Vissza a tartalomjegyzékhez

Vizin Balázs
Magasabbra az adrenalint

Két totálkár, harminc liter benzin, de csak néhány karcolás. Ennyibe kerül a „Hollywood kaszkadőr-show-nak” egy előadás. Immár hatodik éve akarják meghódítani az adneralinra kiéhezett közönséget. Tavasztól őszig heti négy-öt alkalommal lépnek fel, mindig más helyszíneken. Húsvétkor Kőbányára látogattak.


Rommá lapított Wartburg 

Buffalo mester a csapat főnöke külföldi produkciókból szedte össze a fiúkat, hogy elkápráztassák a veszélyes helyzetek szerelmeseit. Artistaként kezdte, majd átnyergelt a kaszkadőrök világába. Szó szerint, ugyanis lovakkal dolgozott, utána jöttek a több lóerős járművek. A bemutatónak ő az instruktőre, ő figyeli a pályát, ő irányítja a fiúkat. A kockázatos műfajban mindig észnél kell lennie. „Itt aki a veszélyt nem ismeri fel vagy nem fél, az egyenlő az öngyilkossággal. Ameddig fél, addig mindig óvatos, mindig vigyáz” - összegzi a pályafőnök a biztonság lényegét. Sok kaszkadőr épp emiatt gyakran a közúton sérül meg, vagy veszti el az életét. Mivel a show-ban gond nélkül tör-zúz, megfeledkezik róla, hogy más körülmények között nem biztos, hogy megússza. 
A főnök nem akármilyen ember, még a nagypolitikát is szívén viseli. Nagyon haragszik Huszeinre, és tervezi, hogy amennyiben még él, vagy őt, vagy Busht bepereli, mert két közel-keleti turnéját is lemondták a háború miatt. Minden le volt vajazva, szerződések, magas gázsi, de az utolsó pillanatban lefújták a programot.

A show megy tovább

Negyedórával a kezdés előtt kezdtek el szállingózni a „vészszomjas” érdeklődök a kőbányai helyszínre. A küzdőteret három méter magas stílszerűen kidekorált PVC-kerítéssel vették körül. Ahhoz, hogy a produkció igazán emlékezetes maradjon, többen kamerákkal, fényképezőgépekkel, illetve néhány üveg sörrel felszerelkezve várták a produkciót. A hangszórókból bömbölő zenére az egyik kaszkadőr BMX-es akrobata mutatvánnyal múlatta az időt. A bicikli kormányán bemutatott tornászmutatvány mellett az útjában fekvő kollégáit is átugratta. Mielőtt azonban bárki is aggódna, hogy ilyet a Hősök terén mindennap lehet látni, Gina lépett a mikrofonhoz. Ma délután ő a szpíker. Mellesleg Buffalo mester felesége. Pár éve még több lány is volt a cégnél, de szépen sorba kiházasodtak a társulatból. Gina miután köszönti az időközben két-háromszáz főre növekedett publikumot, poénként mindenáron „FBI-ügynököt” akar találni közöttünk. Láthatóan nem esik pánikba, hogy a felhívására nem tolonganak az ügynökök, így rutinos egyszerűséggel kiválaszt egy számára szimpatikus fiatalembert a tömegből. Hiába, mint tudjuk, a show-nak mennie kell! Újdonsült FBI-osunk nem kisebb feladatot kapott, minthogy a kezébe nyomott pisztollyal előre-hátra hadonásszon, mígnem az egyik mozdulatnál hirtelen eldördült a fegyver. Ezzel indult útjára a bő egyórás akciósorozat. Ügynökünk egészen véletlenül pont eltalálta a placc közepén felállított WC feliratú bódét, amiből egy lángoló ember tört ki, és némi futkározás után földre vetődött, hogy megszabadítsák lángjaitól. Gina egy poszterrel díjazta lövöldözős barátunkat, illetve eldicsekedett, hogy Rajmond nevű kollégája „égését” nap mint nap megnézhetjük az egyik televízióműsor felvezetőjében. Rajmondnak szusszanásnyi ideje sincs. Miután eloltották, és hamvaiból felpattant, irány az egyik BMW. Egy rámpa segítségével két kerékre állt az előbb még izzó kaszkadőr, és így ment végig a százötven méteres pályán. Rajmond egy éve csatlakozott Buffaloékhoz. A szlovák születésű fiatalember sokat dolgozott előtte Franciaországban, illetve Németországban, ahol a Cobra-11 című filmsorozatban kellett szanaszét törnie a jobbnál jobb autókat. 


Buffalo 

A kétkerekezésnek is megvolt az ára. Mire tökélyre fejlesztette, felborított néhány kocsit. Mivel édesapja is ezt a műfajt űzte, számára egyenes út vezetett a showbizniszbe. A lakókocsiból kialakított büfében egyébként Rajmond anyukájától vásárolhatjuk meg a szükséges pluszt. Érthető, hogy itt a büfés néni az egyike azoknak, akik kivétel nélkül minden előadást végigizgulnak. Rajmond számára kicsit néha terhes is, hogy mamája szinte minden előadás után kisebb fajta orvosi vizsgálatot végez rajta, hogy nem esett-e valami baja az ő kicsi fiának.

Tiszta égés


Tűzkeresztség Fotók: Somorjai L.

