Vissza a tartalomjegyzékhez

Morvay Péter, Grüll Tibor
A legősibb bizonyíték

A legrégebbi közvetlen, tárgyi bizonyíték lehet a Názáreti Jézus történelmi létezése és a családjáról szóló újszövetségi beszámolók hitelessége mellett az a felirat, amelyet egy jeruzsálemi magángyűjteményben lévő temetkezési láda oldalán fedeztek fel. Az arám nyelvű szöveg így szól: Jakab, József fia, Jézus testvére. A szenzációt keltő bejelentésről és a felirat megfejtésének kalandos körülményeiről a CNN hírtelevízió különtudósításban számolt be. A felfedezés Andre Lemaire, a francia Sorbonne Egyetem ókori írástörténészének érdeme. A Jakab-felirat hitelességét eddig senki nem cáfolta, azonban a washingtoni Katolikus Egyetem jezsuita profeszszora, Joseph Frotzmyer már a bejelentés másnapján tiltakozott az ellen, hogy a bibliai Jézussal hozzák azt összefüggésbe. Az elmúlt fél évszázadban már több első századbeli régészeti bizonyítékot találtak, amelyek a Jézus életéről és az őskeresztény egyházról szóló bibliai beszámolókat támasztják alá, azonban most először bukkant fel a főszereplők közül valakinek a neve, ráadásul egyszerre több is - emelik ki a híradások. A különleges leletet a tervek szerint jövő hónapban bemutatják a Royal Ontario Múzeumban a kanadai Torontóban, ahol a nemzetközi Biblia-kutató tudósok tartják éves közgyűlésüket.


Jakab, József fia, Jézus testvére: 2000 éves felirat a Betlehemben (képünkön) született Jézusról és családjáról Fotó: Reuters/MTI

A közel kétezer éves mészkő temetkezési láda oldalán olvasható feliratról Lemaire a Biblical Archaeology Review című folyóirat e héten megjelent legfrissebb számába írt részletes tanulmányt. Az arám nyelvű szöveg a francia tudós szerint Jézus testvérére, Jakabra vonatkozik, akit néhány évvel Jeruzsálem római megszállása előtt kivégeztek. Ez a Jakab az Újszövetség beszámolója szerint a jeruzsálemi őskeresztény gyülekezet vezetője volt, a Názáreti Jézus egyik féltestvére, Mária és József fia.

Amint arról Lemaire a CNN-nek beszámolt, az első századi ládát egy Jeruzsálemben élő zsidó műgyűjtő mutatta meg neki, aki tizenöt évvel ezelőtt vásárolta azt kétszáz dollárért egy régiség-kereskedőtől. Az ilyen ládákat - tudományos nevükön osszáriumokat - nem a temetéshez használták közvetlenül, hanem a sziklába vájt kősírokban hagyott tetemek csontjait helyezték beléjük, általában egy év után. Ez a temetkezési szokás nem számított bevett gyakorlatnak Izraelben, alig egy évszázadig használták. Valamikor az i. e. 1. század végén jelent meg: a legkorábbi ilyen osszárium i. e. 20-ból származik, és a jeruzsálemi templom lerombolása, i. sz. 70 után meg is szűnt az ilyen temetkezés. 
A tulajdonos - aki a neve elhallgatását kérte - saját bevallása szerint azért tudott potom áron hozzájutni a kétezer éves tárgyhoz, mert a csontok őrzésére szolgáló ládák nem számítanak népszerű gyűjtési területnek („Ki akarna a szobájában ilyen régiségeket?” - idézte a műgyűjtőt Hershel Shanks, a régészeti folyóirat főszerkesztője). Az illető egyébként nem volt tudatában a birtokába került lelet valódi jelentőségének, mivel fogalma sem volt arról, hogy Jézusnak voltak testvérei. A másfél évtizeden át a raktárában porosodó kőláda felirata egy véletlensorozatnak köszönheti, hogy nyilvánosságra került. A gyűjtő tavaly egy vacsorán ismerkedett össze a Jeruzsálemben kutató francia tudóssal, aki az ókori nyelvek nemzetközi szaktekintélyének számít. Elhívta Lemaire-t, hogy megmutasson neki a gyűjteményében lévő tárgyakon megörökített néhány arám nyelvű feliratot. A találkozó sokáig nem jött össze, ám amikor idén júniusban, amikor a tudós elolvasta a Jakab-láda oldalán található sort, meglepetten kérdezte a gyűjtőt, hogy tudja-e, milyen különleges lelet van a birtokában? Az illető - a Biblical Archaeology Review főszerkesztőjének beszámolója szerint - az égnek emelte a kezét és felkiáltott: „Miként létezik az, hogy Isten fiának testvére van?” 
A CNN riportja felidézi, hogy az elmúlt hetekben a ládát megvizsgálta az izraeli kormány által felkért két szakember, akik egybehangzóan megállapították: a felszínén található patina és a felirat több, mint ezerkilencszáz éves, tehát az osszárium nem lehet utólagos hamisítvány. A felirat nyelvészeti vizsgálatából kiderült, hogy az arám nyelvű szöveg kurzív (döntött) írásmódját kizárólag i. sz. 10 és 70 között használták Palesztinában. Ez alapján Andre Lemaire a felirat keletkezési dátumaként i. sz. 63-at jelölte meg. A tudósok az újszövetségi iratok alapján úgy tartják, hogy Jakabot egy évvel korábban, i. sz. 62-ben ítélték el és kövezték halálra Jeruzsálemben. Csontjait egy évvel később helyezhették a ládába. (A Jakab-osszárium egyébként ma már üres.)
Azt a francia tudós is elismeri, hogy mindhárom név (Jakab, József, Jézus) nagyon gyakori volt abban a korban. Ezért statisztikai vizsgálatot is elvégeztetett, amelyből kiderült, hogy Jeruzsálem akkori negyvenezer lakója közül maximum húsz olyan Jakab nevű személy élhetett, akinek apját Józsefnek, testvérét pedig Jézusnak hívták. Azonban közülük aligha lehetett egynél több olyan személy, akinek híres Jézus nevű testvére volt. Márpedig a feliraton szereplő testvérnek kiemelkedő jelentőségűnek kellett lennie ahhoz, hogy az általános szokástól eltérően az apa mellett az ő nevét külön is feltüntessék a sírfeliraton. 


