Vissza a tartalomjegyzékhez

Tóth Zsuzsanna
Kéz, WELLA, olló

Ezen a héten a Wella Magyarország a 2003-as év új frizuradivatát felvonultató show-jának keretében nagyszabású sajtótájékoztatót tartott, ahol Hajas László, három modell közreműködésével, bemutatta az új hajtrendeket.

Ezek a frizurák nemcsak hajköltemények, hanem egy régóta várt álmot is betölteni látszanak: a kifutók modelljeinek hajviseletei, a rivaldafényben oly tökéletesen beállított, bezselézett, beszárított tincsek ezentúl nemcsak egy kiváltságos, extravaganciára kapható szűk réteg kiszolgálói lesznek. A hétköznapi, „civil” életben is vállalhatóvá, sőt esztétikumában és kivitelezésében vonzóvá és nyitottá válnak a nagyközönség számára. A Wella stylistjeinek mindig is abban volt meg az erejük, hogy nem húztak mesterséges árkot az átlagember és a modell közé, elidegenítve a kreációt a célközönségtől, hanem szélesre kitárták a frizurakészítés csínjának-bínjának ablakait a szépülni vágyó hölgyek és urak előtt. Betessékelték őket a műhelytitkokat rejtő fodrászszékek, burák, kellékek világába; így összekapcsolták az egyedit a mindenki számára követhetővel. Ezáltal a bemutatón helyet foglaló nem szakmabeli, közönséges földi halandó is egy kellemes életérzéssel távozhatott: a művészi alkotásokkal felérő frizura-kavalkád létrehozásának folyamatát végigcsodálva nemcsak távoli szemlélője maradt a hajremekek megszületésének, hanem egy megvalósítható minta is feltárulkozott előtte. 

„A Wella hatodik éve végez kutatómunkát a divat területén egy párizsi ügynökség, a Trend Union közreműködésével. A Trend Union munkatársai, a »divatfürkészek« figyelik az életmódváltozásokat, a nők és a férfiak szokásait. Így sok apró mozaikkockából áll össze az a végső kép, amely által lehetőség nyílik létrehozni egy új divatirányzatot. Ez mindig olyan divat, amely illik a kulturális szokásokhoz, könynyen lehet azonosulni vele. Évről évre három fő trendirányzatot alkot meg egy válogatott, nemzetközi fodrászcsapat. Az aktuális divat meghatározásában szükség van a ruhatervezőkre, a sminkesekre és nem utolsósorban a fodrászokra is” - fejtette ki a Heteknek Fábián Virág, a Wella stúdióvezetője. 

Akkor nézzük meg, mire is jutottak a fürkész urak és hölgyek a 2003-as évet illetőleg!
Egy régmúlt esemény örökké a múlté marad és elenyészik a történelem örlőmal-mában, vagy hatást gyakorol a jövőre és újra megmutatkozik jellemzőivel, ábrázolásmódozataival, spirituális tanulságaival több év vagy évszázad után is. A Trend Union szakembereit az ókori görög világ ihlette meg, és továbbadták víziójukat a Wella által felkért hét mesterfodrásznak Barcelonában. Így született meg a múlt gyökereiből mélyen táplálkozó Energizing Antiquity.
Szigorúan szabott öltönyök és zakók. Frissen keményített ingek hibátlan fehérséggel. Halszálkamintás anyagok, grafikus minták. Férfias, markáns jellegű vonalak. Ez a Graphic Elegance! 
Az Eccentric Romantic-ban minden a hullámosított hajforma körül mozog. A göndör, berakott tincsek kedvelői most szárnyra kaphatnak, és kedvükre rakosgathatják kicsi vízhullámaikat, egészen a nagy ívű lokniig.

Ajánló

A Wella hajgyökértápláló tonikja, az Energy Serum szinte csodaszer-számba megy, mivel nemcsak megszünteti a hajhullást, hanem értékes hatóanyagai által újabb és újabb hajszálakat termelnek hajhagymáink. Bedörzsölése után azonnal érezni fogjuk a menta jótékony hatását és hajhagymáink elégedett tapsolását, ahogy örömmel nyugtázzák az égi mannát.

