Vissza a tartalomjegyzékhez

Szlazsánszky Ferenc
Rock, egyetem, III III

Mivel Morvay Péter, lapunk külpolitikai rovatvezetője nem mondott le feladatköréről, az egyes fontos, valamint közbizalmi és közvélemény-formáló tisztségeket betöltő személyek ellenőrzésére létrehozott I. sz. Bizottság május 22-én nyilvánosságra hozta határozatát, mely megállapítja: „Morvay Péter Hartmann László fedőnévvel 1985. október 24. napjától 1987. szeptember 16. napjáig titkos megbízottja volt a Belügyminisztérium III/III-as osztályának.” 
Annak ellenére, hogy kollégánk 1987-ben önként tárta fel múltjának e szakaszát a nyilvánosság előtt, majd ugyanerről 1990-ben és 1999-ben is beszámolt újságcikk, MTI-közlemény és tévéinterjú formájában, 16 évvel az Állambiztonsági Szolgálattal történt szakítása után története ismét előtérbe került.

„Harmadéves hallgató voltam a közgazdasági egyetemen, és barátaimmal együtt rendszeresen eljártam az akkortájt népszerű, szókimondó dalszövegeikről híres rockzenekarok (Európa Kiadó, Bizottság, stb.) koncertjeire, gyűjtöttük felvételeiket” - olvasható Morvay Péter önleleplező cikke az Új Exodus folyóirat 1990-ben megjelent számában. „Tudtam ugyan, hogy koncertjeiket időnként betiltják, szélesebb nyilvánosság elé nem engedik lépni őket, de a hatalom az adott keretek között láthatólag tolerálta működésüket. Ezért ért váratlanul, amikor egy idézés kapcsán kihallgattak az Állambiztonsági Szolgálat Tolnai utcai vizsgálati helyiségében.”
A fiatalembert 1985 őszén fenyegetéssel - a rendőrség elleni hangulatkeltésre alkalmas kazetták másolásának vádjával -, illetve külföldi tanulmányi ösztöndíj ígéretével beszervezték a Belügyminisztérium III/III-as osztálya alá tartozó belső elhárítás hálózatába. Feladata egyetemi évfolyamtársainak megfigyelése volt. „Főnökömet minden érdekelte: kik olvasnak, terjesztenek szamizdat írásokat, kik vesznek részt és szólnak hozzá politikai klubesteken, stb.” - írta Morvay az említett cikkben, majd így folytatta: egy idő után „egyre inkább erőt vett rajtam a meghasonlottság. (…) 1986 őszén évet halasztottam az egyetemen, azt várva, hogy így békén hagynak. (…) Az 1987. március 15-i felvonulás volt az utolsó „bevetésem”, ekkor már úgy éreztem, ezt a kettős életet, a látszólag rendezett körülmények között élő, jó szakmai lehetőségek előtt álló egyetemistáét (akinek a környezetem ismert) és 
a fedőnéven éjszaka jelentéseket író besúgóét nem vagyok képes tovább folytatni.”
„Morvay Péter 1987. márciusában lelkiismereti konfliktustól indíttatva kezdeményezte kapcsolatának megszakítását a III/III-as ügyosztállyal, (…) tényleges kapcsolata és érdemi tevékenysége ebben az időpontban meg is szűnt. 
A kapcsolat hivatalos adminisztrációja csak 1987. szeptember 16-án történt meg” - áll az átvilágítóbírák most nyilvánosságra hozott határozatában, mely a 13 évvel ezelőtt írt önleleplező cikkről is említést tesz: „Az ellenőrzött személy a belső elhárítással való kapcsolatát önként feltárta az Új Exodus c. folyóirat 1990. évi 1. számában.” 
1999 decemberében Morvay Péter története az országos média figyelmét is felkeltette: a Hit Gyülekezete ellen akkor már másfél éve zajló rágalomhadjárat részeként Molnár Róbert kisgazda országgyűlési képviselő parlamenti interpellációjában azt állította, „a Hit Gyülekezete vezetői között egy III/III-as ügynök biztosan van, a szóvivő, Morvay Péter”. 
Kollégánk - aki újságíróként ebben az időben a Hit Gyülekezete megbízott szóvivői feladatkörét is betöltötte - a Magyar Távirati Irodán keresztül reagált a képviselő felvetésére: „Molnár képviselő a tényeket eltorzítva úgy állítja be, mintha a Hit Gyülekezete tagjai közül leplezett volna le egy ügynököt. A valóság ezzel szemben az, hogy római katolikus vallású, de hitét nem gyakorló egyetemi hallgatóként álltam kapcsolatban a Belügyminisztérium belső elhárításával. Ezt a kapcsolatot 1987. március 25-én saját kezdeményezésemre felszámoltam, és ezt előbb szűkebb környezetem, majd a feljegyzéseimben kompromittált évfolyamtársaim előtt nyilvánosságra hoztam” - olvasható az MTI által 1999. december 14-én kiadott közleményben.
Kollégánk ezen túl élő tévéadásban is válaszolt a kisgazda képviselő interpellációjára: a Nap-kelte című műsorban néhány nappal később ismét elmondta történetét, és hozzátette: „Molnár Róbert képviselő úr nem leplezett le, hiszen én ezt 13 évvel ezelőtt megtettem.” 
Noha a történetet innentől kezdve már csak az nem ismerte, aki nem akarta, az ügy mégsem zárult le: 2002-ben ugyanis elkezdődött az „egyes fontos, valamint közbizalmi és közvélemény-formáló tisztségeket betöltő személyek ellenőrzése”, egyszerűbben fogalmazva az újságírók átvilágítása. Ennek a vizsgálatnak az eredményét hozta nyilvánosságra most az illetékes bizottság, amely határozatában megállapította: „Bár a hálózati jelentések és a pénztárbizonylat már nem lelhető fel, az érintett vallomása azok meglétét egyértelműen bizonyítja, mivel a vallomás összhangban van a bizottság rendelkezésére álló hálózati nyilvántartó karton adataival. Az ellenőrzött személy szavahihetőségét támasztja alá az a tény, hogy az Etv. hatályba lépését évekkel megelőzően, már 1990-ben feltárta kapcsolatát a Belügyminisztériummal, és a cikkében írt adatok megegyeznek az eljárásban tett vallomásának tartalmával.”


