Vissza a tartalomjegyzékhez

Hazafi Zsolt
Tárcán kínált lehetőségek

Interjú Baja Ferenccel, a Miniszterelnöki Hivatal társadalmi kapcsolatokért felelős politikai államtitkárával, a Kormányzati Informatikai és Társadalmi Kapcsolatok Hivatala vezetőjével.


Baja Ferenc államtitkár. „Lehet, hogy nem lesz érdemes káposztát termeszteni, de valami mást igen.” Fotó: Somorjai L. 

- Hadd kezdjem egy szubjektív kritikával! Elég unalmasra sikeredtek a EU-csatlakozás kommunikációjával foglakozó intézmények nevei, így például EU Kommunikációs Tárcaközi Bizottság, EU Kommunikációs Közalapítvány, illetve EU Kommunikációs Szakértői Műhely. Nem lett volna egyszerűbb valamilyen izgalmas fantázianevet találni? Kétségtelen, hogy például az Országimázs Központ elnevezés közérthetőbb, izgalmasabb hangzású volt, bár a tevékenységét most ne értékeljük. 
- Tudatos döntés volt. Éppen az Országimázs Központ tevékenysége és a hozzá kapcsolódó Happy End-es botrány miatt a legelső és legnehezebb feladatunk a kommunikáció hitelesítése. Törekvésünk az, hogy szakmai alapokon álló közkommunikáció valósuljon meg, és felépüljön erre egy működő és átlátható intézményrendszer. Az a koncepciónk, hogy ne a kormány és a politikai szféra kezdjen el önmagában üzeneteket és álmokat fogalmazni, hanem a társadalom foglalkozzon ezzel a témával, és civil szereplők fogalmazzanak meg üzeneteket, véleményeket. Ezért azt mondtuk, hogy erre a célra legyenek világos és korrekt intézmények meghatározott felelősséggel, és azokat nevezzük pontosan úgy, ahogyan azt a feladat megkívánja, és ne pedig úgy, ahogy majd az Európai Unióhoz való csatlakozás párbeszédeiről beszélgetnek az emberek. Ezért tűnhetnek bürokratikusnak az Ön által említett elnevezések. 
- Magyarországon jelenleg elég magas, 70 százalék körüli az uniós csatlakozást pártolók aránya. Az ellenzők nagyságát 10-15 százalékra lehet becsülni. Ez utóbbi nagyobb, mint önmagában a MIÉP tábora, tehát nem lehet csak egy párthoz vagy egy pártvezérhez kapcsolni az ellenzőket. Szándékoznak-e a csatlakozást elutasítóknak is lehetőséget és pénzt biztosítani érveik elmondására?
- Két fontos kérdést szeretnék rögzíteni. Egyrészt az én szerepemet, másrészt az intézmények egymáshoz és a társadalomhoz való viszonyát. Már a kezdetekben úgy döntöttünk, hogy a hiteles és korrekt kommunikáció érdekében szét kell választani a kommunikáció szereplőit. Az egyik szereplő a kormány, amelynek ugyan elsősorban az uniós felkészülés a feladata, de emiatt részt is kell vennie az Európai Unióhoz kötődő kommunikációban. Mivel szakértő kormánynak tartjuk magunkat, ezért szakemberekből álló műhelyt - az EU Kommunikációs Szakértői Műhelyt - hívtunk életre, hogy fogalmazzon meg egy össztársadalmi kommunikációs stratégiát. A kormány azonosult ezzel, és „kivágta” belőle a maga szeletét, a maga cselekvési programját. 
- Ez gyakorlatban mit jelent? 
- Létrehozta ennek az intézményeit. Így minden tárcánál létrejön egy olyan igazgatási csoport, amelyik kizárólag ezzel a kérdéssel foglalkozik. Ezeknek a csoportoknak vagy osztályoknak összehangolásáért egy tárcaközi bizottság felel. Ezt vezetem én.
Mivel arról beszélünk, hogy nem kormánypropagandában, hanem társadalmi kommunikációban gondolkodunk, ezért létrejött az EU Kommunikációs Közalapítvány. Az alapítványnak az a feladata, hogy a kommunikációt úgymond társadalmasítsa. Hisz a kormány nem beszélhet az egész társadalom nevében, a választások is azt mutatták, hogy sokan nem erre a kormányra szavaztak. 
A közalapítvány autonóm, önálló döntéshozatali testület, ezen keresztül a társadalmi nyilvánosság szuverenitásának a megjelenítője. 
A kurátorokat ezért szoktam „nyilvánossági alkotmánybíróknak” nevezni, hiszen arra figyelnek, hogy valóban azok a kérdések kerüljenek be az európai uniós kommunikációba, amelyek a legfontosabb kérdések. A pénzügyi források java is a közalapítványnál van, ők döntenek a támogatásokról. 
- Térjünk vissza arra a kérdésre, hogy akár az ellenzők is kaphatnak támogatást az ellenvéleményük ismertetésére?
- Nyilvánvaló, ha az ellenzők ilyen igénnyel fordulnak a közalapítványhoz, egészen bizonyosan kapnak lehetőséget, hogy ezt a véleményüket valahogy megjeleníthessék. Pártok nem pályázhatnak a közalapítványhoz. Tehát azt mondom: azok az állampolgárok, akik ellenzői a csatlakozásnak, megkereshetik az alapítványt. A cél az, hogy senki se folytathasson agitációt, hanem komoly és szakszerű tájékoztatás történjék. 
- Felmerülhet, hogy éppen a kormány vagy a közalapítvány kommunikációja lesz propagandisztikus. Szerencsés lenne elkerülni a - történelmi tapasztalatokból ismert - „Ki tud többet a Szovjetunióról?” típusú rendezvényeket. Mivel fogják garantálni, hogy az emberek nem üres szólamok, hanem a pontos tények ismeretében tudnak igent vagy nemet mondani? 
