Vissza a tartalomjegyzékhez


Padlizsánkrém

A „török paradicsomok” (padlizsánok) vásárláskor legyenek frissek, tehát kemények, akkor valószínűleg nem keserű a belsejük. Két-három személynek két közepes, vagy három kisebb padlizsánt sűtőben közepesen erős lángon héjastul megsütünk, ez kb. fél óra. Majd kivesszük a zöldségeket, várunk, amíg kicsit kihűlnek, héjukat lehúzzuk, húsukat villával vagy mixerrel jól összetörjük, majd két kávéskanál citrommal meglocsoljuk. A padlizsánpépet elkeverjük egy leveseskanál majonézzel, másfél deci tejföllel, egy kávéskanálnyi mustárral, esetleg kiskanálnyi olívaolajjal, egész apróra vágott petrezselyemmel, és ami a lényeg: egy nagy gerezd tört fokhagymával. Sózzuk, hűtőszekrényben pár óra alatt lehűtjük. Piritóssal, friss paradicsommal előételként is tálalhatjuk, de füstölt vagy egyéb halételek mellé is kiváló. (O. L.)