Az átvilágítás forgatókönyve

A rendszerváltást követően az első demokratikusan választott országgyűlés 1994-ben hozott törvényével indította útjára az „egyes fontos tisztségeket betöltő személyek ellenőrzéséről” szóló rendelkezését. A közismertebb nevén átvilágítási törvényként elhíresült rendelet célja, hogy kiderüljön, az „átkosban” működő Belügyminisztérium III/III-as csoportfőnökségénél - illetve annak elődeinél - teljesítettek-e hivatásos, nyílt vagy „szigorúan titkos” állományú tisztként szolgálatot a vizsgált személyek. A jogszabály huszonöt fontos beosztás viselőit rendeli átvilágítás alá. Az ellenőrzés alá vont pozíciókat a törvényben meghatározott sorrendnek megfelelően kell lebonyolítani. Az átvilágítás a politikai eliten átívelve közjogi méltóságokon, rendőrkapitányokon, illetve állami egyetemek és főiskolák magasabb beosztású tanárain át a komolyabb médiumok szerkesztőségéig és állami bankok vezetéséig terjed.
A törvény az 1972 előtt született személyeket érinti a főszerkesztőktől a főmunkatársakig, az országos médiaszereplőktől a falusi lapokat szerkesztőkig. A kontroll során fennakadt személyt az átvilágító bizottság levélben értesíti érintettségéről, aki ekkor dönthet, hogy megválik beosztásától - ekkor nem hozzák nyilvánosságra múltját -, vagy megmarad posztjában, de ebben az esetben rövid időn belül az egykori ügynökök között olvashatja nevét a Magyar Közlönyben, illetve a Magyar Távirati Iroda jelentésében. Alternatív lehetőségként még bírósághoz is fordulhat az érintettnek vélt személy, ami időhúzásnak nem túl szerencsés, mivel az ilyen ügyeket gyorsított eljárásban tárgyalják. 
Háromezer vezető újságíróból eddig száz érintetett találtak, sajtóértesülések szerint ebből 25-en lemondtak, 20-an bíróságnál támadták meg a határozatot. 
Az egyházi személyek átvilágítása nem kötelező, de önként bárki kérheti saját magára vonatkozóan. (V. B.)


