Vissza a tartalomjegyzékhez


Nagyok kicsiben

Szép és jó a Minimax, a gyerek- és szülőbarát csatorna, amely ontja magából a magyar televízió archívumából származó, többnyire ártalmatlan gyerekfilmeket. És ha már ismerősek a filmek, a gyerek is nyugodtan megy a dolga után, s felejti ott szülőjét a képernyő előtt, aki látta már vagy ezerszer a csehszlovák, lengyel vagy magyar klasszisokat, Lolkát és Bolkát, Vukot és Mekk Eleket, szegény embert magyar népmeséstül, varázsceruzástul, cicavízióstul, fazekastul. Igazi filmmúzeum, amit lát. Kétségtelenül jobb ez, mint a Cartoon Network fedőnevű horrorcsatorna, melyből fél óra az edzettebb felnőtteknek is komoly megterhelés. 

Egyedül a reklám az - mi lehetne más -, ami kizökkent az édes nosztalgiázásból: nono, azért nem a hetvenes években vagyunk! Az erkölcsi tanmesékbe is beillő történetek között szembesülhetünk egy mosóporreklámmal, melytől a tízéves kisfiú trikója olyan kék és olyan illatos, hogy menten utána fordulnak a kislányok. Vagy megbarátkozhatunk egy csokikrémmel: a nyolcévesforma kisfiú, miután nagyanyja féltő gonddal feltette őt a buszra és felcipzározta kabátját - „Vigyázz magadra, kisfiam!” -, kikerülve a látószögből boldogan nekivetkőzik, haját összeborzolja, beveti magát a lányok közé, és szétosztja a csokikrémet. Betört hát a reklámipar, a normává szelídült engedetlenség. A nagyi kísérőleveléből megtudhatjuk: ettől a finomságtól lesz jó ez a nap. Valószínűleg a mesék és a reklámok közti kontraszt élezi ki annyira a sokszor merőben különböző üzeneteket, hogy csak reménykedhetünk: a gyerek a mesékre lesz vevő. 
Vagy miránk, mert ezt se nézzük. (M. R.)