Vissza a tartalomjegyzékhez


Az embert kell választani

November elején megnyílt Budapesten a General Motors (GM) Europe Közép- és Kelet-Európai Központja, amely a GM-nek a térség tizenöt országában folytatott üzleti tevékenységét koordinálja majd. A GM ezzel egy időben a GM Daewoo közép-kelet-európai régióközpontját is Magyarországra helyezte. Új Daewoo-kereskedő hálózatot kívánnak kiépíteni hazánkban mintegy ötven márkakereskedővel, akik a korábbi sikeresebb Daewoo-dílerek, és több vezető Opel-kereskedő közül kerülnek ki. Idei tervük kilencezer személyautó értékesítése Magyarországon. Ennek tíz százalékát egy dinamikusan növekvő cégcsoport vállalta magára.

Kezdeti sikerek

1981-ben Nagy Zsolt állást keresett. Mivel az autók már gyerekkora óta érdekelték, a Merkúr miskolci használtautó-telepére ment dolgozni. Három évvel később megnyitotta első használtautó-kereskedését, a rendszerváltás utáni privatizációk során pedig megvásárolta egykori munkahelyét: a Merkúr-telepet. 1992-ben a magyarországi Opel-importőr egy már létező miskolci márkakereskedés mellé a város lélekszáma miatt még egy kereskedést akart nyitni. A lehetőséget felajánlották Nagy Zsoltnak is, aki, hogy az ajánlat ne maradjon lehetőség, belevágott a megvalósításba: megnyílt az Opel Quattro. 

Gyors növekedés, nagyarányú eladások

„Kis fejszámolással könynyen kiszámítható, hogy már tíz éve vagyok Opel-kereskedő” - summázza a múltat Nagy Zsolt. A kezdeti sikereken felbuzdulva hamarosan megnyitotta kapuit az Opel Tisza és az Opel Sajó, amelyeket kis idő múltán ezek „szatelit-kereskedései”, az Opel Bodrog és az Opel Plaza követtek. Idén tavasszal pedig megnyílt az Opel Sztráda is az M3-as Budapestről kivezető szakaszán a valamikori Hungaro-szerviz piaci területén. Azonnal adódik a kérdés: ki megy ki a „prérire” Opelt vásárolni? „Az elmúlt nyolc hónap forgalma, az emberek folyamatos érdeklődése, a kereskedés látogatottsága nagyon jól bizonyították, hogy ennek a kereskedésnek itt, a város határában nagyon is van létjogosultsága” - érvel a tulajdonos, aki a közel egy évtizedes magyar sikersztorit nemes egyszerűséggel „az események sodrásának” nevezi, majd szerényen hozzáteszi: „Ez nagyon nagy elismerése a munkámnak a General Motorstól, illetve az Opeltől, hiszen nyilván annak adnak több márkakereskedői jogot, aki megítélésük, méréseik alapján a jobb kereskedők közé tartozik. Így kaptam meg nemrégiben a GM-től három Daewoo-jogot: az Opel Sztráda, az Opel Plaza és a régi használtautó-kereskedésem, a Négykerék is Daewoo-díler lesz mostantól. Természetesen az Opel marad.” Távolról sem mellékesen, a cégcsoport jövő évi tervszámai: 1900 Opel és 1000 Daewoo értékesítése.

A „három év biztonság” folytatódik

Miután nagyjából két éve a sajtó megszellőztette a délkoreai Daewoo cég csődjét, a hazai márkakereskedők forgalma is zuhanórepülésbe ment át. Akkoriban sem a termékkel volt probléma, hiszen a Daewoo, maga a gyártmány jó minőségű volt: három év garancia, három év assistance-szolgáltatás járt hozzá. „A novemberben induló új rendszerben egyes Opel-márkakereskedők, és a korábban jól teljesítő Daewoo-kereskedők teljesen ki fogják oltani az emberekben azóta is motoszkáló bizonytalanságot, hogy vesznek egy Daewoo-t és esetleg három hónap múlva, mikor visszamennek, már nem lesz garancia, nem lesz alkatrész, esetleg azt a kereskedést sem találják ott.” 

