Vissza a tartalomjegyzékhez

Munkatársainktól
Rasszista műsor a tv2-n
A programigazgató szerint csapatmunka volt

„Ha egy buszsofőr megiszik egy stampedli konyakot, és koccanásos balesetet okoz, örökre eltiltják a szakmájától. A tv2 teljes vezetőségének le kell mondania azok után, hogy a csatorna a munkájuknak köszönhetően több százezer ember méltóságába gázolt bele, és egyetemes emberi értékeket sértett meg főműsoridőben” - nyilatkozta lapunknak György Péter, az ELTE kommunikációs tanszékének vezetője a tv2 legújabb botránya kapcsán. A csatorna programigazgatója ezzel szemben elutasította a személyi felelősség felvetését. Mint mondta: a televíziózás csapatmunka, és a csapatnak nemcsak a jóban, de a problémás esetekben is össze kell tartania.

Nagy felháborodást váltott ki az Irigy Hónaljmirigy együttesnek a tv2-n vasárnap este sugárzott „Bazi nagy roma lagzi” című műsora. A humorosnak szánt produkció több közéleti személyiség szerint mélyen sértette a cigányságot. A paródia munkakerülő bűnözőkként állította be a romákat, megsértve ezzel őket emberi jogaikban és méltóságukban. Az emberjogi és kisebbségekkel foglalkozó szervezeteket követően a politikusokat is megszólalásra késztette az ügy, így többek között Magyar Bálint oktatási miniszter is tiltakozott.
Horváth Aladár, az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnöke lapunknak elmondta: a cigányok szeretik a humort, azt is, ami velük kapcsolatos, de különbséget kell tenni a szolidáris és a sértő viccelődés között. Az inkriminált műsorra ez utóbbi volt vaskosan jellemző. A roma politikus örömét fejezte ki, hogy a tv2 kedd esti híradójában elnézést kért mindazoktól, akiket a vasárnap esti műsora megsértett, de a nézettséget mérő AGB cég adatai alapján kitűnik, hogy - szemben az ominózus műsor hárommilliós nézettségével - a bocsánatkérést csak egymillióan látták. 
A polgárjogi vezető úgy vélte: a tv2 egyes vezetőinek az ügy túlreagálására vonatkozó kiszólásai, illetve az OCÖ-nek felajánlott, elégtételnek szánt műsor ugyanakkor mégis valamiféle tudatosságról árulkodik, hiszen „mindenki tudja, hogy egy ilyen műsor sem nézettségében, sem hatásában nem lenne egyenértékű a kifogásolt műsorral”. Horváth szégyenletesnek nevezte, hogy a tiltakozásokat - köztük az oktatási miniszter sajtótájékoztatóját - a kereskedelmi televíziók elhallgatták. 
Az OCÖ elnökét komolyan meglepné, ha a csatornánál bármilyen személycserére sor kerülne a botrány miatt, noha normális demokráciákban egy ilyen kaliberű ügy miatt a felelősöknek jó ideig szembe kell nézniük a munkanélküliség kihívásával.
Sipos Tamás, az Irigy Hónaljmirigy vezetője a zenekar nevében elzárkózik attól, hogy rasszista, a romák integrációját sértő műsort készítettek volna. Mint a Heteknek mondta: nagyon sok roma barátja van, és szereti a romákat. Véleménye szerint paródiát nem lehet készíteni átlagos vagy átlag közeli dolgokról, hanem mindig a szélsőségeket kell megragadni. A paródia nagyon érzékeny műsorfajta abból a szempontból, hogy nagyon nehéz eltalálni azt a határt, amikor még nem sértő, de mégsem gyermeteg az egész dolog - magyarázta. Sipos azt is kiemelte, hogy a televízióban a sugárzás előtt több rostán is átment a műsoruk: „Már a forgatókönyvet is engedélyeztetni kellett a tv2-vel, utána zajlott a forgatás, majd a vágás és a végső ellenőrzés. Nem feltételezem a tv2 vezetőségéről és azokról az emberekről, akik ezekben a pozíciókban ülnek, s akik elbírálják az anyagokat, hogy rasszisták” - tette hozzá.
György Péter szerint ugyanakkor az, hogy a produkció adásba kerülhetett, mindenképpen a televízió vezetőségének alkalmatlanságát jelzi, hiszen egy ilyen 45 perces műsort több hétig készítenek, és több ellenőrzési ponton is „átmegy”. Ha tudatlanságból kapott zöld jelzést a „Bazi nagy roma lagzi”, akkor a szakmai alkalmatlanság esete, ha tudatosan, akkor az aljasság esete áll fenn. A televíziózás fontos üzem, ilyen „szakemberekre” nincs szükség, léteznek veszélytelenebb foglalkozások, ahol nem tudnak károkat okozni - mondta a szakember, akinek meggyőződése, hogy nemcsak roma honfitársaink emberi méltóságába gázolt bele a műsor, hanem állampolgári jogokat is sértett.
Mint azt György Péter kifejtette: sokan vélik úgy, hogy a tv2 liberális értékeket valló médium, ám ez csak a felszínen igaz, hiszen a liberalizmushoz szükséges kulturális viselkedésminták teljes hiányáról tanúskodik több műsora is, nemcsak ez. „Sajnos - ez más kereskedelmi médiumokra is igaz - több műsorban feláldozzák az egyetemes emberi méltóság tiszteletét az extrémitás és érdekesség látszatának oltárán, ezért a médiahatóságnak (ORTT) fel kellene hagynia neoliberális lagymatagságával, és meg kellene fordítania ezt az aljasodó trendet” - foglalta össze véleményét György Péter.
Vásárhelyi Mária médiaszociológus szerint strukturális problémák is okozzák a kereskedelmi médiumok morális válságát, hiszen a magas koncessziós díj a kicsinek számító magyar piacon nagyon nehezen gazdálkodható ki. Köztudott, hogy a tv2 gazdasági válságban van, és fontos számára a nézettségi mutatók emelkedése. Ugyanakkor - folytatta Vásárhelyi - raszszista jellegű írások több jobboldali lapban is fellelhetőek, olyanokban, amelyeket például neves jobboldali politikusok ajánlanak. Ha ilyen magas politikai szinten sincsenek meghúzva a határok, akkor nem lehet csodálkozni azon, hogy az Irigy Hónaljmirigy stábja nem érzi a határokat - értékelt Vásárhelyi Mária.
Ladvánszky György, az ORTT szocialista delegáltja kérdésünkre elmondta, hogy a műsort követően mind hivatalos szervektől, mind magánszemélyektől tucatszámra érkeztek a bejelentések. A testület gyorsított eljárásban vizsgálja az ügyet, döntés a jövő hétre várható, s a csatorna vélelmezhetően pénzbírságra vagy műsorszünetre számíthat.