A Biblical Archaeology Review című szaklap cikke részletesen bemutatja a leletet. Feltűnést keltett

A Názáreti Jézus esetében azonban ez kézenfekvő volt, hiszen ő már életében országos hírnevet szerzett, és amikor az utolsó útjára Jeruzsálembe érkezett, az egész város felbolydult a jöveteléről szóló hír hallatán. (Az evangéliumi beszámoló szerint ekkor még testvérei elhatárolták magukat a „csodarabbi” hírében álló bátyjuktól, csak később, a feltámadása után fogadták el Jézus üzenetét.) Jézus pere és kivégzése szintén nyilvánosság előtt zajlott, és rendkívüli események kísérték, ezekről - például a szentély kapujának kinyílása és a szenthely kárpitjának kettéhasadása - a rabbinikus források is beszámolnak. A természeti jelenségek mellett számos jeruzsálemi találkozott korábban elhunyt emberekkel, akik Jézussal együtt támadtak fel - írja Máté apostol. Jézusról a zsidó és római történetírók, köztük Josephus Flavius és Tacitus, valamint a Talmud szerzői is említést tesznek műveikben. 
Jézus negyven nappal a feltámadása után eltűnt, itt maradtak viszont a követői, akiknek a száma néhány hét leforgása alatt több ezerre növekedett Jeruzsálemben, vagyis létszámukban - mai fogalommal - a második legnépesebb felekezetté nőtték ki magukat. (Természetesen saját korukban zsidó nemzetiségűeknek és zsidó vallásúaknak tekintették a Jézus-hívőket, akiket a többségi irányzattól eleinte csak a Názáreti Jézus személyével kapcsolatos hitvallásuk különböztetett meg.) A jeruzsálemi őskeresztények tevékenysége a korabeli közélet egyik botránykövének számított. Már Jakab előtt törvénytelenül perbe fogták és nyilvánosan kivégezték egyik népszerű vezetőjüket, Istvánt. A Róma és a pozícióját féltő zsidó főpapság kegyeit kereső I. Heródes Agrippa király a Jézus legszorosabb tanítványi körébe tartozó Péternek is ugyanezt a sorsot szánta. 
A lelet hitelességét kevesen vonják kétségbe, azonban már a bejelentés másnapján tiltakozott a bibliai összefüggések feltételezése ellen a washingtoni Katolikus Egyetem jezsuita professzora, Joseph Frotzmyer atya, aki az AP hírügynökségnek azt állította, hogy a „három híres név együttes előfordulása megdöbbentő, ám senki nem tudja bizonyítani, hogy a Názáreti Jézusnak bármi köze lenne a feliraton említett Jézushoz”. Mint a CNN összeállítása megjegyzi, a katolikus teológusok és kutatók nem fogadják el azt a protestáns állítást, hogy Máriának és Józsefnek Jézus születése után több közös gyermekük is született. József ácsmester fiúgyermekeit ugyan Márk apostol név szerint felsorolja (Jakab, Józsé, Júdás és Simon), ám a Mária örök szüzességét valló dogma alapján őket a katolikus tudósok Jézus unokatestvéreinek tartják. Mások úgy vélik, hogy a felsoroltak Jézus mostohatestvérei voltak, akik a megözvegyült József első házasságából születtek, mielőtt Máriát elvette volna feleségül - idézi a CNN. 

