Vissza a tartalomjegyzékhez

Munkatársunktól
Baló világ

Nem sikerült elnököt választani a Magyar Televízió élére. A tizenöt pályázó közül a pártdelegáltakból álló kuratóriumi elnökség Baló Györgyöt jelölte e posztra, azonban a társadalmi kurátorok nem sorakoztak fel az elnökség mögé. Közülük többen kifejtették: Siklósi Beatrixot látnák szívesen az MTV élén. Eközben a köztévé tovább halad a teljes csőd felé.


Baló György. A kurátorok nem választották meg Fotó: MTI

Miután Mendreczky Károly korábbi elnök júliusban lemondott tisztségéről, az MTV kuratóriumának elnöksége pályázatot írt ki a poszt betöltésére. A pályázatra számos ismert televíziós személyiség jelentkezett, és a pártdelegáltakból álló kuratóriumi elnökségnek közülük kellett kétharmados többséggel kiválasztania a jelöltet vagy jelölteket. Ezt követően a nagykuratóriumnak (vagyis a kilenctagú elnökségnek és a munkájukat kiegészítő huszonegy társadalmi kurátornak) kellett megszavaznia: a jelöltek közül ki a legalkalmasabbat a tisztségre.
Tulajdonképpen már az is eredménynek számít, hogy a két fideszes, két MDF-es, egy kisgazda, illetve két-két szocialista és szabaddemokrata delegáltból álló kuratóriumi elnökség kétharmados döntést tudott hozni. Igaz, harmadik körben, de 6:3 arányban végül is Baló Györgyöt választották ki jelöltnek. (Jól szerepeltek még: Friderikusz Sándor, Ágoston György, az MTV műszaki igazgatója, illetve Siklósi Beatrix, a köztévé felelős szerkesztője.) A nagykuratórium azonban kilenc igen, húsz nem, illetve egy érvénytelen szavazatával elutasította Balót. Vélhetően nem-csak a társadalmi kurátorok többsége szavazott nemmel, hanem az elnökségi tagok közül is többen megváltoztatták korábbi véleményüket. 
A sikertelen elnökválasztást követően Orbán Viktor egy lakossági fórumon kijelentette: szerencse, hogy a nagykuratórium szíve a helyén volt, és nem szavazott meg olyan jelöltet, aki nem biztos, hogy mindannyiuk igényét kielégítette volna. Ez azért is érdekes, mert az előző kormányzati ciklusban Baló volt ez egyik „állandó riportere” az akkori kormányfőnek.
A civil kurátorok közül négyen egyébként a választást megelőzően levélben fordultak az elnökséghez, amelyben leszögezték: ha nem Siklósit jelöli az elnökség, ők nemmel fognak szavazni. A levelet aláírta Kucsora Tamás, a Szent Korona Társaság, Göllner Pál, a Fébé Evangélikus Diakonissza Egyesület, Pós Péter, az Asztmás és Allergiás Betegek Országos Szövetségének, valamint Ékes Ilona, a Magyarok Világfórumának delegáltja. (A jelentkező civil szervezetek közül sorsolással választják ki azokat, amelyek kurátorokat delegálhatnak. A delegáltak mandátuma egy évre szól.)
Pós Péter a Heteknek úgy nyilatkozott: kizárólag szakmai alapon támogatták Siklósi Beatrixot. „Az ő pályázatából derült ki leghangsúlyosabban, hogy érzi a függetlenség hiányát, és ebből kifolyólag valóban független, közszolgálati televízió létrehozását tűzte ki céljául” - fogalmazott a kurátor. Arra a felvetésünkre, hogy az előző kormányzati ciklusban Siklósi többek között a Hét című műsor főszerkesztőjeként - az ORTT elemzése szerint is - nyíltan és határozottan a jobboldali kormányzatnak kedvezett, Pós annyit mondott: ők nemcsak a jelöltek előélete, hanem a pályázatok alapján alakították ki véleményüket, egyébként a hatályos médiatörvény megváltoztatása nélkül függetlenséget várni szemforgatás. Baló György nagyarányú leszavazása szerinte azért következett be, mert a társadalmi kurátoroknak „elege lett abból, hogy mindent a politika irányítson”. Pós kifejtette: már a médiatörvény is alapjaiban hibás, mivel az elnökválasztáskor a pártdelegáltakon keresztül a pártok kezébe adja a döntés lényegi részét, és ez a módszer kizárja a függetlenséget. Mint mondta, a minimum, amit elvártak volna az elnökségtől az az, hogy több jelölt közül lehessen választani.
A kuratóriumi elnökség egyik, neve elhallgatását kérő tagja szerint az elnökválasztást Orbán Viktor akaratának megfelelően, a kuratóriumban túlsúlyban lévő jobboldali civil kurátorok szabotálták. A delegált szerint ez része annak a technikának, amellyel „harapófogóba” akarják szorítani a köztévét. (Mint emlékezetes, a civil kurátorok azt is kifogásolták, hogy Mendreczky ideiglenes utódjáról nem szavazhatott a teljes kuratórium, hanem csak a pártdelegáltakból álló kuratóriumi elnökség - ezt követően lett Ragáts Imre alelnök az ügyvezető. Ebben az ügyben a legfőbb ügyészhez fordultak, aki szerint Ragáts kinevezése nem volt jogszerű, a kérdés a bíróságon fog eldőlni.) Az elnökségi tag szerint azért van jobboldali túlsúly a civil kurátorok között, mert a jobboldali kötődésű szervezetek felülreprezentáltak a civil szférában.
„A társadalmi kurátoroknak szíve joga azt a pályázót támogatni, akit a legfelkészültebbnek találnak” - nyilatkozta az üggyel kapcsolatban a Heteknek Siklósi Beatrix. Az elmúlt négy évben folytatott televíziós tevékenysége kapcsán a szerkesztő kifejtette: munkájában is határozottan a keresztény értékrendet képviseli, de ez nem jelenti azt, hogy elkötelezett lenne a jobboldali pártok felé. Hozzátette: az ORTT egyetlen alkalommal sem marasztalta el A Hét című műsort abban az időszakban, amikor ő volt a főszerkesztő. „Ki kell, hogy ábrándítsam: nem tartom a politikusokkal a kapcsolatot” - fogalmazott végül Siklósi Beatrix. 
A kuratóriumi elnökség új pályázatot ír ki az elnöki poszt betöltésére. Baló György és Friderikusz Sándor még nem döntötte el, hogy ezen indul-e, azonban Siklósi lapunknak megerősítette: újból beadja pályázatát. Eredményhirdetés december elején várható, azonban az is elképzelhető, hogy ez már késő lesz az MTV számára. Ragáts Imre nyilatkozata szerint, ha a köztévé nem kapja meg az Országgyűléstől a kért hat-hétmilliárd forintot, már októberben összeomlik az MTV.