 

Hetente egyszer szintén azonnal meghálálják hajszálaink az elit vendég látogatását, aki számukra a Power Mask formájában jön el. Kenjük fel ezt a professzionális krémet a még nedves hajunkra és hagyjuk rajta körülbelül húsz percig. Egy mikróban felmelegített törülközővel bevonva mindezt, meglepő hatással fogunk találkozni az öblítés után. Gyönyörűen fénylő, lágy, vitaminokkal bőven ellátott hajzuhatagunk lesz.
A Folyékony haj, a Perfect Hair hajazonos anyagokat tartalmaz, főleg keratint. A kellemes illatú habot vigyük fel hajunkra, masszírozzuk be, és ne mossuk ki. A keratin építőelemei bejutnak a hajszerkezetbe, és a sérült részeket feltöltik vitaminnal. Ezáltal megerősödik és érezhetően megvastagszik a haj. Egész héten dolgozni fognak nekünk ezek a kis láthatatlan védőréteget alkotó habszemek. Dúsítják, szépítik, óvják és védelmezik hajszálainkat a külső betolakodóktól, azaz a káros környezeti hatásoktól. Ők a mi hajunk testőrei. 


A világ egyik legjobb fodrásza: Hajas László mesterfodrász

A Wella mesterfodrásza, a világtrend megalkotóinak egyike, világversenyek helyezettje, Alternatív Hair Show-kon Magyarország képviselője, a Fodrász és Kozmetikus Egyesület elnöke, a Wella Hungária top-team tagja, fodrászszalonok tulajdonosa, egy kisfiú és egy nagylány boldog apukája.

