Vissza a tartalomjegyzékhez

Szlazsánszky Ferenc
Két férfi, egy eset

Ami bajnak látszik, nem biztos, hogy az - mondta a választási vereségre utalva Orbán Viktor hét óra körül, de én csak nyolckor döbbentem rá, hogy mennyire igaza van. Hat órakor ugyanis még úgy gondoltam, kapitális hibát vétettem azzal, hogy útban Orbán beszédének helyszíne felé, megálltam a Hősök terén meghallgatni Csurka Istvánt. Nyolckor azonban már tudtam: itt a lehetőség a két férfi összehasonlítására.


Orbán Viktor az Erzsébet téren, Csurka István a Hősök terén emlékezett ‘56-ról. Új honfoglalók és régi panelek Fotók: Somorjai L.

Csurka és Orbán. Két vesztes politikus, három nappal túl a második, immár súlyos kudarcon. Mindkettőnek ki kell állnia szavazói elé. Csurka lelkéből beszél, Orbán rideg megfontoltsággal. Csurkának van bátorsága kimondani a vereség szót, van bátorsága mélypontról beszélni, és engedi, hogy elragadják érzelmei, amikor a vasárnapi kudarc ellenére is észleli hívei ragaszkodását. 
Orbán jó tanuló: tudja, hogy úgy kell szólnia hallgatóihoz, mintha azok adósai volnának. Így aztán szó sincs felelősségvállalásról, rossz vagy gyenge kampányról. Sőt! Örüljenek, hogy eljött hozzájuk. És örülnek is. Orbán ezek után megengedi magának azt az arcátlanságot, hogy kijelentse: ők ’56 örökösei, ’56 ma is mérce, de a többség vasárnap nem vitte át ’56 mércéjét. Vagyis a narancsuralmi rendszert ismét elutasító többség, úgy ahogy van, nem méltó ’56 örökségéhez. Innentől fogva már választási csalásról sem szükséges beszélnie, mint tavaszszal: nem, most csak az történt, hogy a többség tévedett. (A csalásverziót a műsorvezetőre bízza, aki el is meséli, nem érti, ki szavazott ellenük vasárnap, ha megint ennyien vannak itt az Erzsébet téren.)
Ehhez képest Csurka tényleg megrendültnek látszik, legalábbis ahogy ott üldögél egy ládán a színpad mögött, még fellépése előtt. Beszédében aztán szokott paneleiből építkezik: idegenek, privatizáció, elcsalt rendszerváltás, kamatrabszolgaság, globalizáció, nem, nem, soha, satöbbi. Aztán egy váratlan fordulattal bejelenti: érzi, ahogy átjárja az erő, amint körültekint a színpadról, a negyedházas Hősök terén. És megerősödve újra harcot hirdet mindaddig, amíg „ezek” meg nem osztják a hatalmat, a vagyont, a médiát. Becsületére legyen mondva, a végén hozzáteszi, lehet, hogy ez már nem az ő idejében fog megtörténni. 
Orbán zsonglőrködni próbál a gondolatokkal: nyit a baloldali szavazók felé - „a magyar szívekben szeretetre és összefogásra van szükség, lehet máshonnan is hozzánk csatlakozni” -, miközben a baloldal vezetőiről úgy beszél, mint „akik a sötét oldalon járnak, bár a testet gyakran bebörtönzik és megölik, valójában a lelket akarják rabul ejteni…” 
Csurka azt mondja, örül a jobboldal országos vereségének, mert ez ad majd új késztetést a forradalmi hevület kialakulásához. Bornírt, ám veszélytelen gondolat. Ezzel szemben Orbán újabb határt lép át, amikor az MSZP iránti dühében kijelenti, a huszadik század legnagyobb hazugsága a szocializmus volt. És hogy ne legyen okunk tévedésre gyanakodni, még hozzáteszi: a szocializmus „a nemzeti szocializmus unokatestvére”. 
Bár Orbán két és fél órával később beszélt a MIÉP elnökénél, e mondatával megelőzte őt.