Vissza a tartalomjegyzékhez

Munkatársainktól
Halálos méreg vagy gyógyír?

Az internetes fórumokon, fővárosi értelmiségi klubokban fő vitatéma ezekben a napokban a lehetséges iraki háború. A vitára a figyelmet a Civilek a Békéért mozgalom tüntetése körüli polémia is felhívta. Február 15-én háborúellenes napot szerveznek Európában, javarészt baloldali értelmiségiek.


Az Európai Parlament tagjai így tiltakoztak. Béketábor: zöld szervezetektől az újnácikig Fotó: Reuters

„A terrorizmus és Szaddám Huszein diktatórikus rendszere, valamint a tömegpusztító fegyverek gyártása csupán ürügyként szolgál az iraki háborúhoz” - nyilatkozta lapunknak Artner Annamária, az Alakulat a Tőke-Tranzakciók Adóztatásáért az Állampolgárok Céljára (ATTAC) egyesület elnöke, aki egyben a Civilek a Békéért mozgalom és a szombati békepárti tüntetés egyik főszervezője is. Mint kifejtette, még ha ezek az ürügyek valóságosak is lennének, a háború akkor sem alkalmas ezen problémák megoldására, hiszen például „a terrorizmus alapvetően egy rejtőzködő, föld alatti típusú mozgalom, amelyet Irak lebombázásával nem lehet megszüntetni, már csak azért sem, mert az elsősorban az országok közötti és országokon belüli társadalmi és gazdasági egyenlőtlenségekből fakad”. Az iraki tömegpusztító fegyverek kérdésével kapcsolatban Artner elmondta: ezek létére még nincs bizonyíték, miközben a világ számos országa rendelkezik ilyen arzenállal, köztük az USA is. „Ha a tömegpusztító fegyverek megszüntetése a célunk, akkor ezt minden országban meg kell tenni” - szögezte le. Artner szerint arról sem kell elfeledkezni, hogy miközben az USA 2001 óta bevallottan súlyos energiaproblémákkal küzd, Irak hatalmas, gazdaságosan kitermelhető olajkészletekkel rendelkezik, így egyértelmű, hogy az amerikai gazdaság működőképességének fenntartása a háború egyik fő célja. 
A békepárti aktivista azt is vitatja, hogy a Szaddám-rezsim megdöntése felszabadítaná az iraki népet, hiszen ezt követően „nem általuk, hanem az amerikaiak által választott vezetés kerül hatalomra, és ez nem biztosíték a demokrácia megszilárdulására”. Mint hangsúlyozta: „a háborúban a civil lakosság fog szenvedni, amely már eddig is szenvedett az iraki diktatúrától, valamint az Amerikai Egyesült Államok embargójától”. 

Különvélemény

Nagy vihart kavart Seres László publicista - úgymond háborúpárti - írása a Népszabadság internetes portálján. A cikk tényeket sorakoztat fel amellett, hogy miért kell megdönteni Szaddám diktatúráját. Éppen ezért érdekes és jelzésértékű, hogy a Népszabadság - Magyarország első számú napilapja - végül is nyomtatott formában nem közölte az elemző és heves reakciókat kiváltó írást.
„1990-ben még magam is ott álltam transzparenssel a kezemben a budapesti amerikai követség előtt, és szélsőbaloldali barátaimmal együtt az Öböl-háború ellen tüntettem. Ma, szabadelvű »héjaként«, teljes szívemből remélem, hogy Szaddám rezsimjét egy jól sikerült amerikai katonai akció megbuktatja (természetesen a lehető legcivilkímélőbb módon), hogy egy új, demokratikus Irakban végre legyen: béke, prosperitás, demokrácia, pluralizmus, szabadságjogok, magántulajdon, kábeltévé” - fogalmazott írásában Seres.
„Történelmi tapasztalatok sora (ha más nem: a második világháború kirobbanásának története) bizonyítja, hogy a diktátorokkal való megbékélés, az »appeasement« nyugati politikája katonai, politikai és morális csőd” - érvelt a szerző.
A „nemzetközi béketábor” világképéről kifejti: e tábor tagjaira a szélsőbaltól a szélsőjobbig jellemző az Amerika-ellenesség, mindannak elvetése, „amit jobb híján »amerikai értékeknek« hívhatunk: individualizmus, racionalitás, piac, az önzés erénye”.
„Európában mainstreamnek számít: az Amerika-ellenesség, a Bush-gyűlölet, az antikapitalizmus, az anticionizmus, Izrael és a Közel-Kelet biztonsági helyzetének meg nem értése, Irak és bin Laden ártalmatlanítása, a külpolitikai konfliktusok elsimítása, a morális relativizmus, valamint a jóléti fehér ember rossz lelkiismerete a harmadik világgal szemben, amelynek komoly gazdasági és politikai következményei vannak” - fejtette ki véleményét Seres László, a háborúellenes európai hangulat kialakulásának okait keresve.
Úgy vélekedik, hogy a békepártiak soha nem ismerték el utólag, egy-egy konfliktus lezárulása után, hogy a korábbi tiltakozással hibáztak volna, mert „népirtás idején, mondjuk Bosznia és Koszovó esetében, beavatkozásellenesek voltunk, de láttuk, hogy az amerikai intervenció életfontosságú volt, emberéleteket mentett, és megteremtette a politikai rendezés (vagy legalább a rendezés esélyének) alapjait”.
„A mostani békepártiság is, akárcsak az összes eddigi, nettó antikapitalizmus. Akár balról, akár jobbról jön. Az ezt hirdető, túlnyomórészt posztvietnami, poszthatvannyolcas, baloldali szocializációjú értelmiség számára nincs az a fundamentalista vagy kommunista Nyugat-ellenes rezsim, amely ne lenne jobb, vállalhatóbb, morálisabb a legszabadabb, legdemokratikusabb Egyesült Államoknál” - fogalmazott Seres László.
A szerző vitába száll azzal az érveléssel, amely a készülő háborút az olajérdekekkel kapcsolja össze, s ennek alapján utasítja el az amerikai politikát. „Miért rendjén való dolog, hogy egy Szaddám ülhet egy nemzet olajkincsein, és miért ne lenne rendjén való, ha egy demokratikus iraki kormány úgy döntene, privatizálja olajforrásait? Miért »béke« az, ami most van?” - teszi fel a kérdést.
„Ha van rezsim, amely destabilizálja a közel-keleti régiót, szervezi és segíti a nemzetközi terrorizmust, fenyegeti a szomszédait és nem utolsósorban saját kisebbségeit, akkor Szaddám talán csak Hitleréhez hasonlítható rezsimje ilyen. Biológiai és vegyi arzenálja van, nukleárisan kutat, öngyilkos terroristákat finanszíroz és bújtat, aláaknázza a fél Közel-Keletet” - indokolja az iraki rendszer megbuktatásának szükségességét.
Seres László elképzelhetetlennek tartja a konfliktus tárgyalásos megoldását. Szaddámmal, véleménye szerint, lehetetlen „valamiféle kölcsönös, egymás pozícióihoz való közeledés utáni kompromisszum”. Ayn Rand amerikai írónőt idézi: „Az étel és a méreg közti legkisebb kompromisszummal kizárólag a halál nyerhet.”

