Vissza a tartalomjegyzékhez

Acsai Anikó
Az ír igen hatására erősödik a forint és a BUX

Világszerte folytatódott a részvényárfolyamok emelkedése, bár az ütem jóval visszafogottabb maradt az előző heti szárnyalásnál. Amerikában több kedvező vállalati eredmény is napvilágot látott: a Microsoft megduplázta nyereségét az előző év azonos időszakához képest, az AT&T három veszteséges negyedév után ismét nyereségesre fordult, s a vártnál jobban teljesített a Sun is. Ugyanakkor a bankszektor nem remekelt, a Standard & Poor’s több neves befektetési bank besorolását is rontotta. 

Európában is jó vállalati eredmények jelentek meg: az SAP ötszörösére, a Nokia háromszorosára növelte eredményét. A vártnál nagyobb veszteséget jelentett azonban az Ericson, és gyengélkedett a gyógyszeripari szektor is.
A BUX a megszokottnál élénkebb forgalom mellett pozitívan reagált az ír népszavazás számunkra kedvező kimenetelére, közel 2,5 százalékos erősödés után 7200 ponton zárta a hetet. Folytatódott a gyógyszeripari részvények szárnyalása a héten, bár az Egis a keddi korrekció után negatívban zárta a hetet, hét közben jellemzően 13 000 forint felett forgott. Jól teljesítettek a blue chipek is: a Matáv és az OTP is 4,8 százalékot erősödött, csak a Mol gyengélkedett, újabb sajátrészvény-vásárlásai ellenére is több mint másfél százalékot esett. A legnagyobb nyertesek és vesztesek a második vonalból kerültek ki. A Mezőgép 21 százalékkal, 1100 forintig drágult, miután spekulációs hullám indult a sajtóban megjelent milliárdos megrendelések kilátásáról szóló híreknek köszönhetően. Közel hét százalékot gyengült viszont az újabb profitfigyelmeztetést megjelentető Pannonplast.