Vissza a tartalomjegyzékhez

Kalmár Gabriella
Olajat, búzát, békességet?

Az Irak elleni háború létjogosultsága és az iraki olajtartalékok jövőbeli sorsa szétválaszthatatlan kérdések. Az amerikai elszántság valódi okairól alkotott elképzelések az arab népek önzetlen felszabadításától az olajéhes kizsákmányolásig terjednek. A héten több neves nemzetközi befolyással rendelkező magazin is az USA „védelmére” kelt. 


Egy angol béketüntető. Vérben és olajban gondolkodnak Fotó: Reuters

A Time magazin tanulmánya szerint az amerikai fegyveres fellépés okait nem elsősorban az olajkészletek vonzásában kell keresni: egyrészt az elnyomott arab polgárok felszabadítása a cél, másrészt jogos önvédelemről van szó, amellyel a terrorizmus fenyegetését kívánják elhárítani. 
A szerző emlékeztet rá: az amerikai politika 2001. szeptember 11-éig azt vallotta, hogy amíg a Közel-Kelet az Egyesült Államok „benzinkútjaként” jól működik, addig a békés eszközökön (azaz pénzen) kívül nemigen vetnek be mást az arab diktátorok befolyásolása érdekében. A New York-i terrortámadást - és azóta sajnos számos továbbit is - követően viszont a világ demokráciáinak védelmében van szükség az arab világ „elfoglalására” - írja a Time. A jelenlegit a második világháborút követő helyzethez hasonlítja a hetilap: akkor Európa és Ázsia egy részének ideiglenes elfoglalására került sor, hogy néhány hónapos megszállás és alapos átalakítás után a tengerentúli hadsereg stabil demokráciákat hagyjon hátra úgy Németországban, mint Japánban. Az arab világ ilyetén átalakításának első lépése volna egy, az iraki diktatúra megdöntését célzó mintegy másfél éves „megszállás”!
Politikai érvek és történelmi párhuzam helyett a gazdasági racionalitásra hivatkozva állítja a Financial Times, hogy az olajkészletek megszerzése nem lehet Amerika „hátsó szándéka”. Igaz ugyan, hogy Irak Szaúd-Arábia után a föld második legnagyobb olajkészletével rendelkezik, azonban készleteihez képest jelenleg a legroszszabb éves kitermelést produkálja. Ennek okait a gazdasági napilap nem az embargóra vagy a rossz menedzsmentre vezeti vissza, hanem az olajmezők geológiai sajátosságaival és az alacsony technikai színvonallal magyarázza. A lap szerint az olajkészletek hozama nagyjából a háború költségeivel egyenlő, nem is számítva az ország újjáépítésének költségeit. 
Az iraki olajkitermelés ugyanis nem biztos, hogy jelentősen növelhető volna (eddig mindössze egy évben, 1979-ben emelkedett hárommillió hordó fölé). Egy reálisnak tekinthető, 20-40 százalékos növekedés azonban az Egyesült Államok számára még akkor sem volna jövedelmező, ha korlátlanul rendelkezne az olajmezőkkel. A lap számítása szerint az iraki olajexportból származó bevételek az egy főre eső GDP 50-75 százalékát teszik ki, amely igen jelentős arány, viszont az USA polgárainak megközelítőleg száz dollárnyi emelkedést jelentene az egy főre eső GDP-ben, amely elhanyagolható mennyiség. A Financial Times szerint ezek az adatok is azt támasztják alá, hogy nem az olaj áll az amerikai cselekvés hátterében.
Ha keresünk, találhatunk gazdasági érdekeket a békepárti országok politikájának mozgatórugói között is. Oroszország például a háború vesztese lehet, ha az olcsóbb iraki olaj leveri az árakat, és kiszorítja a drágábban kitermelhető orosz folyékony aranyat. De Franciaország is érintett lehet: amióta Irak felére csökkentette ausztráliai búzabeszerzését - arra hivatkozva, hogy az ausztrál kormány részt vesz az USA vezette koalícióban -, a francia búza Irakban is kelendő lett, a világ legnagyobb búzaexportőrévé emelve Franciaországot.
Úgy tűnik, a várható nehézségek a hatalmas olajvállalatokat nem tántorítják el, alig várják, hogy beléphessenek az iraki piacra. Amint azt már megírtuk ( Hetek, 2003. január 24.), a Szaddám Huszein utódjául kiszemelt Ahmed Chalabi már ígéretet tett arra, hogy az állami kézben levő olajmezők és az ehhez tartozó infrastruktúra felét privatizálná. Szaddám Huszein hatalomra kerülése előtt a texasi székhelyű Exxon Mobil, az angol British Petroleum, a holland Shell, az amerikai Chevron, valamint a francia TotalElFina elődei birtokolták a világon szinte egyedülállóan gazdag iraki olajmezőket. A kártyalapok újraosztásánál ezek a cégek a rajtvonalnál állnak.