Vissza a tartalomjegyzékhez

Bárdos Róbert
A megbocsátás útja

Vannak alkotások, melyekre érdemes odafigyelni, főként azért, mert a jelenlegi filmkínálatban páratlannak mondhatók. Gondolkodtatóak, tartalmi és formai szempontból egyaránt letisztultak, sajnos ez manapság elég ritka. Ilyen a belga Dardenne fivérek, Jean-Pierre és Luc drámája, A fiú.

Olivier (Olivier Gourmet) egy asztalosiskola vezetője, diákjai a fiatalkorúak börtönéből szabadult srácok. Feleségével fia halála óta megromlott a kapcsolata, magányosan, zárkózottan él. Egy nap az ötéves büntetését letöltött, tizenhat éves Francis (Morgan Marinne) jelentkezik tanoncnak. Olivier furcsán viselkedik vele, először elküldi, majd másnap mégis magához veszi. Hamar megtudjuk, miért, hiszen az új fiú nem más, mint a tragédia okozója, az asztalosmester gyermekének gyilkosa. Az évek alatt felgyülemlett passzív gyűlölet most utat törhet magának. Olivier tanulmányozni kezdi Francist, megnézi, hol lakik, egyszer kedves hozzá, máskor kemény. Vizsgálgatja, mi van a srác lelkében, vajon megbánta-e a tettét. Majd egy váratlan pillanatban szembesíti Francist a ténnyel, hogy akit megölt, az a fia volt. A film utolsó néhány perce megdöbbentő gondolatokat fejez ki a megbocsátásról.
A mai mozis közönségnek talán szokatlan az a dokumentartista hangvétel, amit a rendezőpáros a játékfilmes műfajban is képvisel. 
A meglehetősen puritán alkotásnak nincs zenéje, halljuk, ahogy beindul a fűrészgép, csattog a kalapács, de leginkább a főhős szuszogása szolgáltatja az életközeliséget. A kamera rááll a mesterre, nem hagyja, hogy ellankadjon a figyelmünk, lazítani képtelenség. A jórészt amatőr színészek dialógusai csak jelzés értékűek, inkább a nézőt kényszerítik továbbgondolkodásra. A közel kétórás mű - eddig ismeretlen - főszereplője, Olivier Gourmet tavaly Cannes-ban megkapta a legjobb férfi szereplőnek járó díjat. Aki beül a Toldi moziba, megtudja, miért.