- A garancia a társadalmasítás maga. Az, hogy a kormány nem akarja kisajátítani a feladatot, hiszen a közalapítvány végzi e területen a lényegi munkát. A szakértői műhely pedig folyamatosan monitorozza a kommunikáció egészét, és jelzi, ha a tájékoztatás agitációvá válik. Másrészt garancia a folyamat decentralizációja. Minisztériumok, megyei intézmények, városok, civil szervezetek több ezer szereplőssé teszik a tájékoztatást, és nyilvánvaló, hogy ezt agitációs eszközökkel vezényelni vagy manipulálni nem lehetséges.
Tovább árnyalja a képet, hogy a stratégia interaktív kommunikációról is szól. Megszólítják az állampolgárokat, megkérdezik tőlük azt, hogy akarnak-e ilyen tájékoztatást kapni, mi az, ami őket érdekli, s ehhez kötődően személyre szóló tájékoztató választ kapnak levélben, e-mailen vagy telefonon keresztül. Létrejön majd egy olyan szolgáltató központ, amelyiket fel lehet hívni telefonon, és azon keresztül lehet valódi kérdésekre valódi választ kapni.
- Lendvai Ildikó a múlt héten azt nyilatkozta a Heteknek, hogy annak elkerülése érdekében, hogy „nagy csalódások” legyenek, reális, alapos és részletekbe menő tájékoztatás szükséges. Azon társadalmi csoportok számára, akik várhatóan vesztesei lesznek a csatlakozásnak, eurokonform támogatási formát kell kidolgozni. Tudják azt, hogy egyáltalán kik lesznek a vesztesek?
- Sok elemében nagyon szubjektív, nagyon nehéz megmondani. Maga a vesztes szó is bizonyos értelemben szubjektív kifejezés. Lehet rövid távon vesztesnek lenni, lehet a veszteségből előnyt kovácsolni. Lehet, hogy most kerül majd olyan feladat elé egy-egy ágazat, egy-egy szakmacsoport, akik eddig elutasították a belső modernizációs kihívást, hogy váltásra kényszerülnek. Ezzel végeredményben - az ország érdekeit nézve - a nyertesek oldalát gyarapítják. Tehát nagyon bonyolult meghatározni, hogy kik lesznek ennek a folyamatnak a vesztesei.
- Mégis, konkrétan miről van ismeretünk? 
- Azt elég pontosan tudjuk, hogy kikről gondolkodnak úgy, hogy vesztesek lesznek, és kikről nem. Ilyen értelemben a nyugdíjasokat nem veszteseknek mondanám, hanem ők inkább nem érintettek, vagy pontosabban: ők úgy érzik, hogy nem érintettek ebben a dologban. Valóban nagyobb negatívumok nem fogják őket érni, legfeljebb néhány igazodás, esetleg az élelmiszerárak területén. Egyébként nem számolunk nagyon erős áremelkedéssel. Összegezve, nem vesztesei, de nem is igazán nyertesei ennek a folyamatnak. 
Sokan mondják az agrárium területét olyannak, ahol veszteségek lehetnek, vagy ahol komoly kihívások elé kerül a magyar gazdaság. Mindenképp inkább a kihívás szót használnám, ugyanis ebből a helyzetből ki lehet jönni jól, és ki lehet jönni rosszul.
Tizenkét éve még tanácsok voltak Magyarországon. Nagyjából egyforma állami finanszírozási feltételek mellett létrejöttek az önkormányzatok. Az egyik város virágzó lett, a másik pedig nem tudott érdemben fejlődni az elmúlt tíz évben. Ugyanabban az országban a versenyhelyzetre az egyik település sikeresen tudott reagálni, a másik sikertelenül.
Így lesz ez az agráriumban. Például a magyar borászat, amely az elmúlt években sok területen megújult, kiváló pincészetek jöttek létre, valóban nagy kihívás előtt áll. A csatlakozás után jó minőségű, európai borok fognak megjelenni a hazai boltokban. Lehetséges, hogy az első néhány évben ez sokkot okoz, lehetséges, hogy megállnak egy picit a fejlődésben, ezért a belpiacra kell koncentrálniuk, átmeneti támogatásokkal segítségre szorulnak. Biztos vagyok viszont abban, hogy később ez megoldódik. Mint ahogy biztos vagyok abban is, hogy át kell az alakulniuk az embereknek maguknak is. Például lehet, hogy nem lesz érdemes káposztát termeszteni, de valami mást igen. 
Más terület. A magyar beruházóknak fel kell készülniük arra, hogy egy-egy közműépítésre - ha kellően nagy összegű tenderről van szó - akár egy spanyol cég adja a legjobb ajánlatot. Ugyanis bizonyos összeghatár fölött az ilyen pályázatokat egész Európában meghirdetik. Ha egy spanyol cégnek megéri nálunk építeni, akkor beszáll a versenybe. Igaz, ez azt is jelenti, hogy magyar cégek is mehetnek innentől kezdve más országokba dolgozni. Erős kihívások elé kerül az államigazgatás, a magyar energiaszektor és a humánerőforrás-fejlesztés (többek között a nyelvoktatás) is.
Mivel mi jóval alacsonyabb fejlettségi szinten vagyunk, meggyőződésem, hogy mindenképpen fölfelé fog bennünket húzni az unió. Tudom, hogy sokan szorongva várnak a csatlakozásra, de szerintem kevesebb lesz a negatívum, mint a rendszerváltással kapcsolatban. Nem kell attól félni, hogy hirtelen felborul az egész világ. Részévé válunk egy olyan nagy nemzetközi, együttműködő globális térnek, amelyik a világ egyik legnagyobb együttműködő piaca.