Vissza a tartalomjegyzékhez

Szobota Zoltán
Frontmajális

A Fidesz-majálist a Magyar Nemzeti Frontétól csak egy fehér-piros műanyag szalag választja el. Utóbbi kérte előbb, mármint az engedélyt a Hajógyári szigetre. A frontosok kevesebben vannak, de ez nem feltűnő, hiszen a kordon csak jelképes. Ugyanazokat a turulmadaras, nagymagyarországos, szentkoronás, trianonos, szűzmáriás, komcsizós, antiszemita ereklyéket lehet mindkét oldalon megvásárolni, akár a polgári, akár a még nemzetibb oldalon szemezget a dolgozó. Az exminiszterelnök-gyűjtemény briliáns darabja egy Ludas Matyit ábrázoló kulcstartó, rajta a felirattal: Hajrá Orbán Viktor! A Fidesz a gyerekekre is gondolt. Az ugrálóvár és az ingyen lufi mellett olyan puzzle is kapható, melyen fehérruhás angyalok emelnek égbe egy koronás címert, sőt az ólomkatonák piacán új dimenziók nyílhatnak a - gondolom csak ilyen jeles alkalmakkor beszerezhető - vágtázó lováról hátrafelé nyilazó szittya és a darutollas csendőr az ő hűséges paripáján kompozíciók értékesítésével. Apropó csendőr. A Horthy-portréval és a fenti szuronyosokkal díszített katonadalos CD-borítókról épp mellettem jut eszébe egy apukának, hogy felvilágosítsa magzatát: amíg ezek a bácsik járták a városok utcáit, bizony kilencvennyolc százalékos volt a bűnözés felderítettsége. Marhavagonokról nem esik szó. De Jenőke vagy Csabika egy szuszra azt is megtudhatja, hogy az „eszdéeszben minden családban minimum egy buzit és egy narkóst nevelnek”. Ettől eltekintve a hepaj összképe semmiben sem különbözik egy békebeli kádárista majálistól, de hát mitől is különbözne…


Fidesz-majális a Hajógyári-szigeten. Kevesen voltak, de elegen Fotó: Nagy Zoltán

A Nemzeti Frontos szpíker gyorsan tisztázza, hogy aki most őt hallgatja, az nem a Fidesz rendezvényén van, valamint nem szégyen a könny, hallgassuk Kodolányi János erdélyi dalnokot. Szervezőjük leplezett elégedettséggel hívja fel figyelmemet az ő területükön égbetörő héliumos Fidesz-lufik erdejére, reméli értem, amit sugallni bátor. Rá is pakol egy lapáttal, mikor megemlíti: a polgáriak már több kört futottak velük, hogy egy csöppet vegyenek vissza a háromszor nagyobb delejre képes hangosításból. De tudom mikor? Ezek annyira elindultak balra, hogy már majdnem belefutnak az MSZP-be. Őket pedig nemrég rakta ki a Gizi meg a Pista a MIÉP-ből, de hát láthatom, hogy itt lesz a Feró, a P. Mobil, és már a Gidófalvi és a Balczó is bejelentkezett. „Három év múlva több szavazatunk lesz, mint a szociknak volt tavaly” - mondja.
Pokorni Zoltán reménybeli alelnököt a világért sem akarnám lekésni, de majdnem sikerül az MDF-sátor miatt. Zászlajukból ugyanis nem derült ki, hogy csak a III. kerületi szervezet képviselteti magát, így a gyanútlan szemlélődő könnyedén hiheti, Dávid Ibolya mégis vállalta a „futottak még” kategóriát a sátrak erdejében. Óbudai delegációja eloszlatja gyanúmat, mondván, saját szakállra cselekszenek, különben is, nem olyan nagy párt ők, hogy egy egész színpadot igényelnének. Talán most már érdemes felmérni, hogy hányan járnak polgári majálisra, hiszen a nap fénypontjaként emlegetett exminiszter és egyben expártelnök lép a mikrofonhoz. Nem sokan. Gyorsan hozzá is lát a minden becsületes jobboldali kisagyban motoszkáló paradoxon feloldásához, miszerint mit akarnak ők ünnepelni egy klasszikusan munkásmozgalmi évforduló alkalmával. Bevallása szerint már tizenöt éve sem tudtak mit kezdeni ezzel a problémával, így maradjunk annyiban, hogy ez a nap az élet egyszerű, derűs élvezetét jelenti, és kiváló alkalom a barátainkkal való találkozásra. Ezenfelül üzenetében az értelmes munka nyújtotta biztonságot kell keresnünk, mely komoly veszélyben van a kormány jóvoltából, hiszen a választáskor megígért 400 ezer új munkahellyel szemben most mínusz 40 ezernél tartunk. Elmegyek, elmegyek, milyen úton indulok, még nem tudom - dübörög a szónoklat háttérsugárzását biztosító Máté Péter-sláger a nemzeti frontosok felől, annyit azonban még hallani, hogy az MSZP három év küszködését tékozolta el, mire a munkanélküliség jelen kátyújába vezette az országot. Zárszavában Pokorni elcsukló hangon kíván mindenkinek jó édes anyák napját vasárnapra. Nem tapsolják vissza. 


Ki és mit ünnepel?

Jogosan merülhet fel a kérdés, ki és mit ünnepel május 1-jén. A gyökereket - talán sokakat meglepő módon - nem az orosz, hanem az amerikai történelemben kell keresni. 1886. május 1-jére a chicagói munkások tüntetést szerveztek a nyolcórás munkaidő elfogadtatására. (Érdekes, hogy a mai napig a fejlett társadalmak közül az Egyesült Államokban dolgoznak a legtöbbet az emberek, a szabadnapok száma és a fizetett szabadság is alacsony). A rendőrség szétverte a chicagói proletárok akcióját, sőt az attak több halálos áldozatot követelt. Az esetre reagálva a szakszervezeti vezetők azt javasolták, hogy a történtekre emlékezve május 1-jén világszerte rendezzenek tüntető felvonulásokat, melyek közül az első 1890-ben volt. 
A „világ-összeesküvésre” készülve 1889. július 20-án Párizsban egyesítő szándékú szocialista konferenciát rendeztek, ahol az amerikai küldöttek azt javasolták, hogy egy nagy nemzetközi munkásünnepet szervezzenek a munka napján. Sokan világforradalmat vártak. Meglepő módon a magyarok is érezték az új idők szelét, hiszen együtt mozdultak a világ proletárjaival: abban az évben Budapesten is megkezdődtek az előkészületek. A fővárosban több gyárban és műhelyben is beszüntették a munkát: cipészek, asztalosok, esztergályosok és sok egyéb kétkezi munkás - mintegy 14-15 ezer ember - ünnepelt együtt. 
Az internacionalista munkások annyira elégedettek voltak, hogy 1919-ben a Kommunista Internacionálé hivatalos ünnepévé tette május 1-jét. 
1945-től kezdődően a kommunista vezetésű május elsejék jellemezték Európa keleti felét, így Magyarországot is. Az ekkor hivatalosan is ünneppé, munkaszüneti nappá vált „első szabad május elseje” tömegtüntetés volt - szociáldemokrata és kommunista jelképekkel. Idővel a kötelező ünnep üzenet nélküli sör és virsli megapartivá szelídült.