Vissza a tartalomjegyzékhez

Hetek-összeállítás
Heves vita az átalakításról

Miután az Európai Konvenció több mint egy évig olyan emelkedett témákról tanácskozott, mint Isten és a vallás helye az Európai Unió új alkotmányában, az elmúlt héten nagyon is földi gondok felé kellett fordítania a figyelmét - írja a Newsweek brüsszeli tudósítója. A Valéry Giscard d’Estaing volt francia elnök vezette konvenció 2002 februárja óta ülésezik azzal a céllal, hogy a huszonöt tagállamúra bővülő unió új szerkezetét meghatározza.


Giscard d’Estaing, az európai alkotmány atyja. Utolsó simítások Fotó: Reuters

Alig két hónappal azelőtt, hogy a testületnek nyilvánosságra kell hoznia alkotmánytervezetét, Giscard d’Estaing azzal bőszítette fel munkatársait, hogy egyoldalúan nyilvánosságra hozta az EU intézményeinek radikális átalakítására vonatkozó javaslatát, amely - szemben a kisebb tagállamok érdekeivel - még több hatalmat helyezne a nagy nemzeti kormányok, Párizs, London, Berlin és Madrid kezébe. 
A kis tagállamok ellenzik a francia exelnök javaslatát, amely az EU-elnökség jelenlegi rendszerét - mely szerint az EU-tagországok kormányfői félévente váltják egymást az unió elnöki tisztjében - állandó EU-elnöki tiszttel váltaná fel. A kisebb tagálla-mok, köztük a 2004 tavaszán csatlakozók többsége attól tart, ily módon az unió ügyeire való befolyásuk elsődleges forrása szűkül. Érdekeik azt kívánják, hogy az elnökség forgó rendszere fennmaradjon, és a nagy államokkal szemben védelmezze érdekeiket. 
Giscard tervében ez nem szerepel, ő úgy csökkentené az Európai Bizottság szerepét, hogy a kül- és biztonságpolitikát - ami sokak szerint az EU tevékenységének legfontosabb része lesz - szigorúan az Európa Tanács hatáskörébe helyezi. Sokak félelme, hogy az Európai Bizottság ily módon nem lesz több, mint a szociális és gazdasági ügyek adminisztratív intézője. 
Giscard tervei között szerepel egy új testület, az Európai Kongresszus felállítása is, amelyben a nemzeti parlamentek és az Európai Parlament tagjai kapnának helyet. A Kongresszus Giscard terve szerint alkalmanként ülésezne alkotmányos és politikai kérdésekben. Az Európai Parlament számos tagja - az unió egyedüli, közvetlen szavazással választott tisztségviselői - azonban aggodalmát fejezte ki, hogy a kongresszus átvenné szerepük egy részét. „Ez a terv aláásná az EU szervezetei közötti egyensúlyt - jelentette ki határozott állásfoglalásban az Európai Bizottság. - A tagállamokkal való egyenlőtlen bánásmódhoz vezetne, és veszélybe sodorná a köztük meglévő bizalmat.”
A terv heves ellenzése Brüsszelben a szokásos reakciót váltotta ki: maratoni tárgyalás a legnagyobb vitát kiváltó javaslatok elutasításával vagy finomításával. Elvetették az Európai Kongresszus és az elnöki titkárság ötletét, amely az ellenzők félelmei szerint legfőbb vetélytársa lehetett volna a bizottságnak. A Giscard politikája iránti neheztelés azonban még nem múlt el. „Hónapokat töltöttünk azzal, hogy jelentéktelen dolgokról vitatkoztunk - jelentette ki Johannes Voggenhuber, a konvenció osztrák küldötte, az Európai Parlament képviselője. - Giscard elvesztette a többség bizalmát, és hiteltelenné tette a testületét.” 
Kétségtelen, hogy a konvenciónak számos tennivalója akad a közeljövőben - az EU-nak mindenképpen modernizálnia kell döntéshozatali folyamatait, hogy képes legyen a hamarosan belépő új tagokkal való együttműködésre. Giscard, aki EU-külügyminiszteri poszt létesítéséért kampányol, a legenyhébb kifejezéssel élve is optimistának tűnik az iraki háború okozta megosztás fényében. A konvenció előtt komoly munka áll, vezetője azonban még a fellegekben jár - összegzi véleményét a Newsweek brüsszeli tudósítója.