Vissza a tartalomjegyzékhez

Földvári Katalin
Kimaradhat a Fidesz az MTV kuratóriumából

„Szavazhatnánk együtt a Fidesszel, de miért kellene nekünk bárkivel együtt szavazni? Az MDF a maga útját járja” - jelentette ki lapunk kérdésére Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője. Az MTV kuratóriumában fele-fele arányban vehetnek részt kormánypárti és ellenzéki delegáltak, míg azonban a kormánypártok kettő-kettő arányban dűlőre jutottak egymással, addig a Fidesz három-egy arányban szeretne részesülni az MDF-fel szemben a kuratóriumi helyekből. „Egyedül mi vagyunk az a párt, aki következetesen ragaszkodik ahhoz a konszenzushoz, hogy a pártok a parlamenti mandátumaiknak megfelelően vegyenek részt a közmédiumok ellenőrzésében” - állította Szalai Annamária, a Fidesz médiapolitikusa. Újhelyi István, az MSZP médiapolitikusa szerint négy pártból három az MTV működőképességét tartotta szem előtt, ezért törekedtek megegyezésre.


Kivonult a Fidesz az Országgyűlés hétfői üléséről az MTV kuratóriumi elnöksége tagjainak megválasztása előtt. Rogán Antal frakcióvezető-helyettes Fotó: MTI

A több fordulóban is sikertelen tévéelnök-választás után újabb vita alakult ki az MTV körül: ezúttal a kuratóriumi helyek okoztak feszültséget az ellenzék soraiban. A Fidesz és az MDF nem tudott egyezségre jutni, mi több, a Fidesz már azt is megkérdőjelezte, hogy egyáltalán van-e létjogosultsága bármilyen egyezségnek, hiszen „a pártok között a médiatörvény megalkotásakor volt egy konszenzus arról, hogy a mandátumoknak megfelelően vesznek részt a közmédiumok ellenőrzésében. Hogy időközben minden párt megváltoztatta a véleményét, azt nem rajtunk kellene számon kérni” - fejtette ki a Heteknek Szalai Annamária, aki természetesnek tartja, hogy a Fidesz az ellenzéki mandátumok arányának megfelelően a négy helyből háromra tart igényt. Az MDF ezzel szemben két helyre nyújtotta be az igényét, amit a fideszes Rogán Antal úgy értékelt, hogy az MDF „lepaktált” a kormánypártokkal, akik így megszerezhetik a kétharmados többséget a kuratóriumban. Újhelyi István szerint ez „a politikai pofon” éppen időben jött a Fidesz számára, „ideje, hogy észrevegye, nem egyedül focizik a pályán”. Újhelyi szerint a Fideszen kívül mindegyik parlamenti párt megegyezésre törekedett annak érdekében, hogy az MTV működőképessé válhasson, míg a Fidesz „folytatta az elmúlt években tanúsított akarnok, egyeduralkodó politikai magatartását”. Ezt látszanak megerősíteni Herényi Károly szavai is, aki kijelentette: „Külön politikai entitás a Fidesz, és külön entitás az MDF is. Sokkal közelebb állónak tekintjük magunkat a Fideszhez, mint az MSZP-hez, de ebből nem következik az, hogy alá kellene rendelni magunkat a Fidesz akaratának. A pártoknak a médiatörvény értelmében lehetőségük van külön jelölteket állítani, ezzel a lehetőséggel az MDF élt, nem érdekel különösebben, hogy mit szól ehhez akár a Fidesz, akár az MSZP” - tette hozzá az MDF frakcióvezetője. „Mi nem érezzük úgy, hogy nem tudunk megegyezni az MDF-fel, csakhogy az MDF anélkül, hogy velünk ezt megbeszélte volna, megváltoztatta a véleményét” - mondta Szalai. Lehetőségként felmerült, hogy a Fidesz az eredeti elképzeléseinek megfelelően három tagot delegálhat a kuratóriumba az MDF két jelöltje mellé, ez esetben azonban öttagúra kell kiegészíteni a kormányoldalt is. A Fidesz egyik megoldást sem tartja elfogadhatónak, az MDF viszont kész újabb két taggal kiegészíteni a kuratórium ellenzéki oldalát.
Bár a pártok között kialakult bizonyos konszenzus arról, hogy a felek a parlamenti mandátumoknak megfelelő arányban jelölik a delegáltjaikat, a gyakorlatban ez az előző kormányzati ciklusban sem valósult meg. A Fidesz soraiban nem találnak ugyan párhuzamot az akkori és a most kialakult helyzet között, de tény: az akkor kormányzati pozícióban lévő Fidesz azt várta az MSZP-től, hogy a mandátumait tekintve a legnagyobb ellenzéki párt a négy kuratóriumi helyből kettőt engedjen át a MIÉP-nek, amely nem csak sokkal kisebb volt, de ráadásul „külső kormánypártként” jellemezte magát. A négy ellenzéki helyből így egy jutott volna az MSZP-nek, egy az SZDSZ-nek, kettő pedig a MIÉP-nek. Mivel az ellenzék ilyen módon nem jutott egyezségre, négy évig kizárólag kormánypárti tagokból álló „csonka kuratórium” ellenőrizte az MTV működését, ami miatt többször érte Magyarországot kritika az Európai Unió részéről is. Szalai Annamária szerint „a most kialakult helyzet semmiben nem emlékeztet az elmúlt ciklusban kialakult helyzetre, legfeljebb annyiban, hogy az MSZP nagyon finnyás volt ezelőtt pár évvel, amikor azt mondta, hogy egy kis párttól nem bírja tolerálni azt, hogy többet kér, mint ők. Most miért tudott megegyezni az SZDSZ-szel, most miért nem mondják, hogy az egy kis párt? Mi semmit nem változtattunk a korábbi véleményünkön. Most is azt mondjuk, hogy a mandátumoknak megfelelően kell részt venni a közmédiumok ellenőrzésében” - fejtette ki Szalai. Újhelyi István szintén úgy látja, hogy semmiben nem hasonlít a jelenlegi helyzet az előző kormányzati ciklushoz, hiszen akkor egy ellenzéki sem volt az MTV kuratóriumában, most pedig kiegyensúlyozott arányban vesz részt a kormány és az ellenzék. „Az előző ciklusban, ha jól emlékszem, ez nem így volt.”