Csapatmunka

Poich Lóránd, a tv2 programigazgatója

- Mi volt a céljuk a műsorral?
- Mint minden egyéb más műsorunk esetében, a szóban forgó műsor célja is kizárólag a szórakoztatás volt. Az Irigy Hónaljmirigy Magyarország legnépszerűbb paródiacsapata. Engedje meg, hogy hangsúlyozzam a szót: paródia. Semmiféle tudatos negatív vagy a szórakoztatástól eltérő szándék nem vezérelte sem őket, sem pedig minket akkor, amikor az adás sugárzása mellett döntöttünk.
- Milyen engedélyeztetési eljáráson keresztül, hány ember tudtával került adásba az inkriminált műsor?
- Úgy hiszem, nem lényegi kérdés, hogy ki engedélyez, és hány ember tud róla akkor, amikor egy szórakoztató műsorról beszélünk. A kialakult szituáció az, amely ilyen típusú érdeklődést kelt. Lévén hogy semmiféle tudatosságról nem beszélhetünk, nem hiszem, hogy személyi felelősök görcsös keresése javítana a szituáción. A televíziózás csapatmunka, és a csapatnak nemcsak a jóban, de a problémás esetekben is össze kell tartania.
- Konkrétan kik a felelősek a tévedésért?
- Úgy érzem, erre a kérdésre már megadtam a választ.
- Lesznek-e személyi konzekvenciái a kirobbant botránynak? Emlékezetes, hogy a konkurens kereskedelmi csatornánál, az RTL Klubnál a jelenleginél jóval kisebb botrány, a Frei-dossziéban bemutatott álbérgyilkos miatt több vezetőt is menesztettek állásából, pedig az a műsor nem sértette több százezer ember méltóságát.
- Nem hiszem, hogy az Ön által említett eset összehasonlítható ezzel, mint ahogyan azt sem, hogy egyértelműen kijelenthető volna az, hogy bárkit is megbántottunk műsorunkkal. Valóban nagy port kavart a vasárnapi adás, és mindkét oldalon bőven vannak támadók és védők a romatársadalmon belül is. Mint azt már az elmúlt napokban több alkalommal elmondtam, őszintén sajnáljuk, ha ezzel bárkit is megbántottunk, és ezúton is kérem elnézésüket. Mindezt megerősítendő a tv2 felső vezetése a tegnapi napon hivatalos közleményben is elnézést kért mindazoktól, akiket akaratlanul ugyan, de megbántott.