Vissza a tartalomjegyzékhez

Tihanyi Péter
A buchenwaldi naplementék
Beszélgetés Koltai Lajos operatőrrel, a Sorstalanság című film rendezőjével

- Szeptemberben kezditek a forgatást, és hetven nap alatt leforgatjátok a filmet kétmilliárd forintból. De nem találtad meg még a főszereplőt. Mi az a legfontosabb szempont, ami alapján végül is dönteni fogsz? 
- Elsősorban egy tekintetet keresek. Ez az, amit megtanultunk Szabóval az elmúlt évtizedek alatt, hogyha meg is találjuk a színészarcot, az első, amire koncentrálunk, a tekintet. A szem az egyetlen dolog, ami ténylegesen tükre annak, ami az emberben van, és ez a gondolattal együtt a tekinteten keresztül tud átsugározni a kamerába és a kamera mögött a majdani nézőre. Csak az emberi tekintet képes arra, hogy egy ilyen kiismerhetetlen, sötét térben éket vágjon. Különben nem jut el hozzád az üzenet. 


Fotó: Somorjai László

- Ilyenkor szokták azt mondani, hogy az üzenetet a postás hozza. 
- Így igaz, nem üzenetről van szó természetesen, hanem szó szerint egy személy lelkének a közvetítéséről. Attól kezdve, hogy a fiú abba a váratlan helyzetbe kerül, hogy leszólítják a buszról, eldől az élete. És ő ezt az életet fogja hordozni. Innentől kezdve ezt a lelket próbálom követni, azt a lelket, amely lélek kinéz belőle, és mindenáron meg akarja érteni az auschwitzi valóságot. Nem színészt keresek, hanem egy olyan 12-14 éves gyerekre van szükségünk, akiről elhiszem, hogy föl tudja mérni ezt a világot, amibe váratlanul bekerül, akiről el tudom hinni a megérteni akarás ártatlanságát, és akiről el tudok hinni egy nem kívánt kora öregedést. Tudnod kell, hogy azok a gyerekek ott Birkenauban a rámpán húsz perc alatt öregedtek meg, és lettek tizennégy évesből százévesek. Sorbanállás közben rájöttek arra, hogy aki jobbra áll, azonnal meghal, aki balra, az még élhet. És nem egy közülük reggelre megőszült. Eddig négyezer gyereket láttam, de az, akit keresek, még nem jött be az ajtón. Az a vicc, hogy a mostani tizennégy évesek akkorák, hogy nem férnek be az ajtón. 44-ben egy ilyen kisfiú sokkal fejletlenebb volt. Nem akarom minősíteni őket, de a mostani gyerekek arcán látom azt a rafinériát, amit a mai kor sajnos megkövetel. Ennek a fiúnak egyszerre kell ártatlannak lennie, de tulajdonképpen már felnőtt módon gondolkodónak, aki mégis kisgyerek. És még valami. Sokan úgy gondolják, hogy Auschwitz már egy csontig lerágott történet. Én meg úgy gondolom, hogy nem az. Egyáltalán nincs megbeszélve, és a világ nem is arra tart, hogy ezt pótolja. Ezt csak azért mondom, mert a főszereplőnek arckarakterében is - már a témát illetően is - valami újszerűt kell hordoznia.
- Több évtizede fotózol mindenfajta emberi arcot. Mitől szép vagy mitől csúnya egy arc?
- Néha olyan közel voltam egy archoz, mikor kezemben vittem a kamerát, amilyen közel már nem is szabad menni egy emberhez. Fölfedeztem a hibáit, egy ironikus félmosolyt vagy az öregedés jeleit, és így tudtam megszeretni azt az arcot, és megszerettetni a nézővel is. Mert az esendő gesztusaitól, a hibáitól, a tökéletlenségeitől gyönyörű egy arc. Ami túl tökéletes vagy hibátlan, azzal nehezen tud azonosulni az ember.
- Mitől működik a filmgyártás Hollywoodban, és mitől nem működik Londonban, Budapesten vagy Miamiban? Igaz, hogy anynyi értéktelen, mondhatni ócska film sehol nem születik mint ott, ugyanakkor a világra szóló alkotások is ott készülnek. Mi Hollywood titka?
