Vissza a tartalomjegyzékhez


Feleségcipelő verseny

Két farakást és egy 6,5 méter hosszú sáros tavat is le kellett küzdenie annak a tizenhat párnak, akik versenybe szálltak az ez évi Amerikai Feleségcipelő Versenyen. A Nyugat-Maine-ben, a Sunday River sípályán megrendezett erőpróbából a már kétszeres amerikai bajnok, az owassoi Warren és Wendy Straatman került ki győztesen, megelőzve a jelenlegi kanadai bajnok Erin Moodyt és Zachary Smitht. 

A 254 méteres táv elején még Ontario állambeli Tillsonburgból való két tizenhét éves kanadai versenyző vezetett, akik arcukra kanadai zászlót festettek és élvezték barátaik lelkes szurkolását. Az 1 méter 83 centiméteres hokijátékos fürgén vette az akadályokat, és futva érték el a vizesárkot. „Azt hittem már nyertünk, de túl gyorsan mentünk bele a vízbe, ami sajnos nagyon sáros volt. A fejem előrebukott, majd az egész testem is” - emlékszik vissza a lány. Párja elcsúszott és tengeralattjáróként érték el a túlsó partot. Moody gyorsan visszamászott Smith hátára, de már csak kilencedikként értek célba. Straatmanék nyerték a versenyt 1 perc 15 másodperces idővel. Mivel az esélyes kanadaiak a véletlen folytán elvesztették a versenyt, a szervezők úgy döntöttek, a sáros tavat Ontario tónak nevezik el a tinédzserek egyébként rendkívüli teljesítményének tiszteletére. (AP)