Vissza a tartalomjegyzékhez

Varga József
Nincs jobb dolog, mint az Újpestnek piszkálni egyet

A honi labdarúgás történetének egyik legnagyobb múltra visszatekintő rangadója a Ferencváros-Újpest találkozó. Először 1905. február 19-én mérkőztek meg az egyletek, 2-0-ra a zöld-fehér gárda diadalmaskodott. Akkoriban még nem jellemezte brutalitás a két csapat meccseit, nem volt jellemző a durvaság, bár a szurkolók már ekkor is bekiabáltak a pályára.
A riválisok szurkolói vegyesen ültek a lelátón, ennek ellenére mindenki megúszta kórházi kezelés nélkül. Nem csoda, hiszen az első évtizedekben olyan zsenik kergették a labdát a zöldeknél, mint Schlosser, később Toldi ,Takács II., Sárosi dr.; a liláknál pedig a Fogl-fivérek, Priboj, Jeszmás és Jávor.


1939-es KK-döntő. Újpest-Ferencváros 4-1 Fotó: FTC

Az utóbbi években azonban a két csapat mérkőzéseire már nem a mutatott játék miatt, hanem a „szurkolók” öszszecsapásai miatt emlékszik a közvélemény. 
A gyűlölködés kezdete a negyvenes-ötvenes évek fordulóján végrehajtott radikális, a labdarúgást sem kímélő átszervezés idejére vezethető vissza. A Rákosi-érában utasításos módon jelölték ki a csapatok szervezeti hátterét és összeállítását. Az UTE-ból átalakított Dózsa a rendőrség csapata lett. A Ferencvárosból Kinizsi névre átkeresztelt csapat az Élelmezési és Földművelésügyi Minisztérium kereteibe került. 
Az 1956 után bekövetkezett politikai váltás után a patinás sportegyesületek (MTK, FTC) visszakapták eredeti nevüket, egyesületi színüket. A Honvédség, illetve a Rendőrség által működtetett klubok megtartották új nevüket, és továbbra is a szakminisztériumok finanszírozták működésüket. A Ferencváros szurkolótábora a hatalom csapatát látta a Dózsában, és az ellenük elért sikerek mindig óriási örömöt okoztak a drukkereknek. 


A szerdai bajnoki mérkőzésen a Fradi nyert 2-1-re Fotó: mti

A Népstadionban megrendezett kettősrangadókon a zöld-fehéreknél Albertnek és Vargának, a Dózsában Göröcs-nek és Benének tapsolhatott a nép. A derbik utáni kisebb-nagyobb pofozkodások már jelezték, hogy a viszálykodás egyre erősebb a két klub szimpatizánsai között.
Akkortájt ritkaságnak számított, hogy a riválisok valamely játékosa esetleg az „ellenséghez” igazoljon. A labdarúgók mindezektől függetlenül jó kapcsolatot ápoltak egymással: legendás például a ferencvárosi Ebedli Zoltán és az újpesti Törőcsik András barátsága.
A hetvenes-nyolcvanas évek meccseit olyan nagy gólarányú győzelmek színesítették, mint az Újpest 8-3-as diadala, amire később a Fradi egy 7-1-es és két 5-0-ás bombázással válaszolt. A lilákat - bár visszavették nevüket - még ma is sokan Dózsaként emlegetik. 
A rendszerváltás óta alig akadt olyan találkozó, amely előtt, alatt, vagy a végén ne robbant volna ki verekedés. A rendfenntartó erők több, de inkább kevesebb sikerrel próbálták megfékezni a rendbontókat. A békés drukkerek állandó veszélyben érezhetik magukat, ha kilátogatnak a rangadóra, a gyűlölködésnek ők és a BKV járművei az igazi vesztesei. 
Mindeközben a két csapat váltakozó sikerrel szerepel a hazai élvonalban. A Fradi huszonhét alkalommal lett országos bajnok, az Újpest pedig hússzor végzett az élen. Az Újpest utoljára kilenc éve nyert az FTC otthonában - akkor a három gólból kettőt a Ferencvárostól a Megyeri útra szerződött Wukovics László szerzett (lévén, hogy a játékosok vándorlása beindult az egyletek között). Azon a találkozón Garami József, a zöld-fehérek jelenlegi trénere volt a lila-fehérek szakvezetője.
A két tábor között manapság már olyannyira feszült a kapcsolat, hogy a fradisták még az Üllői úti kedvenc, Gera Zoltán EU-t népszerűsítő reklámfilmjét sem értékelték túlságosan, mondván, hogy hogyan szerepelhet a reklámban együtt az újpesti csatárral, Kovács Zoltánnal. Pedig Gera csupán annyit mondott a lilák kedvencének: „nincs jobb dolog annál, mint az Újpestnek piszkálni egyet!”.