- Tudomásul kell venni, hogy Hollywood semmihez sem hasonlítható, semmilyen más ország semmilyen más filmgyártásához. Hollywood megszülte a saját embereit, és ez földrajzilag, mondanám genetikailag is csak azon a helyen működik. Egyetlen hely a világon, ahol a mozijegy árából, azt visszaforgatva újra filmeket készítenek. Egyetlen hely, ahol profittermelő filmgyártás folyik, amit az állam egy dollárral sem támogat. Ezért aztán lehet gyűlölni, imádni vagy szidni, tény az, hogy a hatalmas filmdömpingen belül - ami azért van, hogy a profit megtermelődjön - megszületnek a csodák is. Így született meg a Ben Hur, a Csillagok háborúja, a Rocky, a Schindler listája, a Ryan közlegény megmentése és a többiek. Magyarországon és szerte a világon joggal gyűlölik az onnan áradó ócska silányságot, de azokat nem kell megnézni, át kell kapcsolni a futballra, vagy el kell menni sétálni helyette. Ezekben az években derült ki számomra - mert személyesen is megismertem ezeket a producereket és filmkészítőket -, hogy ugyanazok a producerek csinálják a szemetet is, meg a kiváló minőséget is. Egy hollywoodi filmes vállalat leginkább akkor működik jól, ha televíziós sorozatokat csinál, mert ebből lehet megélni, ebből tudja eltartani az irodáját, a családját, ebből tud valamennyi profitot termelni. Emellett lehet kockáztatni egy olyan filmmel, ami nem is arra van szánva, hogy profitot termeljen, hanem arra, hogy jó esetben egy-két Oscar-díjjal felhívja a figyelmet arra a stúdióra, amelyik készítette.
Minden héten bemutatnak két új amerikai filmet. Az is baj, hogy nincs ideje fölkészülni a léleknek, mármint a néző lelkének arra, hogy mit fog befogadni. Ő csak a következő filmet fogadja be, nem tud különbséget tenni, szinte mindegy, mit néz, ő mindig a következő filmet nézi. Nincs várakozás benne „A” filmre, márpedig várakozás kell ahhoz, hogy az embert élményszerű meglepetés érje.
- Ezzel azt is mondod, hogy egy produceri iroda patikamérlegen ki tudja mérni, hogy miből lesz kilenc oscaros remekmű, és miből fércmű?
- Elég nagy biztonsággal működnek ezek a dolgok. Igen, a siker bizonyos dolgokból sokszor előre lemérhető. Sehol máshol nem csinálják azt, amit Amerikában, hogy tesztelik a közönséget, de minden réteget. Ennek ellenére tökéletesen fejre lehet állni. Elég jó barátom Vajna, mindig egymás filmjéért izgulunk. Most voltam kint nála, belenéztem a most készülő Terminátorba. Ezt tesztelik hónapok óta, vajon kell-e a világnak most a Terminátor. Tesztelik például, hogy a gyerekeknél a különböző játékokban a Terminátor figurája elég izgalmas-e még. Megnézték, hogy a következő hónapokban piacra jövő gyerekjátékok terminátor-figurái hordoznak-e annyi titkot és érdekességet, hogy folyamatosan fenntartsák a figura iránti érdeklődést. Vajna Terminátora itt most éppen komputerfigurákkal fog harcolni. Arról szól a film, hogyan tudja az ember legyőzni azt a biztosnak, tökéletesnek és csalhatatlannak tűnő mechanizmust, amely ezt a komputervilágot működteti. Egyébként, ha mindent lehántunk róla, ez is egy cowboytörténet. És a legtöbb sikeres amerikai film megmaradt egyszerű cowboytörténetnek. Tudniillik ez érthető, és még ma is érvényes. Győz az igazság. Ezért nézi mindenki. Még most is megnézed Clint Eastwoodot, pedig már alig tud menni. Miért? Mert hozza azt az igazság iránti vágyat, amit gyerekkorod óta táplálsz és termelsz magadban. Azt, hogy valaki igazságot szolgáltasson. És te mint néző, pontosan tudod, hogy Clint Eastwood a filmben megint az igazságot fogja szolgálni. Erre vágyik az ember. Ha lecsupaszítjuk az amerikai sikerfilmek történetét, ilyen egyszerű a képletük.
