Vissza a tartalomjegyzékhez

Kovács Tamás
Nemzetközi vizeken

Ritka eset, de idén megtörtént, hogy a nemzetközi LEN-kupa selejtezőjéből mindkét részt vevő magyar csapat, a Szegedi Tabán Trafik, illetve a tavalyi elődöntős BVSC is kihullott. A LEN-kupák 1992-es első kiírása óta még nem fordult elő, hogy magyar csapat nélkül startolt volna a ki-ki meccsek sorozata, sőt 93, 95, 96, 97 és 99-ben mindannyiszor a fináléig meneteltek a mieink, sőt 93, 97 és 99-ben az UTE-nak az elsőséget is sikerült megszereznie. 

Ezzel szemben a BL-ben és a KEK-ben magabiztosan haladt a két hazai szupercsapatunk, a Honvéd és a Vasas. Mindkét gárda zökkenőmentesen, csoportelsőként jutott be a legjobb nyolc közé, ahol azonban az előzetes variációk alapján kemény csoportokra számíthatunk. A negyeddöntők sorsolása november 23-án Nizzában esedékes. Zágrábban a múlt héten búcsúztatták minden idők legeredményesebb horvát pólósát, a kétszeres olimpiai bajnok és számos nemzetközi kupagyőzelemmel büszkélkedő Perica Bukicot. A jelenleg a Mla-dost Zagreb klubigazgatójakét ténykedő sztár tiszteletére Mladost-Világválogatott gálamérkőzést rendeztek. Óriási megtiszteltetésként a Világválogatottba öt magyar játékost is meghívtak Benedek Tibor, Kásás Tamás, Kiss Gergely, Molnár Tamás és Varga Zsolt személyében. A lelátókon pedig az élvonalbeli politikusok mellett ott feszítettek a show-business sztárjai és természetesen Goran Ivanisevics, a horvátok tavalyi wimbledoni bajnoka is. A magyarok közül végül Kásás Tamás váratlan medencén kívüli sérülése miatt nem tudott eleget tenni a meghívásnak.
Végül, de nem utolsósorban a Faragó Tamás által dirigált női válogatott kiváló teljesítményéről számolhatunk be. Jugoszláviában a sportág legjobb nemzetközi képviselőit felsorakoztató Thetisz- kupán lányaink nagyszerű teljesítményt produkálva szerezték meg az első helyet. Stieber, Valkay, Primász nevével fémjelzett válogatottunk a döntőben az olaszok felett diadalmaskodott 9-3 arányban.