Vissza a tartalomjegyzékhez


INNEN-ONNAN

Fogaphone

 

Sokat lehet bajlódni egy mobiltelefonnal, hová is tegyük, ahol nem zavar, de elérhető? Nos, két brit kutató kifejlesztette a „fogtelefont”, azaz egy olyan rágófogba építhető készüléket, amely hívások fogadására képes. A rezgéssé alakított hívójelzések a fogból a koponyán keresztül a belső füljáratokba jutnak - így csak a hívott személy hallja az üzenetet. Jó módszer ez kémeknek adott utasítások közvetítésére is. A közember viszont nem biztos, hogy hasznosnak találja majd, hogy nem tud visszaszólni. (Time)


A név kötelez

A betegeskedő kalocsai érsek Ivó József kanonokot küldte maga helyett a kiskőrösi borszentelésre, ami a környéken mindössze alig kétéves múltra tekint vissza. Most is hamisítatlan, szőlőből készült olaszrizlinget áldott meg az egyház a kiskőrösi Boranal Kft. megrendelésére. A ceremónián jelen voltak többek között a Kiskőrösi Gondűző Borlovagrend ünnepi palástokba öltözött tagjai is. Az érseki tanácsos elmondása szerint a borszentelés mozzanata liturgiai szempontból egyáltalában nem ismeretlen, sőt a borszentelés művelete ősidőktől kezdve alkalmazott eseménynek számít. Egyetlen kikötés van csupán: szentelni csak olyan bort lehet, amely tényleg szőlőből készült. (Kecskeméti Lapok)


Gazdagok homokozója

A világgazdaság prosperitása idején a brókerházak számos esetben becsapták befektető ügyfeleiket. Az ezeket az ügyeket vizsgáló New York-i főügyész most újabb, meghökkentő feladatot kapott: az óvodák világában kell kutakodnia. Az történt ugyanis, hogy egy korábbi sztár telekommunikációs főnökének azért könyörgött, hogy juttassa be két gyermekét egy kiváló óvodába. Az elnök befolyását kihasználva bejuttatta a gyerekeket az intézménybe, ám a segítségnek ára volt. A befektetési szakértőnek átmenetileg magasra kellett értékelnie bizonyos részvényeket azért, hogy az elnök megőrizhesse befolyását a cég igazgatója felett. A legjobb óvodai helyekért folytatott küzdelem nagyon éles, mivel onnan egyenes út vezet a kiváló általános iskolákba is. (Newsweek)