Vissza a tartalomjegyzékhez

Szobota Zoltán
Már a NATO sem a régi

Vezetésének központosításával, önálló és határain kívül is bevethető hadseregével, valamint hét új tagállam meghívásával a NATO végérvényesen megváltozott. Mindezek - immáron deklaráltan - Magyarország vonatkozásában is új helyzetet teremtenek.


Az utolsó győzelem

A szövetség három jelentős döntést hozott meg Prágában: koncentrálta irányítását, mely kisebb létszámmal és nagyobb hatalommal rendelkezik majd a jövőben; 21 ezer fős, önálló, gyors reagálású hadsereg kialakítását tűzte ki célul, mely a korábbi gyakorlattal ellentétben közvetlen agresszió nélkül, pusztán a fenyegetettség okán, a szövetségi határokon kívül is bevethető; és végül Bulgáriát, Észtországot, Lettországot, Litvániát, Romániát, Szlovákiát és Szlovéniát is soraiba hívja legkésőbb 2004 nyaráig. Nekik már konkrét időrendben kell felkínálniuk vállalásaikat, vélhetően az ebben a térségben korábban tapasztalt „fáziskésések” miatt. Ami Magyarországot illeti, Medgyessytől megnyugtató ígéreteket vártak azok után, hogy korábban újságcikkben mutattak rá: olyan ország vagyunk, amely 1452 óta nem nyert csatát. Felszólalásában és a zárt üléseken a miniszterelnök a következőkről biztosította kollégáit: hazánk megbízható partner lesz, a NATO számára értékes, specializált csapatokat alakítunk ki, 2003-ban húsz százalékkal növeljük katonai kiadásainkat, 2006-ra hivatásos hadsereget hozunk létre, fenntartjuk a balkáni magyar katonai jelenlétet, hadi felszerelést szállítunk Afganisztánba és Grúziába, és nemzetközi antiterrorista kiképzést szervezünk Budapesten. Amúgy, ha nincs más megoldás, iraki háborúról is lehet szó, de - ahogy nem sokkal Medgyessy bejelentése után Kovács László külügyminiszter helyesbített - ez csak a légtérhasználatot jelenti. A miniszterelnök Ukrajnát is a védelmébe vette néhány szó erejéig. A tagságért folyamodó ukrán elnököt azért nem hívták meg a találkozóra, mert országának katonai vezetéséről, illetve az Irakkal folytatott hadi üzelmeiről súlyos véleményük van a szövetségeseknek. „Mi, magyarok mindenképpen elvégezzük a munka ránk eső részét” szögezte le zárszavában Medgyessy. 
A csúcstalálkozón Bush elnök is tiszteletét tette egy beszéd erejéig, egyesek szerint azért, hogy a tizenkilenc tagállam közgyűlése egy Irakkal kapcsolatos állásfoglalást is elfogadjon, melynek értelmében Szaddám egyetlen lehetősége a leszerelés haladéktalan megkezdése. Így vált ugyanis teljessé a kép - mondják - az ENSZ Biztonsági Tanácsának hasonló tartalmú dokumentumával együtt. Az Európai Unió és a NATO, úgy tűnik, egyelőre csak egy ponton sértheti egymás érdekeit, és ez a hadsereg kérdése, melyből az unió is sajátot szeretne. A tárgyalások ezért az átfedések elkerülésére és az önállóság megőrzésére fókuszálnak majd a jövőben.
A hazai ellenzék Medgyessy parlamenti élménybeszámolójában azt kifogásolta, hogy az nem szolgált az újdonság erejével a napi sajtó híradásaihoz képest, emellett biztosra veszik, hogy a kormányfő könnyelműen ígérgetett, mikor a haderőreformra szánt 30 milliárdot elegendőnek ítélte a vállalások teljesítéséhez. 
Nagy kérdés, hogy a prágai csúcson elfogadott változtatások a szövetség sikertörténetének végét jelentik-e, vagy csak egyszerűen a régi „mumus”, a Szovjetunió eltűnésével előállt új helyzetre reagáltak. A kollektív területvédelem ugyanis bizonyos szempontból okafogyottá vált a varsói szerződés felbomlásával, és manapság elsősorban a kollektív biztonság és a megelőzés az elérendő cél. Az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének kibővítése a hidegháború után, 1999-ben a magyarok, a csehek és a lengyelek teljes jogú taggá válásával kezdődött meg, noha már ekkor komoly vita bontakozott ki arról, mit is tudnának hozzátenni ezen országok a bentlévők erejéhez. Hogy a felvételre váró újabb hét „keleti” állam esetében e kérdés miért nem merül fel ilyen hangsúllyal, máig talány. A Budapest Analytica konzervatív elemzőműhely egyik tanulmánya szerint Amerika terrorizmus ellen vívott diplomáciai offenzívája nem tette lehetővé, hogy a kérdésben érdemi vita bontakozzon ki. Másfelől érdektelen is lehet az új tagok és a csatlakozni vágyók rendelkezésre álló hadereje, hiszen napjainkban nem többfrontos háborúban, hanem lokális és gyors katonai akciókban gondolkozik a katonai szakértők jelentős hányada. A NATO emellett azzal is tisztában van, hogy gyakorlatilag képtelen hiteles garanciát nyújtani a lepusztult haderejű országok megvédésére, akik közül nem egy - például Szlovákia és Románia - bajlódik még most is demokratikus intézményeinek fejlesztésével. A szövetség régi viszonyok közötti értelmezését az is nehézkessé teszi továbbá, hogy az európai tagállamok védelmi költségvetése összesen nincs annyi, mint Amerikáé egymagában. És ehhez járul hozzá az USA önálló afganisztáni akciójával felvázolt különutas irány is. 