Pro Kontra
Egyetértek: Szaddám nélkül a világ nem lesz jó, de egy kicsit jobb lesz.
Szaddám nélkül: nem fognak újabb kurd falvakat elgázosítani.
Szaddám nélkül: nem lesznek ötmillió forintnak megfelelő összeggel gazdagabbak a gyerekeket, terhes anyákat, imádkozó öregeket elpusztító palesztin gyilkosok családtagjai.
Szaddám nélkül: több tízezer iraki titkosrendőr, szakképzett kínzómester, lágerkápó munka nélkül marad.
Szaddám nélkül: harminc év után újra szabad lehet Irakban gondolkodni, írni és beszélni.
Szaddám nélkül: nem kell újra leszigetelt ablakú pincében, gázálarcban várni sokgyerekes családoknak a légiriadó végét Izraelben.
Tragikus tévedés felcserélni az agresszort és az áldozatot. Amikor II. János Pál az „emberiesség szégyenének” nevezi azt, ha egy koalíció megtámadja Irakot, XII. Pius útját követi. Az Amerika „gyalázatos” bűnét ostorozó John le Carré krimiíró és értelmiségi társai erkölcsileg hitelesítik Oszama bin Laden és Louis Farrakhan iszlám próféciáit. Azok a francia polgárok, akik szétkapkodták a szeptember 11-ét titkos amerikai-cionista összeesküvésként „leleplező” honfitársuk áldokumentum-kötetét, Abu Hamza, londoni terror-imám szellemi táborába tartoznak, aki a Columbia pusztulását a keresztény-cionista-hindu „Gonosz Hármasság” elleni ítélettel magyarázta.
Őrizzük meg a békét? Melyiket: a Ground Zero, Bali szigete, a kenyai Hotel Paradise, a dzserbai zsinagóga, a megiddói útkereszteződés, Tel Aviv-i Dolphinárium, a Melnyikov utcai színház, az anthraxspórák miatt lezárt Capitolium békéjét?
Megegyezni csak olyan féllel lehet, akivel lehet legalább minimális közös nevezőt találni. Van ilyen? (goldfish)
Lehetetlen, hogy nem veszed észre, mennyire kétnormás ez a te Amerikád értékvilága. Ugyanazok a gazemberek, tömeggyilkosok, diktátorok, kábítószercsempészek kapják meg a legnagyobb pénzügyi, katonai, diplomáciai támogatást a mostani barátaidtól, addig, amíg az ő érdekeik szerint valamiért fontosak, akiket utána főgonosznak, sátánnak, elpusztítandó féregnek kiáltanak ki, ha másként nem megy, népével együtt, amint változik a kép. 
Elég, ha Ceausescura, Noriegára, Oszama bin Ladenre, vagy Szaddám Huszeinre gondolunk: amíg szemben álltak a szovjetekkel, a kubaiakkal, az irániakkal, addig nagy barátok voltak, amint megszűnt a Szovjetunió, véget ért az afganisztáni és az iráni háború, vagy elkezdtek barátkozni Kubával, hirtelen ellenséggé váltak, és háborút kellett hirdetni ellenük. 
Érdekes módon Miloseviccsel sem volt baj, amíg gazdasági érdekek voltak Szerbiában, illetve a németek horvát- és szlovénbarátságát lehetett vele kiegyensúlyozni. Szaddámot sem kellett 91-ben megdönteni, hiszen még mindig jó egyensúlyozó tényező volt Irán mellett. 
Nem érzed, hogy sántítanak a humanizmusra, demokráciára, bármire való hivatkozásaitok, amikor ilyen egyértelmű, hogy a texasi olajlobbi kicsit együgyű, apakomplexusos megbízottja egyszerűen rá akarja tenni a kezét a világ második legnagyobb kőolajkincsére? Nem kellett volna tízszer inkább beavatkozni Ruandában, amikor éppen milliószámra gyilkolták az embereket, mint Irakban, ahol még egy normális vegyi labort sem találnak, és amúgy is ellenőrzik a levegőből az ország kétharmadát? Igenis, ebben a háborúban ártatlanok százezrei halhatnak meg, egy olyan állítólagos veszély elhárítása érdekében, amire semmilyen bizonyíték nincs. (abelardo)