Vissza a tartalomjegyzékhez


Bútor-elit a Műcsarnokban

Csütörtökön nyílt meg, és vasárnap este zár az idei, sorrendben hatodik „Lakástrend és design” kiállítás, melynek immár hagyományosan a Műcsarnok ad otthont. Az európai bútorgyártás legjavát felvonultató stúdiók kínálata mellett ezúttal design-történeti kiállítást is láthatnak az érdeklődők. 

Az évente megrendezésre kerülő nagyszabású esemény a hazai bútoros seregszemle legkiemelkedőbb rendezvényévé nőtte ki magát, melyen a lakberendezés, a belsőépítészet és a formatervezés élvonalbeli külföldi és hazai képviselői találkoznak. Idén 38 cég állít ki, közel háromezer négyzetméteren. A kiállítás naponta 10-19 óra között, szombaton éjjel 2 óráig látogatható, amikor is koncertek és divatbemutató teszik még színesebbé a programot. Műcsarnok, XIV., Dózsa György út 37. (M. R.)