Vissza a tartalomjegyzékhez


A mi kis falunk

Távol a megamoziktól, kissé elrejtve a bölcsész szubkultúra szigetszerű telepein (Művész, Toldi) látható egy Oscar-díjra jelölt magyar film: a Hukkle. Lassan kultusz nő körülötte, bár ez nem a Valami Amerika - rétegfilmről beszélhetünk így is. Középpontban egy kis magyar falu (Ozora) zsánerképei, magyar táj hozzávaló ecsettel, vagyis a dolgok (arcok, állatok, gépek) legapróbb részleteit feltáró közelképekkel. A cím hangutánzás, egy fel-feltűnő „évszázados arcú” öregember csuklását leíró szó. Az operatőrrel bizonyára egyenrangú alkotói viszonyban forgató elsőfilmes rendező megragadó képei sokszor a Vándormadarakat juttatják eszünkbe. Állatok és emberek együttélését viszont nem láttuk még ilyen pontos párhuzamba vonva. Ráadásul nincsenek szavak. A történést a képek mellett a zörejek és a hangok mesélik el. Nem hiányzik a beszéd, mindent pontosan értünk. 

A film közepén az idillt lassanként egy borzalmas összeesküvés részletei váltják fel. Az asszonyok valami ősi szerrel „étetik” férjurukat, a horgásztó mélyén bóklászó harcsák a horgász hulláját kerülgetik. A film innentől thrillerként is nézhető. A csapzott hajú körzeti megbízott gyanakszik, az okot inkább a néző sejti: stikli a pénzzel érkező postás(nő) és az asszonyok között. 
Ettől lesz kellemetlen „természetfilm” a Hukkle. Nyomaszt, ám némely kísérleti filmtől eltérve azért nem kínál meg depreszszióval. Valamit elkap a hagyományos magyar valóból, s az nem a „füttyös gyümölcsös”, a „messzeringó gyerekkor világa”; sem a Menzel-féle Én kis falum. Még kevésbé a Váratlan utazás idillje. Ezekben a filmekben a közösség - marakodásokkal együtt - mégiscsak oázis a túl nagy világ zajában. Itt meg ősi színjátékkal (látszatra férfijogú, valójában matriarchális) kulcsra zárt rezervátum, ahová ritkán jön látogató. A városi rokonok Kaszás Attila és Ónodi Eszter alakításában csak epizodisták, a falusiaké a főszerep, akik élnek, mint egyébkor, csak most kamera előtt. A varroda gépei zakatolnak, a rabsic (orvhalász) büszkén viszi haza a zsákmányolt halat. És amit már a filmes ír hozzá: eközben hullanak a férfiak, mint a legyek. A kocsmakertben végül egyetlen, mutatóba maradt kuglizó cipeli a fagolyót a gurítóhelyre.
Ez hát a mi küldöttünk a világversenyre. A magyar tarka. Országimázs. Váratlan utazás… a farmra, ahol élünk. (Pálfy Gyula)