Tagfelvétel tíz perc alatt

Hazafi Zsolt
Interjú Juhász Ferenc honvédelmi miniszterrel 

- Ön szerint megszűnt-e az az ok, ami miatt Lord Robertson, a NATO főtitkára kezével verte az asztalt az Ön látogatásakor?
- Ha a NATO neheztelését Magyarország szavahihetetlensége okozta, akkor reményeim szerint igen. Hiszen mi megpróbálunk korrekt helyzetet teremteni. Bemutatjuk, hogy mivel rendelkezünk most, milyen képességekkel, milyen lehetőségekkel és milyen erőforrásokkal, és ehhez képest fogalmaztuk meg a már velük egyeztetett felajánlásunkat. Ha a neheztelés csak akkor múlik el, amikor a konkrét teljesítmény is megjelenik, akkor még egy kicsit várni kell, hiszen egyik pillanatról a másikra új szervezetet létrehozni, felszerelni vegyvédelmi eszközökkel és nemzetközi akcióban részt venni nem lehet. Mindenesetre a szándékaink komolyságát jelzi, hogy emelkedik a honvédség költségvetése. 
- Prágai találkozásukkor újra megfogalmazta kritikáit a főtitkár?
- Most nem fogalmazódtak meg ilyen kritikák. Plenáris ülésen a NATO nem szokta a tagországokat direktben kritizálni, vagy csak akkor, ha egy országjelentés már indokolja az észrevételeket. Azokkal a politikai partnerekkel, akikkel én szót váltottam - a védelmi miniszter kollégákra, illetve a NATO tisztségviselőire gondolok -, örömmel nyugtázták, hogy megtörtént az ország teherbíró képességével összhangban álló magyar kötelezettségvállalás.
- Hogyan értékeli Bush elnök úr kijelentését, miszerint azzal, hogy más kisállamokat is meghívtak a NATO-ba, végre lejárt Jalta korszaka?
- Hogyha valakinek volt politikai kötelezettsége az elsőkörű NATO-bővítésből kimaradó államok integrációjával kapcsolatban, azok mindenekelőtt mi voltunk. Hiszen hasonló helyzetből, egy „kegyelmi történelmi pillanatban” kerülhettünk a NATO-ba, így nekünk elemi politikai kötelességünk volt, hogy támogassuk a további integrációt. Másrészt stratégiai érdekünk is, hiszen Magyarország volt ez idáig a NATO Balkánra nyúló csücske, nem volt egyetlen egy tagállam sem a szomszédja. Tehát javul a biztonsági helyzetünk, stabillá válik környezetünk. 
- Prágában mi hangzott el legfőbb érvként a hét ország belépése mellett? Ezek az országok köztudottan nem számítanak - mondjuk úgy - „katonailag befolyásosnak”.
- A csúcson összesen tizenegy percet foglalkoztunk ezzel a témával. Ugyanis már csak az eredményt kellett kihirdetni, hiszen a politikai egyeztetés - kétéves előkészítő időszakot lezárva - már korábban megtörtént. A NATO hatvanmillió ember számára adta meg az esélyt, hogy egy értékrendbe bekapcsolódjon. 
- Többen kritikaként fogalmazták meg, hogy Románia és Szlovákia esetében a NATO kockázatot is vállal, hiszen mindkét országban jelentős erőt képviselnek szélsőségesnek tartott pártok, így Szlovákiában Meciarék, Romániában pedig a Vadim Tudor által vezetett Nagy Románia Párt.
- A nemzeti nacionalizmusok, bármilyen országban is ütik fel a fejüket, foglalkoztatják a NATO-t. Általában azért, mert integrációellenesek, kirekesztőek és sértik azokat a humanista értékeket, amelyek ma már az együttműködés nemzetközi szabályait jelentik. 
A NATO meghívása éppen ezen pártok ellen szóló nagyon határozott politikai üzenet, hogy „íme, lássátok, a demokratikus kormány támogatása egy olyan értékközösségbe való felvételt jelent, amely a jövőt hordozza magában”.