- A magyar filmek képletéről mit tudsz mondani?
- A problémák felvetése, és az ezekre adott válasz egyre inkább közös a világ minden részén. Az emberi problémák is egyre inkább ugyanazok lesznek a Földön. Ugyanarról beszél mindenki, csak más-más nyelven. A magyar filmgyártásnak se kéne mást tenni, csak ezekről a problémákról olyan őszinteséggel, eredetiséggel és tisztességgel beszélni, hogy érdekes legyen az egész világnak. Ahogy ezt annak idején például Jancsóék tették. Múltkor kérdezte tőlem valaki, hogy merre tart, hová megy a film. Sehová. A film arra való, hogy minél hatásosabban és érzelemgazdagabban történeteket tudjunk elmesélni. Ezt régen jól tudtuk. Én már annak is örülnék, ha ezt a régen már meglévő, sokszor már jól beszélt nyelvet újra tudnánk művelni. 
- Azt mondod, a film a sehovába tart. És hova tart a világ?
- A totális értékvesztésbe. Ez az, amit sikerült leginkább megfogalmaznunk a Napfény ízében is. Minden pusztul, amivel körülvesszük magunkat: a tárgyaink, az egész környezetünk, jellemünk. Nem tudom, észrevetted-e, hogy szétrohadt a nyelv, amin beszélünk. Az emberek elfelejtettek beszélgetni, nem írnak levelet, egyáltalán semmit sem írnak, talán csak SMS-t. Indulatokból egy olyan nyelvet beszél ma a világ, ahol már csak végszavak vannak és káromkodások. Ott tartunk, hogy nincs kitől tanulni. Ha a televíziót nézed, attól se a jellemed, se a nyelvezeted nem lesz jobb. Hol vannak a példaképek? Régen, ha szembejött veled az utcán egy tanár, egy tanító, azt megsüvegelted. Nem muszájból, hanem mert kaptál tőle valamit. Széthullott az emberek tartása. Menj be ma egy gimnáziumba, nézz egy tanárra, látható, hogy nincs mit átadnia. Nézd meg azt a századfordulón készült kis valamit, amivel a kockacukrot kiveszed a cukortartóból. Nem csak az a funkciója, hogy a kockacukrot ki tudod venni a tartóból, hanem egy szemet gyönyörködtető szép figura van rávésve, amit egy ember hozott létre, akinek ízlése volt, azért, hogy arra a két másodpercre, amíg megfogod, valami szépen akadjon meg a tekinteted. Hol vannak ezek a tárgyak, és hol vannak azok a gyönyörű házak, amikben éltek az emberek? Tudod, mi hozta létre ezeket? A szeretet. És tudod, mitől pusztul a világ? A hiányától. 
- Jó ember vagy, jó embernek tartod magad?
- Azt hiszem, igen, és talán mások is annak tartanak. 
- Az alkotó privát emberi minősége és a létrejött alkotás minősége, kvalitása között van összefüggés?
- Van. Nem lehet másképp, hisz belőled nő ki. De általam szemét vagy gonosznak tartott művésztől is láttam már zseniális műveket.
- Akkor, ez hogy van?
- Úgy, hogy a zsenialitás mentes attól, hogy mit szolgál. 
- Ez tolerálható, illetve te ezt tolerálod?
- Hogy is mondjam, talán lábujjhegyen állva, mint amikor szorítja az embert a cipő, összehúzott szájjal, de elfogadom. De ha egy ilyen művész, teszem azt, szembejön velem az utcán, biztos, hogy átmegyek a túloldalra, mert még csak beszélni sem akarok vele. 
- Ha egy embert filmezel, mi az, ami a te személyes, privát, róla alkotott véleményedből, ha akarod, ha nem, átjön a filmen?
