valamennyi táborát, hanem a napköziket, foglalkozásokat, túrákat, tanfolyamokat is összegyűjtötte, ezekkel együtt mintegy háromezer nyári programot kínál. Az adatbázis szerkesztői e-mail szolgáltatást is működtetnek, részletes információkkal szolgálnak a konkrét kérdésekre. Ezenkívül a hét minden napján hívhatók a 06(1)352-3333-as telefonszámon.