Pilátus és Simon

A most bejelentett felfedezés az elmúlt kétezer év legjelentősebb Újszövetséggel kapcsolatos régészeti lelete, amelyről a Biblical Archeology Review főszerkesztője, Hershel Shanks feltételezi, hogy „nemcsak a tudomány számára van jelentősége, hanem befolyásolni fogja majd a világnak a Bibliával kapcsolatos felfogását is”.
A Jakab-láda azonban nem az egyetlen újszövetséggel kapcsolatos lelet, amely az elmúlt évtizedekben napvilágra került. A Jeruzsálemi Héber Egyetem régészei 1990-ben Jeruzsálemtől délre az úgynevezett „Békeerdőnél” egy kis családi sírkamrára bukkantak, amelyben az egyik ládika oldalába héber betűkkel bekarcolt feliratot találtak: „Jehoszéf bar Kajafa”. Az evangéliumok egybehangzó tudósítása szerint Kajafás, a jeruzsálemi Szentély főpapja döntő szerepet játszott Jézus Krisztus perében és elítéltetésében. A mészkőből faragott ládát ma a jeruzsálemi Israel Museum kiállításán láthatják az érdeklődők.
A Jézus Krisztusról és a korai kereszténységről szóló nem újszövetségi bizonyságok közül az egyik Tacitustól, a híres római történetírótól származik, aki a Néró császár idején (i. sz. 64) kitört keresztényüldözés kapcsán ezt írta: „Christust, akitől ez a név származik, Tiberius uralkodása alatt Pontius Pilatus procurator kivégeztette, de az egyelőre elfojtott vészes babonaság újból előtört, nemcsak Iudaeában, e métely szülőhazájában, hanem a városban (Rómában) is.” Pilátus, Júdea provincia helytartója, Jézus perének egyik főszereplője tehát más forrásokból is ismert személyiség. 1961-ben aztán a júdeai helytartók székhelyén, a tengerparti Caesareában előkerült egy mészkőlap, amelyen négysoros, töredékes felirat hirdette, hogy „Pontius Pilatus, Iudaea praefectusa” egy Tiberieum nevű épületet építtetett. Hogy a felirat nem hamisítvány, azt az is bizonyítja, hogy a caesareai színház 4. században épült lépcsőzetébe írással lefelé fordítva építették be, egyik felét pedig a lépcsőkön való közlekedés megkönnyítése érdekében mintegy harminc centiméter szélességben lefaragták. Az építési felirat jelentőségét - túlmenően azon, hogy bizonyítja Pilátus valóságos voltát - tovább növeli, hogy Tacitus fent idézett szövegével ellentétben pontosan megjelöli a helytartó tisztségnevét (praefectus). Josephus Flaviustól tudjuk, hogy a hírhedten antiszemita Pilátus i. sz. 26-36 között töltötte be a júdeai prefektus tisztségét. A zsidókkal szembeni gyűlöletéről Lukács evangéliuma is tudósít. Élete végéről nincs pontos tudomásunk: egyes források szerint kegyvesztettsége után öngyilkos lett, míg mások szerint kereszténnyé lett: a kopt egyházban ma is szentként tisztelik.
„És kényszerítettek egy mellettük elmenőt, bizonyos cirénéi (kürénéi) Simont, aki a mezőről jött, Alexander és Rufus apját, hogy vigye az ő keresztjét.” Jézus keresztútjának e látszólag nem túl jelentős epizódja - amely ráadásul egyedül Márk evangéliumában szerepel - 1941-ben nyert váratlan megerősítést. Eliezer Sukenik régészprofesszor a Kidron-völgyben végzett ásatásai során bukkant egy sírboltra, amelyben csaknem egy tucat osszáriumot talált. A görög betűkkel bevésett nevek (például: „Sára, Simon leánya, Ptolemaiszból”; „Simon fia, Alexander”) mellett az egyik így szólt: „Alexander, a kürénéi”. Ebből következően a sírbolt egy feltehetően Küréné tartományból származó családé lehetett, ahol a családfőt Simonnak, itt eltemetett fiát Alexandernek, lányát pedig Sárának hívták. Az egyéb leletek a sírt egyértelműen az i. sz. 1. századra datálják. Ennyi egybeesés - vallja több kutató - pedig már aligha lehet a véletlen műve.