- Meg tudnál fogalmazni egy ars poeticát, amely életedet végigkísérte? Gondolok itt egyéni látásmódra vagy akár bevált fogásokra, amelyek hozzásegítettek ahhoz a vitathatatlanul magas nívóhoz, amely munkásságodat jellemzi?
- Ahogy feltetted a kérdést, több gondolat átszaladt az agyamon. Az egyik az, amit egy öreg bácsi, egy nagyon híres ember mondott: tanulni, tanulni, tanulni. Talán ez az, ami kezdettől fogva jellemzi az életemet, a szakmai fejlődésemet. Már húszévesen azt mondtam magamnak: ha valahol van egy bemutató, arra el kell mennem. Ha egyetlen egy mozdulatot tanulok, vagy egy ötletet, gondolatot látok, amit be tudok építeni az én kis kelléktáramba, akkor nekem megérte odalátogatnom. Valószínű, hogy ez az akarat és gondolat vezetett el odáig, hogy minden hazai és külföldi rendezvényre eljártam, sem az időt, sem a pénzt nem sajnálva. Többek között a Vidal Sasson Akadémiára is befizettem négy alkalommal. A mai napig is minden nagyobb szakmai rendezvényen ott vagyok, és amit csak lehet, azt megfigyelek. Nem mindig kell másolni azt, amit lát az ember, de elindíthat a látvány egy gondolatot. A szakmai kazettákat általában megveszem, videokamerát viszek magammal mindenhova, és állandóan felvételeket készítek. Az emberi agy képtelen tárolni mindazt a látványt, amivel naponta újra és újra találkozik. Bizonyos formulák, fogások önkéntelenül is beépülnek a tudatalattiba, de nem használjuk tudatosan ezeket az ötleteket. Már kezdő versenyzőként is fontos volt számomra a tudatosság és a tapasztalat ötvözése.
- Párizsban a hetedik lettél!
- Igen, hetedik lettem a világbajnokságon. Korábban, 1978-ban a düsseldorfi világbajnokságra nézőként mentem ki. Magyarországon már versenyezgettem, csak még nem voltam tagja a válogatott keretnek. Szokásomhoz híven kivittem több tekercs filmet, és lefotóztam diára az ott látott versenyfejeket. Azt vallottam már akkor is, hogy először az agyamnak kell megérteni azt, amit utána meg kell a kéznek alkotni. Majd otthon, nyugodt körülmények között a diákat levetítettem, és memorizáltam a képeken megörökített frizurakompozíciókat. Ezért akkoriban sokan kinevettek engem. Később azonban, mikor mások is rájöttek ennek a lényegére és gyakorlati hasznára, bevezették ezt a módszert a válogatott keretben, úgynevezett elméleti tréning formájában. Első üzletem megnyitásakor arra törekedtem - ezt veheted egy ars poeticának -, hogy az emberek azt mondják: nálam mindenki jó fodrász. Nem saját magam előtérbe állítása volt a célom - akkor már viszonylag ismert voltam -, hanem egy kiváló, összetartó csapatot szerettem volna létrehozni. Körülbelül tizenkilenc évvel ezelőtt elkezdtem a nálam dolgozó fodrászokat folyamatosan oktatni. Nem a vendég feje fölött szóltam át kollégáimnak, hogy ezt nem így kellett volna csinálni, hanem másként. Amiket én nem láttam helyesnek, azokat megjegyeztem, felírtam. Később, amikor csak egymás között voltunk, ezeket megbeszéltük, és tréningeket tartottunk mind elméleti, mind gyakorlati szinten. Ezeket a megbeszéléseket elneveztük házi továbbképzésnek. Azóta elég sok haladó gondolkodású fodrász bevezette ezt a módszert saját üzletében. Kiválasztanak egy napot, és bezárnak; majd együtt, csapatostul megnéznek egy új szakmai kazettát, vagy kielemzik, hogy aznap ki hogyan vágott le egy hajat. Vagyis a szakmáról beszélgetnek, megtanulják az új festékeket, teszteket írnak. Ennek köszönhetően nyugodt szívvel mondhatom azt, hogy akik nálam dolgoznak vagy dolgoztak, minőségi munkát végeznek.
- Mindig fodrásznak készültél?
- Egyáltalán nem. Amikor elvégeztem a nyolc általánost, és nem voltam hibátlan tanuló, édesanyámnak támadt egy ötlete. Mivel ő ismert egy fodrászt, akinek régen a modellje volt, szerette volna, ha én is kipróbálom ezt a szakmát. Egy tizenöt-tizenhat éves gyereket nem igazán vonz, ha be van zárva egy helyiségbe, ahol ráadásul nem is érik sikerélmények. Egy év után engedtek hajat mosni, addig csak söprögettem és kabátokat szedtem. Tehát nem egy ideális képzésben vettem részt. Meg is buktam a szakmunkásvizsgán, hajsütésből. Majd az állami fodrászatnál kezdtem el dolgozni. Mint minden kezdő fodrásznak, nekem is szembe kellett néznem azzal a ténnyel, hogy két-három év alatt alakul ki egy vendégkör. Már majdnem abbahagytam a szakmát, mikor a befektetett évek kezdték meghozni gyümölcsüket. Ha valaki megszeret egy szakmát, és az elején nehézségei adódnak, ne adja fel egyből! Ha szereti csinálni, érez magában egy elhívatottságot, és kitartó marad, nagyon sok sikerélménye lesz mind szakmailag, mind anyagilag. 
- Szerinted mitől szép, illetve esztétikus egy női, illetve egy férfihaj? Vágásmódtól, esetleg egy ügyes berakástól?
- Van egy híres cég, amelyiknek az a szlogenje, hogy az ápolt haj szakértelmet kíván. Nagyon jó szlogen. De a legfontosabb az, hogy az egyéniséggel harmonizáljon. Ha az illetőnek harmonikus a ruhája, a haja, a sminkje, az arca és a habitusa, akkor az már egy erős pozitívum. Ha valóban ápolt az a haj, és szakszerűen van levágva, koronájává válik az összhatásnak. 
- Vállalsz még kuncsaftokat, vagy kizárólag a menedzseléssel foglalkozol? 
- Szerintem soha nem szabad abbahagyni a manuális munkát. Ha például két hétig elmegyek nyaralni, és nincs olló a kezemben, akkor két hét után már másképp fogom meg az ollót, másképp gondolkodom; nem vagyok annyira naprakész, nem vagyok annyira friss.
- Olyan, mint egy hangszer, amelyen folyton gyakorolni kell?
- Ugyanaz. A zenészek között is vannak szakmunká-sok, és vannak, akik művészek. A szakmunkásnak elég hetente gyakorolnia, egy énekesnek vagy egy hangszeresnek pedig mindennap szükséges. Szeretem belülről látni az üzletet, benne élni, ha csak egy napig egy héten, akkor is. Ezért szerdán az egyik üzletben vagyok, csütörtökön pedig a másikban. Ezenkívül bemegyek sokszor más napokon is, mert az úgynevezett VIP-vendégeimet csak olyankor tudom elvállalni. 
- Milyen ollóval dolgozol?
- Egy igényes fodrásznak fontos, hogy legyen legalább három-négy, mindenféle nagyságú és minőségű ollója. 
A manapság forgalomban levő legdrágább ollók értéke százötvenezer forint körül van, én ilyennel dolgozom.