Tőlünk tanulnak az újak

Interjú Deák Péterrel, a Biztonságpolitikai és Honvédelmi Kutatások Központjának tudományos igazgatójával

- Mi történt vagy mi nem történt az elmúlt négy évben, ami arra késztette Robertson NATO-főtitkár urat, hogy kezével püfölje az asztalt Juhász Ferenc honvédelmi miniszter bemutatkozó látogatásán?
- 1999-ben, hivatalos taggá válásunk után felszólítottak minket, hogy növeljük a katonai vonatkozású kiadásokat. Ez meg is történt, csak éppen azzal a kis differenciával, hogy az úgynevezett védelmi költségvetés növekedett, a katonai viszont nem. Mikor 2000 novemberében civilként kint voltam Brüsszelben tárgyalni, a szövetségi tisztviselők elmondták nekem, hogy itt valami nincs rendben. Magyarország nem lépett előre semmit, az angolnyelv-tudás nem nő, tisztjeink ugyan jók, de a kiképzés nulla, nem megbízható a technikánk, húzzuk az időt a MiG-ekkel satöbbi. Nem a kompatibilitás, az illeszkedőképesség hiányzik - mondták -, hanem a katonai együttműködés képessége. Az, hogy a NATO-politikusok a prágai csúcs előtt ilyen hangosan mertek kritizálni, két okra vezethető vissza. Egyik egy általános nyomásgyakorlás volt, hogy a konferencia után mindenki vegye komolyan a dolgát, a másiknak pedig a kormányváltás adta az apropóját. Mindjárt az elején akartak szólni, hogy az elkövetkezendő négy év alatt tessék tisztességesen végezni a feladatokat. A prágai stratégiaváltással szerencsénk van, mert elölről tudjuk kezdeni, tiszta lappal tudunk indulni a vállalások teljesítésében.
- Nem kellett volna Orbán Viktornak vagy akár Medgyessy Péternek is tájékoztatni a közvéleményt ezekről a kötelezettségekről?
- Medgyessy Péter látogatása után legalább értesült arról a politikai közvélemény, hogy valami nem stimmel. Az előző kormányzatnak - bizonyos mértékig ide értve a Horn-kormányt is - a honvédelemhez való általános viszonyát egy furcsa közömbösség jellemezte. Képzelje el, hogy alakul egy kormány a NATO-csatlakozás folyamatában, és a honvédelmi tárcát odaadják egy olyan pártnak, amelyiknek a választási programjában nem is szerepelt honvédelmi fejezet. Nem azt mondom, hogy lebecsülték a honvédelmet, csak éppen volt egy kis közöny, „majd megy minden a maga útján, majd elintézzük”. Az államtitkár 2000-ben kiutazott a NATO-ba, próbált valamit elérni, de nem ért el semmit. Akik pedig egy kicsit dolgoztatni akarták az elitet NATO-ügyben, vagy ellenvéleményt képviseltek - Wachs-ler, Gyarmati, Szenes, Végh -, azokat leváltották. 