- A filmen az mindenképpen átjön, hogy nekem mint operatőrnek mi a véleményem arról, akit filmezek. Pontosabban, hogy azt az embert szeretem vagy nem szeretem. Az biztos, hogy átjön.
- Min keresztül, azokon a pillanatokon, ahogy rögzíted?
- Ahogy világítom, ahogy megteremtem a karakterét. Amit hangsúlyozok belőle, az a viszonyom azzal az emberrel. 
- Lehet tárgyilagosan dolgozni a te szakmádban?
- Lehet, de az nem én vagyok. Amerikában is sokan csinálják. Megegyeznek a gázsiban, elmegy és megcsinálja. És nem is biztos, hogy rosszul. De én nem ezért vagyok.
- Te miért vagy?
- Úgy érzem, az a dolgom, hogy történeteket meséljek, közvetítsek a világnak vizuális módon. A vizualitás lett a sorsom.
- Hogy ilyen módon befolyásold a környezetedet? 
- Azt hiszem, abban reménykedem, hogy igen. Vagy legalábbis érdeklődést keltsek a történet iránt, amit elmesélek. Érdeklődést kelteni és fönntartani az érdeklődést az iránt, amiről beszélsz, a legnagyobb dolgok egyike.
- A Sorstalanság forgatására visszatérve, hogyan fogod megcsinálni azt, hogy a főszereplő és az őt körülvevők a film végére csont és bőr legyenek? Hetven nap alatt forgatjátok le a filmet. Ez alatt kell lefogyniuk tizenöt kilót?
- Sajnos ezt nem tudjuk kikerülni. Igen. Folyamatos orvosi felügyelet mellett le fognak fogyni. Olyan szakorvosok lesznek velünk, akik sportolók fogyasztásával is foglalkoznak. Pszichiáter is lesz. A szerződést is úgy kötjük meg a gyerekekkel, hogy csak szülői beleegyezéssel vállalhatják a forgatást. Ha egy szülő ezt a tortúrát nem vállalja, akkor az a gyerek nem fog szerepelni. Egyébként én is le akarok fogyni, ugyanúgy, ahogy a gyerekek. Így tartom korrektnek. 
De itt nem csak fogyásról van szó, hanem egy folyamatos elhasználódásról, leépülésről, elbogarasodásról. Azt mondja a főhős a film végén: azt gondoltam idáig, hogy a földi maradvány kifejezés egy temetői fogalom, de egyszer csak ránéztem a saját testemre, és rájöttem, hogy nem az. Na ezt kell bemutatni. Sajnos. Az egész holokausztnak az az egyik titka, hogy itt maradt valahol a gyomorszáj tájékán, mélyen benn, amit nem is lehet kibeszélni. A könyv végén elkezdi faggatni egy újságíró a fiút, hogy mondja el, milyen volt a pokol bugyrában. Erre azt mondja, ő nem a pokolban volt, hanem Auschwitzban. Mert Auschwitzot úgy hívják, hogy Auschwitz, és Buchenwaldot úgy, hogy Buchenwald. Ő csak arról tud beszélni, milyen volt a fagyott fű íze Birkenauban, hogyan szokott hozzá a tetvekhez Auschwitzban, és hogy ment le a nap Buchenwaldban. És ez az, ami megmarad. Ezt fogom megcsinálni. Hogy hogy ment le a nap egy koncentrációs táborban. Mert ez az, ami lényeges.
És szépen ment le a nap.


Koltai Lajos operatőr


1946-ban született Budapesten
1970-ben végez a Színház- és Filmművészeti Főiskolán rendező-operatőrként
1982 Érdemes művész
1985 Kossuth-díj
1999 Donatello-Dávid-díj
Vendégtanár a világ számos filmfőiskoláján

Legjelentősebb filmjei:
1979 •Bizalom (Oscar-díjra jelölték)
•Ajándék ez a nap 

1981 •Mephisto (Oscar-díjas)
•Megáll az idő

1984 •Redl ezredes

1990 •Descending Angel
(Hulló angyal)

1991 •Édes Emma, drága Böbe
•Mobsters
(Négykezes géppisztolyra)

1993 •Wrestling Ernest Hemingway
(Hemingway és én)

1994 •When a Man Loves a Woman
(Ha a férfi igazán szeret)

1995 •Just Cause (Egy igaz ügy)

1999 •The Legend of 1900
(Az óceánjáró zongorista
legendája)
•A napfény íze

2000 •Malena (Oscar-díjra jelölték)