Vissza a tartalomjegyzékhez

Eperjesi Ildikó
Rázkódik a globális világrend

A „régi Európa” makacskodása ellenére az amerikaiak elszánták magukat arra, hogy egy minél sietősebb katonai akció során szövetségeseik támogatásával leszámoljanak Szaddám Huszeinnel. A háború kimenetele meghatározhatja azt, milyen jövőbeli szerep vár az Egyesült Államokra a világpolitikában, hogyan változik az ENSZ feladata, s vajon a megelőző támadás modellként fog-e szolgálni más „lator” országok esetében is. Valószínű, hogy a katonai beavatkozásnak nemcsak Szaddám rendszere, hanem a II. világháború óta érvényben lévő globális szövetségi rendszer is áldozatául esik.


Tony Blair, George W. Bush és José María Aznar. Új atlanti politika Fotó: Reuters

Amerika terrorizmus elleni harca, az Irak leszerelésével kapcsolatos dilemmák nyomán kibújt a szög a zsákból Európában: egyértelmű, mely országok tudják megérteni, átérezni a tömegpusztító fegyverek és a terrorizmus által a világot fenyegető veszélyt.
Tony Blair brit miniszterelnök a héten a brit parlamentben tartott beszédében hangsúlyozta: most dől el, hogy a 21. század fenyegetéseit a világ miként tudja kezelni, milyen lesz a kapcsolat Európa és az Egyesült Államok között. Blair szerint az Európai Unió jövője is nagyban függ attól, hogy a mostani helyzetre ki miként reagál. 
Nemzetközi elemzők szerint a jelenlegi válság következményei megrázhatják a globális világrendet. Az ENSZ, a NATO és az Európai Unió jövője már most kérdéses az Irak kapcsán kibontakozott viták miatt. A Biztonsági Tanács felhatalmazása nélkül beinduló támadás nyomán a szakadék nyilvánvalóan tovább fog mélyülni az akciót mindenáron akadályozó országok (Franciaország, Németország és Oroszország), valamint az Egyesült Államokat támogató országok (Nagy-Britannia, Spanyolország és a kelet-európai fiatal demokráciák) között. Utóbbiak - legalábbis vezetőik - ugyanis azt vallják, hogy az iraki rendszer tömegpusztító fegyvereivel együtt megérett a beavatkozásra, függetlenül attól, hogy az ENSZ BT tagállamai ezt hajlandók-e tudomásul venni, illetve támogatni. 
Szakértők felhívják arra is a figyelmet, hogy a fegyverzetellenőrök feladata nem a tömegpusztító fegyverek felkutatása. Ez egyébként abszurd dolog is: attól, hogy az ellenőrök nem vesznek észre egy kapszulányi mérget, amit nem nehéz elrejteni, sok-sok ember élete kerülhet veszélybe. Az elmúlt évtizedben a fegyverzetellenőrök tevékenysége a leszerelés igazolására korlátozódott. Amikor Belorusszia, Kazahsztán és Dél-Afrika bejelentette, hogy meg akar szabadulni fegyvereitől, a leszerelést végrehajtották, s kellőképp dokumentálták is, amit az odaérkező ellenőröknek már csak igazolniuk kellett. A nemzetközi közösség Franciaország körül csoportosuló része mintha feledékeny lenne Irak esetében, amely a szakértők szerint akár 25 ezer liter gyilkos anthraxszal is rendelkezhet. Párizs ezzel az álságos magatartásával azt kockáztatja, hogy Amerika a jövőben figyelmen kívül fogja hagyni véleményét, amikor más válságokat kell megoldania, így például Észak-Korea kapcsán.
Tavaly szeptemberben Bush elnök figyelmeztette az ENSZ-közgyűlést: a világszervezet még egy esélyt kap arra, hogy elkerülje: ne váljon „irrelevánssá”, mint elődje, a Népszövetség. Szakértők szerint, ha Amerika valóban megvonja támogatását az ENSZ-től, az a nemzetközi együttműködés jelenlegi rendszerére nézve beláthatatlan következményekkel járhat. Valószínű azonban, hogy az amerikai elnök hallgat majd apjára, idősebb Bushra és tanácsadóira, akik arra intik, hogy ne mellőzze érzelmi alapon a világszervezetet, hanem szánjon neki szerepet a jövőben is. Mindenesetre az új Bush-doktrína alapján az Egyesült Államok a nemzetközi szövetségek nélkül is kész fellépni érdekei és értékei védelmében. A 2002 szeptemberében meghirdetett nemzeti biztonsági stratégia vázolta föl a megelőző támadás politikáját, mely alapján Amerika csapást mérhet ellenségére, mielőtt az valóra válthatná fenyegetését. 
Tony Blair hét eleji beszédében némiképp ellensúlyozni kívánta azokat a szemrehányásokat, melyek szerint Amerika egyre inkább „különutas” politikát folytat, amikor rámutatott arra, hogy a tömegpusztító fegyvereket tartogató rezsimek, valamint a szélsőséges iszlám terrorista csoportok káosszal fenyegetik a világot. A kettő kombinációja - ha terroristák tömegpusztító fegyverekre tesznek szert - halálos veszélyt jelent. A brit miniszterelnök szerint sajnálatos, hogy szeptember 11-e csak Amerika pszichéjét változtatta meg, a világét nem. Az ENSZ gyengesége éppen abban rejlik, hogy bár élesen fogalmaz, szándékai és tettei erőtlenek. 