Meginoghat egy dogma

Van azonban a Jakab-felirat felfedezésnek egy teológiai szempontból is érdekes vonatkozása, nevezetesen, hogy tudományos kétséget támaszt a katolikus egyház egyik fontos hitvallásával, a Mária örök szüzességéről szóló tanítással kapcsolatban. Azt a dogmát, miszerint „Mária mindenkor szűz” volt és maradt Jézus megszületése után is, a katolikus egyház 553-ban az V. egyetemes zsinaton mondta ki, és ez a határozat a mai napig érvényben van. Az 1990-es évek elején kiadott Új Katolikus Katekizmus megerősíti: „A Mária szűzi anyaságába vetett hit mélyebb átgondolása vezette el az Egyházat Mária valóságos és örök szüzességének megvallására… Az Egyház liturgiája Máriát mint Aeiparthenoszt, »örökké szüzet« ünnepli.” (499. cikk) Bár a Katekizmus is megemlíti a Biblia utalását Jézus testvéreire, erről azonban kijelenti: „Az Egyház mindig úgy értette ezeket a szentírási helyeket, hogy nem Szűz Mária további gyermekeiről van szó… Az Ószövetség közismert kifejezésmódjának megfelelően Jézus közeli rokonait jelenti a »testvérei« szó.” (500. cikk)
Eddig is rendelkezésre álltak tehát közvetett bizonyítékok az újszövetségi iratok hitelessége mellett, azonban arra, hogy az evangéliumok főszereplőiről közvetlen tárgyi bizonyíték kerülhet elő, eddig kevesen számítottak. A Jakab-felirat megerősíti a ma már csak a leghajthatatlanabb bibliakritikusok által vitatott tényt Jézus történeti létezéséről. Újdonság viszont, hogy az evangéliumban leírt rokonsági viszonyok is (József mint Jakab apja és Jakab mint Jézus testvére) pontosan megfelelnek a feliraton rögzítetteknek. A leletről beszámoló nemzetközi hírügynökségek kiemelték, hogy a „legrégebbi bizonyíték lehet Jézusról”. A többrétű - nyelvészeti, archeológiai és statisztikai - vizsgálatok alapján szinte teljes bizonyossággal megállapítható, hogy a „Jakab, József fia, Jézus testvére” szövegű felirat a Názáreti Jézus családjára utal.
Erre a teológiai vitára is utalhatott a jezsuita professzor idézett nyilatkozata, hiszen egy kora középkor óta változatlan hivatalos katolikus tradíció tekintélyét, sőt fennmaradását kockáztatja az új felfedezés. Ráadásul az örök szüzesség és a mariológia többi - a protestáns vélemények szerint megkérdőjelezhető - tanítása a mai katolikus egyházban II. János Pál pápa útmutatásainak megfelelően központi szerepet kapott. A pápa rendszeresen hitet tesz, személyes jelmondatához híven, Szűz Mária iránti elkötelezettsége mellett. Épp a múlt héten, október 16-án tették közzé azt a II. János Pál által kiadott hivatalos dokumentumot, amelyben - a katolikus egyház történetében kilencszáz év óta először -, a pápa új részekkel bővítette a rózsafüzér Szűz Máriát magasztaló imáinak szövegét. A Jakab-felirat kiemelkedő jelentősége tehát a Biblia hitelességének megerősítésén túlmenően (ami vallástól függetlenül kultúrtörténeti szenzáció) a kereszténység számára az, hogy segíthet visszatalálni az évszázadok során kialakult hagyományoktól a tényeken alapuló eredeti hithez.