Vissza a tartalomjegyzékhez


Jordán a Nemzeti élén

Jordán Tamás, a Merlin Színház jelenlegi igazgatója lesz a Nemzeti Színház Rt. új vezérigazgatója - jelentette be Görgey Gábor, a nemzeti kulturális örökség minisztere hétfőn sajtótájékoztatón Budapesten.

Jordán Tamás - aki évekig volt a Színész Kamara elnöke, a Magyar Színházi Társaság vezetőségi tagja, szervezte az egész magyar színházi szakmát mozgósító Csepűrágó-fesztivált és a Pécsi Országos Színházi Találkozót - reméli, hogy személye „minden oldalról elfogadható” a Nemzeti vezetésére. Mint elmondta, előreláthatólag már az év végére elkészülnek az évadtervvel, s elképzelései megvalósításánál elsősorban a jelenlegi csapatra számít. „A színházépületen már nem tudok változtatni, az ízléssel nehéz vitatkozni, de a funkciókkal baj van” - állítja Jordán. Legsürgetőbb lenne megoldani, hogy minden székről jól lehessen látni az előadást, és megfelelő legyen az akusztika. Például úgy, hogy a „használhatatlan” székek helyére világítást vagy akusztikát telepítenek. A szabadtéri színpad jelenlegi formájában nem tudja ellátni a színházi funkciót, a közeli HÉV és a Duna okozta zajártalom miatt, ezen kívül pedig a színpad mérete sem megfelelő. Jordán Tamás 2003. január 1-től látja el vezérigazgatói feladatát, addig a jelenlegi ügyvezető vezérigazgató, Bosnyák Miklós irányítja a Nemzetit. (MTI)