Következő fellépőnk felfeküdt egy BMW motorháztetőjére, majd fejjel ment a falnak. Pontosabban egy lángoló lécparavánnak, amit a fejével tört át. Giorgio, a csapat piromániás pirotechnikusaként szeret játszani a tűzzel. A forró jeleneteket ő szokta kidolgozni, illetve megvalósítani. „Előfordul, hogy kicsit leégek, vagy megpörkölődik egy kicsit a hajam, illetve leég a szemöldököm, de eddig szerencsére mindig visszanőtt” - avat be a látványelem árnyoldalaiba. A többiekhez hasonlóan ő is egy cirkuszos család sarja, így örökölte a szereplésvágyat.
A motoros ugratást a főnök fia csinálja. Arnold - apja nem nagy örömére - már gyerekként beállt a csapatba. A karrier érdekében a tanulást is hanyagolja, számítva arra, hogy lesz jövője a showbizniszben. A rámpa mögé lefektetett kaszkadőröket kellett átugrania, amit a billegő ugratódeszka se tudott meghiúsítani. 
Edvárd, az unokatestvére, akit egy BMW-vel húznak a földön, a legvakmerőbb a társulatból. „Számomra, olyan ez az egész, mint másnak a drog. Van, aki kávézik, van, aki cigizik, mi autókat törünk. Ez egyfajta függőség. Abszolút függőek vagyunk” - ismerhettük meg az őszinte vallomást. 
A fináléban előkerültek a Big Footok is. Arnold és Edvard vezetésével az óriáskerekű szörnyek kiéhezve gyűrték maguk alá a mai áldozatokat. Alkalmanként két KGST-csoda válik a show martalékává.


Trapper Misi története

Magyarországon a kaszkadőrszakma a hetvenes évek derekán kezdett kialakulni. Kocsis Mihálynak, alias Trapper Misinek úttörő szerepe volt ennek népszerűsítésében. A közismert farmert bő egy évig nyakló nélkül reklámozták, így Trapper Misit az egész ország megismerhette. 

- Emlékei szerint, hogyan indult útjára a kaszkadőrszakma hazánkban?
- Amikor elkezdődött, Magyarországon nem voltak hivatásosak. Az akkori öttusázók közül kezdték el néhányan csinálni. Ekkor kezdtünk mi is beszállni, majd jött egy rendelet, amikortól is hivatásossá kellett tenni a szakmát. A vizsgát követően hivatásos előadóművészek lettünk. Ekkor kezdtem én is igazán dolgozni.
- Miként lesz valakiből kaszkadőr?
- Egy gombnyomásos, karosszékes világban élünk, ahol egy gnóm ember megnyom egy gombot, és elpusztít egy világot, amihez nem kell bátorság vagy ügyesség. Mi, akik ezt csináljuk, a bátorságot, illetve az egykori virtust képviseljük ebben a gombnyomásos világban. Ezt tartom a kaszkadőrszakma lényegének, hozzátéve a színház és a film szeretetét.
- Mi a jó kaszkadőr sajátossága?
- Voltak kollégáim, akik nekimentek a falnak, lesz, ami lesz. Többen szét is törték magukat, én ezt nem tartom kaszkadőrnek. A jó kaszkadőr pontosan tudja, mit csinál, a veszélyt is tudja, van benne egészséges félelemérzet, különben nem tud koncentrálni. Nem brahis emberekről van itt szó, hanem olyanokról, akik fel tudják mérni és be tudják vállalni a kockázatot.
- Mi módon lett belőled „Trapper Misi”?
- Eredetileg táncos voltam, amiben már akkor élveztem az akrobatikus elemeket. A kaszkadőrvizsga után több filmben is szerepeltem, de az első komoly megmérettetés a Trapper farmer reklámkampánya volt. A válogatásra jött boldog-boldogtalan. Harminchat különböző filmet kellett leforgatni, amiben a legkülönbözőbb helyzetekben kellett helytállni. A potenciális riválisok maximum tizenhárom-tizennégyet mertek elvállalni. Én azzal vittem el a pálmát, hogy válogatás nélkül elvállaltam mindet. Tény, hogy a feladatok között volt olyan is, amit életemben nem csináltam. Úgy ugrottam le például a nagy sáncról, hogy nem tudtam síelni. Abból készültem fel, amit tévében láttam a síugróktól. Odáig ment is, hogy szépen repülök, és leérkezek, csak azt nem tudtam, hogyan kell megállni, így keresztültörtem a kordonon, be az erdőbe, mire összetörtem magamat és a lécet. Sárkányrepülővel is hasonlóan jártam. Beírattak valamelyik hegyen egy ilyen jellegű iskolába, de mindig közbejött valami, így egy órát se tudtam venni. A felvétel előtt két perccel magyarázták el, hogyan irányítsam a sárkányt. Hasalt is a stáb kamerákkal együtt, majdnem lekaszáltam őket. Szálltam jobbra, szálltam balra, mire egy véletlen mozdulattal sikerült gyönyörűen felemelkednem, és elkészítették a felvételt. A következő pillanatban viszont valamit elrontottam, így harminc méter magasról zuhantam a földre. A sárkány darabokra tört, nekem pedig a lábam sérült meg. 
- A reklámkampány híres emberré tette?
- Nagyon, már nem is akartam az lenni. Az utcán mindig mutogatták a reklámban használt jelemet. Sok volt belőlem. Hihetetlen volt a dömping Trapper-reklámból.