Vissza a tartalomjegyzékhez


Képes krónikák

A World Press fotókiállítás szokott tanulsága: a világ egy év alatt sem javult. Az elmúlt esztendő legjobb sajtófotóiból rendezett vándorkiállítás „legjobb” képei most is - ahogy sajnos minden évben - az emberi kín és gyötrelem számos módozatát örökítik meg. Többnyire már digitális változatban. Találunk itt különféle kategóriákat, a hatalmasra nagyított képek szélén szikár ténysorolást és együttérzést vegyítő kommentárokat is. Néhol szinte együgyűek e sorok, máskor csaknem ironikusak. A látogatóban viszont - mivel egyszerre és egy térben nézi a képeket - mégiscsak valamiféle (lásd legelöl) egységes lenyomat marad a minapi világ állagáról. Megoldási javaslat, felrázni akaró kiáltvány mégse szól hozzánk: mintha a kettőspont mögött csak kérdőjelet találnánk.

Bár némi vélemény a dolgokról, azok színezetéről felismerhető azért, ha máshol nem, a válogatás arányaiban. A WP „világképének” például ismét meghatározó része a fejlett Nyugat és a harmadik világ életmódjának összevetése. Az arizonai Sun City nyugdíjasváros joviális üdülőképeit pár méterrel a Sierra Leone-i vakok iskolája és a pakisztáni menekülttábor középkort idéző képei előzik meg. Látjuk, ahogy az első világ kikapcsolódik, majd időnként ellenkultúrát teremt - a szemeteskukák, kopott hátsó udvarok vidékén űzött berlini „turbógolf” szellemes elitparódia. Ám ugyancsak látnunk kell az afrikai vízárus kislányt túlélés közben és a fanatikus harcot a járványos gyermekbénulással, a mifelénk múlt idejű veszedelemmel.
És itt vannak az erőszak, a legjellemzőbb kórcsoport képei. Legelsőnek szeptember 11-e, a hiteles jelzővel illethetetlen dátum már nagyon mélyre vésődött kockái. A tűz elől alázuhanók, a romok alól kihozott, már éppen nem élő tűzoltó-lelkész, a több centis portakaró a világfőváros patinás öltönyein. És utánuk a koszovói fajgyűlölés, a boszniai tömegsír, az életért könyörgő tálib harcos meglincselése és az antiglobalista tüntetésen fejbelőtt ifjú olasz elfolyó vére a kockakövön. A fájdalom múlt évének e körkapcsolását ugyan nem lehet rangsorba állítani, mégis jogos, hogy éppen ama szeptemberi reggel fotói nyitják a kiállítást. Sőt kikerülhetetlenek a patinás terembe lépő látogató számára. Mint a kegyetlen iniciálé egy fájdalmas krónika kezdetén. (Pálfy Gyula)