Többet nyújtunk

Ismerjük a különbséget aközött, amikor a metróaluljáróban idős néni két befőttesüveg mézet próbál eladni az arra haladóknak, és aközött, amikor valaki ugyanezt teszi egy olyan teherautó platója előtt állva, amely roskadásig meg van pakolva mézesüvegekkel: a sor az utóbbi árus előtt fog kígyózni. Az emberek ugyanis automatikusan több bizalmat szavaznak pusztán a nagyobb mennyiség láttán. Ne gondoljuk, hogy az autópiacon más a helyzet! Ebből a szempontból is nagyobb biztonságban érezheti magát az, aki egy cégcsoport autószalonjában válogat. „Az Opel Sztrádánál sokkal nagyobb modellkínálatot találnak, sokkal nagyobb alkatrészkészletet, nagyobb személyzetet, sokkal csiszoltabb kiszolgálási technikákat, gyorsabb ügyintézést, nagyvonalúságot az autó árát tekintve, szerviz esetén nagyobb csereautó-választékot és a tőkeháttér miatt nagyobb biztonságot” - tallózik az előnyök sorában Nagy Zsolt. 

Nők a fedélzeten

És tényleg, az Opel Sztrádánál az ember érzi, hogy fontos. Lehet, hogy azért mert ezt a márkakereskedést egy hölgy igazgatja? Hamarosan kiderül, hogy a cégcsoporton belül ez nem számít egyedi jelenségnek: az Opel Tisza ügyvezetője is nő. „Egyébként - tárja fel döntései hátterét a tulajdonos - nőkkel együtt dolgozni nagyon jó, mert a nők kedvesek, végtelenül munkabíróak, szorgalmasak, és sokkal precízebbek, mint a férfiak. Adminisztratív, számítógépes és számviteli dolgokra sokkal nagyobb a fogékonyságuk, mint általában a férfiaknak.” És hogy hogyan lesz egy hűséges munkatársból cégvezető, az sem marad titok: „Bém Éva velem dolgozik már tíz éve. Adminisztrátorként kezdte az egyik lízingcégemnél, azután az egyik Opel-kereskedésemnek lett az adminisztrációs vezetője, majd telepvezető-helyettese, és most itt a Sztrádánál cégvezető.”

A pillérek

Nagy Zsolt cégcsoportjában nagyon sok hasonló „esettel” találkozunk. A Sztráda szervizvezetője nyolc-kilenc évvel ezelőtt az Opel Quattróban autóvillamossági szerelő volt, olajos kézzel javította az autókat. Aztán elvégzett egy felsőfokú informatikai iskolát, és akkor, hogy a tulajdonos „ne veszítse el”, kiemelte, és a fiatalember szervizvezető lett az akkor nyíló Opel Tiszánál. Amikor pedig az Opel Sztráda állt a megnyitó küszöbén, felkérést kapott a szervizvezetői státus betöltésére. „A pénz az emberek számára nagyon fontos dolog a megélhetéshez - vall tapasztalatairól a cégcsoport vezetője -, de az önmegvalósítás, a karrier, a sikerélmények és a célok sok esetben legalább annyit jelenthetnek valakinek, mint a pénz. A kollégákat, a munkaerőt lehetőség szerint nem a végzettsége vagy a szakmai tudása alapján kell kiválasztani, hanem az alapján, hogy milyen ember. A jó ember, az jó ember marad, mert megtanítjuk rá, a rossz ember pedig hiába jön ide, hogy ő már öt éve Opelokat ad el, még a jó embereket is lehúzza. Nekem az az elvem, hogy az embert kell választani, tanítani, lelkesíteni, és persze a cégépítésben ez a legnehezebb feladat. Azért elmondhatom, hogy nagyon sok olyan kollégám van, akikre személy szerint is nagyon büszke vagyok, hogy együtt dolgozhatunk. Ezek az emberek a legfontosabbak nekem, nekik tudok hinni, rájuk lehet építeni, ők a cégcsoport pillérei.” (x)