Az iraki rendezéssel kapcsolatban Blair hangsúlyozta, hogy a közel-keleti ország kormányzását ENSZ-felhatalmazással kell majd megkezdeni, s a világszervezetnek meg kell védelmeznie Irak területi integritását. Az olajbevételeket egy ENSZ-égisz alatt működő alapnak kell kezelnie Irakban - hangsúlyozta a brit miniszterelnök.
A NATO egyszer már - 1999-ben - a Biztonsági Tanács támogatása nélkül kezdett katonai akcióba Koszovóban, de a bombázások után gyorsan az ENSZ-hez fordult, hogy nemzetközi protektorátus létesüljön a dél-jugoszláviai területen. Az iraki válságnak azonban jóval távolabbra mutató hatása lehet: nemcsak a világszervezet gyengülhet meg, hanem a NATO és az Európai Unió is.
„Volt stratégiánk és alkalmas intézményeink is a huszadik század konfliktusainak kezelésére - fejtette ki Cheney amerikai alelnök a minap az NBC televízió-csatornán. - Lehet azonban, hogy nem ezek a megfelelő stratégiák, politikai irányvonalak és intézmények a most ránk leselkedő veszélyek kezelésére” - utalt Cheney az amerikaiaknak a nemzetközi közösség mostani passzivitásával kapcsolatos elégedetlenségére. Elemzők szerint viszont Amerika nem tud egyedül megbirkózni a 21. század legnagyobb fenyegetésével, a terrorizmussal.
A háború támogatói arra számítanak, hogy az Egyesült Államok és szövetségesei gyors győzelmet aratnak Szaddám Huszein fölött, az iraki lakosság támogatóan fogadja a nyugati csapatokat, és sikerül stabil demokráciát létrehozni Irakban, ami a Közel- és Közép-Kelet többi országa számára is modell értékű lehet. Ebben az esetben a „lator” államok (Irán, Észak-Korea) többé nem merik majd támogatni az Amerika ellen irányuló terrorizmust. 
A szkeptikusok viszont azzal érvelnek, hogy a háború elhúzódhat és a vártnál jóval többe kerülhet. Irak újjáépítése során is merülhetnek fel problémák. Amerika elszigetelődhet régi szövetségeseitől a mostani nyílt szakítás miatt, s az amerikai „imperializmus” újabb terrortámadásokhoz vezethet, megerősödhet az Amerika-ellenes iszlám fundamentalizmus. Kérdéses, hogy Irán és Észak-Korea milyen következtetéseket fog levonni Szaddám eltávolításának tényéből: nem fogja-e éppen gyorsabb fegyverkezésre sarkallni őket, hogy minél nagyobb erővel tudjanak ellenállni az amerikai fenyegetésnek. Talán nem véletlen, hogy mindkét ország az elmúlt időszakban fokozottan törekedett nukleáris arzenál kiépítésére. 
Bush elnök neokonzervatív tanácsadói szerint egyik „lator” állam esetében sem szabad kizárni a katonai fellépést Amerika részéről. A Bush-kormányzat lebegteti annak a lehetőségét, hogy Észak-Korea, Irán és más országok esetében atomfegyvereket vessenek be a tömegpusztító fegyverek leszerelésének elérése érdekében.
Vannak viszont, akik éppen az amerikai dominancia visszaszorítását szeretnék elérni a mostani megosztottságot kihasználva. A franciák és támogatóik vitatják, hogy kapcsolat lehet a tömegpusztító fegyverek és a terrorizmus között, hogy a kettő együtt jelenti a fő fenyegetést a nyugati életformára. Jacques Chirac francia elnöknek Szaddámhoz fűződő, több évtizedes barátsága és a francia fegyverszállítások kellemetlen nyomainak felfedezésétől való félelem is nyilván közrejátszik abban, hogy az elnök nagy vehemenciával igyekszik lerázni a világról az amerikai „igát”. Szakértők szerint amennyiben gyengül a NATO befolyása - mivel az amerikaiak mellőzni kényszerülnek a makacskodó katonai szövetséget - Németország és Franciaország vérszemet kaphat, és újabb lendületet adhat az EU legfejlettebb és legelszántabb hat államának, hogy a többi uniós tagországot megelőzve közös külpolitikát, valamint eurohadsereget hozzanak létre. Az egyik európai védelmi miniszter szerint Chirac a mostani Európa és Amerika közötti konfliktus tudatos mélyítésével arra kényszeríti a többi európai országot, hogy foglaljon állást. Chirac olyan uniót akar létrehozni, ahol ő lesz a vezető, azonban az amerikai támadás látványos sikere esetén vesztesként kerülhet ki a mostani hazárdjátszmájából, csakúgy, mint ha a bagdadi bunkerekben túl sok francia feliratú dobozt találnak a bevonuló katonák.


A hajlandók koalíciója

A washingtoni külügyminisztérium közzétette annak a harminc országnak a listáját, amelyek nyíltan vállalják az Egyesült Államok támogatását Irak elleni hadműveletében. Szerepel e listán Magyarország is. A minisztérium közleménye szerint a következő országok alkotják a „hajlandók koalícióját”: Afganisztán, Albánia, Ausztrália, Azerbajdzsán, Bulgária, Csehország, Dánia, Dél-Korea, Eritrea, Észtország, Etiópia, a Fülöp-szigetek, Grúzia, Hollandia, Japán, Kolumbia, Lengyelország, Lettország, Litvánia, Macedónia, Magyarország, Nagy-Britannia, Nicaragua, Olaszország, Románia, Salvador, Spanyolország, Szlovákia, Törökország és Üzbegisztán. (MTI)