Vissza a tartalomjegyzékhez

Hazafi Zsolt
A nagy kibékülés

A liberálisok a MEO Kortárs Művészeti Gyűjtemény „székházában” várták az önkormányzati voksolások eredményeit. Bár az áprilisi, Orbán Viktort cikiző zenei performance elmaradt, Demszky időnként „felcsendülő”, bődületes hangerejű választási rap-je fárasztotta az este tízig igazából unatkozó kisszámú nagyérdeműt. Mindenki a Medián közvélemény-kutatási eredményeivel buzdítgatta magát. Aztán ahogy egyre biztosabb lett a siker, úgy lettek egyre többen a gyárból átalakított MEO-ban. 


Demszky és Medgyessy. Budapestiek kérték Fotó: V. Sz.

Az arcok kisimultak. Az eredményhirdetésig az egyre mosolygósabb Demszky kétszer lépett fel, gyaníthatóan a tévékamerák és fotósok kedvéért: legyen már mit közvetíteni a MEO-ból. Először akkurátusan végigment minden asztalnál és dedikálta, illetve osztogatta a kampánybrosúráját, persze vakuk és spotlámpák kereszttüzében. Még a szunyókáló vagy büféző újságírók is felkapták a fejüket: mi az, van valami? Másodszorra már a színpadra lépett, de ekkor sem a győzelmét, hanem az ír népszavazás eredményeit jelentette be azzal a megjegyzéssel, hogy ma lett Dublin Budapest testvérvárosa. Az ováció ellenére a tömegben azért valaki beszúrt egy liberális kritikát: a Sinn Féint most talán hagyjuk. 
Harmadszorra már Kunczéval és ünnepelni jött a főpolgármester. Megbonthatatlan barátság sugárzott a két politikusról, amit tetézett az is, hogy Demszky - a szűkebb kampánystábján túl - Kuncze Gábornak és Magyar Bálintnak is megköszönte a választásokon nyújtott segítséget. Ezzel bizonyára új fejezetet nyitott, hiszen Demszky két évvel ezelőtti pártelnöki próbálkozása végére katasztrofálisan hűvösre „sikeredett” a velük való kapcsolat. Az, hogy az SZDSZ országos vezetése a fővárosi MSZP és SZDSZ közötti konfliktusban a főpolgármester mellé állt, láthatóan a nyári időszámítás kezdete a párton belül. Olaj a sebekre. 
A vastapsból ítélve ezzel csökkent a „fodoristák” esélye, hogy a párt élén a közeljövőben csere legyen. Ugyanis - még mielőtt a győzelmi hírek a MEO-ba megérkeztek volna - a beszélgetések témái között az is szerepelt, hogy mi a helyzet a párton belül. S voltak olyanok, akik a frissítés - azaz „Fodort pártelnöknek!” - mellett korteskedtek, mondván, hogy Kuncze nagyon elfáradt, és új lendület kell ahhoz, hogy el lehessen mozdulni az ötszázalékos küszöbről. A pozíciók - „polgármesterségek” - megtartásával, úgy tűnik, egy időre kihúzták a talajt eme érvelés alól. Később már páran arról beszélgettek, hogy mi a fenének csinálják a „fodoristák” a fesztivált, hiszen most végre van valami „kibontakozás”. A meccs tehát még nincs lejátszva. 
A fővárosi szabaddemokraták pedig fellélegeztek, hiszen elhárult az MSZP-s abszolút többség - számukra rémként emlegetett - lehetősége. Hiszen ha - ahogy mondták - „a szocik »abszolútul« győztek volna, akkor megcsinálhatták volna, hogy mindenkit lecserélnek a városházán. Demszky stábja is mehetett volna a ...” E kontextusból érthető, hogy miért fejezte ki Demszky ország-világ előtt abbéli örömét, hogy szerencsére senki sem szerzett abszolút többséget a közgyűlésben. 
De az est csúcspontja mégsem ekkor és itt volt. Medgyessy Péter megjelenése decibelekben mérhető módon megemelte a taps hangerejét. Ki tudja, miért, de a Medgyessy-Kuncze- Demszky hármas látványa a színpadon óriási ünneplést váltott ki a liberálisokból. Ráadásul az elveszett holdudvar is előkerült: Konrád Györgytől TGM-ig, Eörsi Istvántól Jancsó Miklósig sokan tiszteletüket tették a MEO-ban.