Az átvilágítóbírák „műsoron kívül” is kérdeztek
- interjú Morvay Péterrel

- Hogyan zajlik egy ilyen vizsgálat? Milyen adatokra támaszkodik az átvilágító bizottság?
- A törvény értelmében minden országos médium szerkesztőségét megkeresték az átvilágítóbírák, hogy adják meg rovatvezetői posztig bezárólag a munkatársaik nevét, akik olyan munkát végeznek, amely alkalmas a „politikai véleményformálásra”. Amikor tavaly a Hetek főszerkesztőjéhez is megérkezett ez a megkeresés, én azt kértem, hogy a személyes adataim mellett küldjék el a fenti írásban idézett Új Exodus-cikk illetve sajtóközlemények másolatát. Néhány soros levelet is mellékeltem, amelyben megírtam, hogy ügyemben minden rendelkezésemre álló módon segíteni kívánom a bizottság munkáját. Ezt követően személyesen többször is megjelentem az átvilágító bírák előtt, és több mint egy órán keresztül válaszoltam a kérdéseikre. Volt, amikor a bíróság elnöke „műsoron kívül”, szakmai kíváncsiságból tett fel kérdést arról, hogyan működött a pártállami elhárítás, mivel, mint mondta, más ügyekben nem kap érdemi információkat. Az én esetemben is csupán egyetlen beszervezési karton állt a rendelkezésükre, ami a kapcsolat kezdetét és azt az időpontot tartalmazta, amikor a belügy „leadminisztrálta” 
a kilépésemet. Ez utóbbi számomra is új információ volt, mivel kiderült, hogy még hónapokig várták, hátha meggondolom magam, csak azután töröltek a hálózati személyek listájáról. Végül egy fél éves, részletes vizsgálat után született meg a most közzétett átvilágítási határozat, ami azt hiszem, az egyik legrészletesebb ilyen nyilvános dokumentum.
- Az érintettnek talált újságírók számára a törvény lehetőséget nyújt a leleplezés elkerülésére: amennyiben az illető lemond posztjáról, nem hozzák nyilvánosságra a nevét. Miért nem éltél ezzel a lehetőséggel?
- Egy percig sem gondoltam arra, hogy a vizsgálat előtt kérjem a lapnál az átminősítésemet, mondjuk főmunkatárssá, hiszen mindig vállaltam a felelősséget azért, amit diákként tettem. Erre a Hetek szerkesztői sem kértek, sőt biztosítottak további bizalmukról. Megjegyzem, a Hetek főszerkesztője előtt 16 éve ismert volt a múltam, és amikor 1998-ben felkérést kaptam, hogy vállaljam el a külpolitikai rovat vezetését, munkatársaimat is tájékoztattam erről - bár a legtöbbjük számára ez nem jelentett semmi újdonságot. Újságíróként amúgy csak több mint egy évtizeddel az után kezdtem dolgozni, hogy kiléptem a hálózatból, és a nyilvánosság elé léptem, így a mai munkámat sem szakmai, sem morális szempontból nem érinti ez a másfél éves rémálom a múltamban. Most, hogy az átvilágító bírák határozata megjelent, az ügy végre törvényesen is lezárult. Remélem.