- Ön szerint miért érzi úgy az ellenzék, hogy a miniszterelnök, úgymond, túlvállalta magát?
- Az a furcsa helyzet állt elő, hogy amiről szó van, az nem honvédelmi politika, hanem a nagypolitika része. Vagyis Medgyessy Péter nem vállalhatta túl magát, sőt mi több, nekem az a véleményem, hogy még azért nem teljes az elégedettség a NATO részéről. Azonban egy nagyon fontos dolgot vállalt a magyar kormány, ami a bővítéssel függ össze, méghozzá azt, hogy a körülöttünk lévő négy, csatlakozás előtt álló országnak átadjuk azt a nyolcéves tapasztalatot, pozitívat és negatívat egyaránt, amit mi a szövetséghez való csatlakozás, partnerség, tagság alatt szereztünk. Hogyan szerveztük meg a nyelvtanfolyamokat, milyen úton-módon folytattuk a konzultációt, milyen végzettségű embereket képzünk ki, és a részletkérdésekben egyeztetünk; vagyis Magyarország vállalta, hogy stabilizációs területet biztosít a közép-délkelet-európai felvételi folyamatnak. 
- Hazánk is kapott kritikát azzal kapcsolatban, hogy még nem sok mindent tettünk a terrorizmus elleni harcban. Mit tehetne még a mostani kormány? 
- Magyarország önmagában véve kisország, a saját terrorizmus elleni védelme érdekében kifejtett teendői nem élveznek prioritást. 
A terrorizmus egy olyan világfolyamat, amelyben nem lehetnek lyukak, ezért a magyar kormányzatnak meg kell keresnie azt az utat, amelyen keresztül be tud kapcsolódni a nemzetközi terrorizmus elleni küzdelembe. Vannak ugyanis specialitásaink. Aki kritizálja a hadsereget, és azt mondja, hogy az elmúlt hat évben nem mentünk előre, annak részben igazat adok, valóban nem zárkóztunk fel a NATO-hoz, de aki azt mondja, hogy nullát ér a hadsereg, az nem mond igazat, mert ez a hadsereg, ha rosszul is, de azért létezik.
- Mik a specifikumaink Ön szerint?
- Például befogadó támogatást tudunk nyújtani, ami ma egy katonai cselekménynek számít. Ez nem csak repülőgép- vagy légtérhasználatot jelent, hanem azt is, hogy itt átcsoportosításokat lehet végrehajtani csapatok közötti mozgással, ide telepíthetők hírszerző szervek, a légifolyosókon irányt lehet változtatni, be lehet rendezni egy logisztikai körletet, csapatgyakorlatokat tudnak tartani. Ezen kívül van bizonyos gyakorlatunk a békefenntartásban. Harmadik specialitásként említeném a magyar katonai felderítést, mely a balkáni időszakban nagyon hasznos és elismerten jó volt. Végül a haderőreform során kialakult egy-két olyan alakulatunk, amelyek harcászati tevékenység során biztosítást, például munkásbiztosítást tudnak ellátni. (Sz. Z.)