Vissza a tartalomjegyzékhez

Hazafi Zsolt
Béke helyett béka

„Gratulálok, gratulálok… gratulálok… szuper voltál, örülök, hogy győztél…” - szinte ebből állt az Országgyűlés ‘56-os ünnepi ülését megelőző és az azt követő fél óra. Ugyanis a szocialista képviselők azon része, amely településén vagy kerületében a polgármesterségért is ringbe szállt, javarészt győztesként vonulhatott be az önkormányzati választások utáni első parlamenti ülésre. Ráadásul, mivel a Fidesz képviselői bojkottálták az ülést, a szocialisták jó kedvét senki sem vehette el. Az MDF jelen levő félfrakciójának egy-két tagja ugyanis „nyugodt erőként” viselkedve a folyosón mosolygósan gratulált a baloldali polgármestereknek.


A parlament ünnepi ülése október 23-án. Félház Fotó: MTI

„Azért ennyire nem voltunk jók” - döbbentett meg ilyenkor szokatlan realista kijelentésével egy hetvenszázalékos győzelemmel rendelkező polgármester asszony. Szerinte a Fidesz katasztrofális, az embereket megosztó politizálásának köszönhetően szaladt meg ennyire az MSZP-nek, mivel az emberek elsősorban már békét akartak. 
A nagy nemzeti béke viszont még odébb van. A Fidesz politikusai üres székének látványa elűzte a szocialisták friss győzelem miatti derűs hangulatát. Ráadásul a kormánypárti szónoklatok csípősen odavágtak - a nemzet határokon átívelő egyesítésén az elmúlt négy évben oly büszkén munkálkodó, de e területen itthon sikertelen - orbánista pártnak. Béke helyett béka - foglalhatnánk össze a hallottakat.
Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke szerint „mindanynyian felelősek vagyunk azért, hogy e dicsőséges napot mindmáig csupán papíron sikerült legfényesebb nemzeti ünnepeink sorába emelni”. További kritikaként megjegyezte: „Észre kellene vennünk, hogy aki kisajátítja 1956-ot, nemcsak a nemzeti ünnepet csúfolja meg, hanem a köztársaság eszméit is gyengíti. Vértelen és megegyezéses rendszerváltásunknak az volt az üzenete, hogy megbékélünk és megbocsátunk. A nép, amely vállalta az átalakulás nehéz terheit, a múlt higgadt feldolgozására szavazott, nem a végeláthatatlan sárdobálásra.”
Az MSZP szónoka, Donáth László sem kímélte azokat, akikben a késő „kádárizmus időszaka gyűlöletet és káini indulatot alakított ki”, és akik - ellentétben az igazi ‘56-osokkal - „csak elitben és pártokban gondolkodnak egységes ország helyett”. Az evangélikus lelkész szerint „mintha a Sátán incselkedett volna velünk”, amikor tíz évvel ezelőtt a Kossuth téren kifütyülték Göncz Árpád köztársasági elnököt, Bibó István vádlott-társát. Hasonlóan ahhoz, amikor egy évvel ezelőtt Mécs Imrének „magyarázkodnia kellett amiatt, hogy annak idején nem akasztották fel”.
Dávid Ibolya, az MDF elnöke viszont a várakozásokkal ellentétben visszafogott szónoklatot tartott, de azért burkoltan bírálta a baloldalt. Felolvasta az ‘56-os szervezetek által a parlamentnek írt ugyancsak mérsékelt hangú levelet, illetve két egykori elítélt üzenetét. (Vélhetően a szocialisták azt szerették volna elkerülni, hogy az ünnepi ülés kommunistázássá silányuljon, ezért elzárkóztak attól, hogy az ülésen - a jobboldal által felkért - ‘56-osok is felszólalhassanak.) Wittner Mária a „csak a szívből jövő bűnbánatot követhet bűnbocsánat”, Pongrácz Gergely pedig „a baloldal azokat a bűnöket nem tudja megbocsátani, amelyeket éppen ők követtek el ellenünk”szvakat tartotta fontosnak felolvastatni Dávid által. 
A baloldalon még moraj sem fogadta a „meszidzs”-et. A liberális Pető Iván talán éppen ezért gondolta, hogy nem kíván beállni azok közé, akik „évről évre ‘56 kapcsán megleckéztetnek másokat”, ezért pár vitriolos mondat után korrekt, de kissé unalmas előadást tartott a forradalomról. A fanfárok után békésen eltávoztak a képviselők. Az SZDSZ-re még várt a 301-es parcellánál a kis magyar ‘56-os valóságshow.