Vissza a tartalomjegyzékhez

Sebestyén István
A ló is ember

Gátort nem gyötri kólika - állapítjuk meg magabiztosan Szilárddal. Erre Gátor nem éppen szalonképes altáji hangjaiból következtetünk, és jót nevetünk a néhány perce hevenyészve szerzett állatorvosi szakértelmünkön. A félreértések elkerülése végett gyorsan szögezzük le: Gátor nem valamelyik vízügyi igazgatóság neveletlen alkalmazottja, hanem egy ló. A kólika pedig a lovakat támadó különbözo bélbetegségek, bélelzáródások összefoglaló neve. Gátornek pedig nincs elzáródása - ez ténykérdés.


Pusztaötös. Ez tényleg ötös Fotó: Reuters

Gátor hatvanadmagával a domonyvölgyi Lázár Lovaspark „alkalmazottja” - így kell mondani, ugyanis a lovakat alkalmazzák és nem használják, ezt mindenki jól jegyezze meg. (A valamikori drámaíró Csurka óta tudjuk: a ló is ember.) A festoi környezetben, és professzionális körülmények között dolgozó lovak fonökei: Lázár Vilmos, illetve Lázár Zoltán fogathajtó világbajnokok, a magyar lovassport legismertebb alakjai. A testvérpár két éve fogott bele a lovaspark létrehozásába, amely mára a Gödölloi Királyi Kastély mellett - lovasbemutatóival, gasztronómiai programjaival - a térség egyik legjelentosebb turistalátványossága.
A parkban Szegedi Gábor telepvezeto fogad bennünket. Gábor nemzetközi híru lovas, egykori fogathajtó-világbajnok, korábban a Kiskunhalasi Határor Lovasiskola lovasaként szolgált, századosi rangban. Mindig elmaradhatatlan szereploje volt például a halasi lovas napoknak. Ha megengedi a kedves olvasó: jómagam két maradandó emlékkel bírok ezekrol az ezreket megmozgató versenyekrol. Az egyik, hogy az eldobált sörösüvegek összegyujtésével tettünk szert némi zsebpénzre, a másik pedig a „szegedigábor”. O dolgozta ki, és sokáig csak o hajtotta a világon egyedülálló „pusztatízest”: a hajtó a két hátsó lovon állva maga elott kétszer négy lovat hajt ügetésben és vágtában is úgy, hogy a lovakkal csak a hajtószáron keresztül van kapcsolatban. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy maga az ötlet nem új keletu, hanem a pusztaötös (a fenti mutatvány öt lóval) továbbfejlesztett változata. Hogy kik voltak azok, akik hajdanán így lovagoltak a pusztában? Nos, ilyen ember nem volt. Az alapötlet egy Koch nevu német festotol származik, aki muvészi szabadságával élve egy magyar postást festett meg, amint a pusztaötös hátán száguld, hogy a küldeményeket kikézbesítse… Késobb Lénárt Béla nagy híru magyar lovas ültette át a gyakorlatba Koch látomását. Szegedi Gábor ezt fejlesztette tovább, mint mondja - egy születésnapi ünnepség nyomán a rokonsághoz tartozó gyerekek játékból pusztaötös helyett, pusztatízest próbáltak összeállítani. Gábornak megtetszett az ötlet, és néhány hónap multán már tíz lóval vágtatott, ha nem is a pusztában, de a bemutatókon. Kérésemre elmondja, soha nem érte még komolyabb baleset a mutatvány során. 
„A legveszélyesebb helyzet akkor alakult ki, amikor egy bemutatón leestem a lovakról, azok pedig métereken keresztül húztak maguk után. Az akkor tízéves kisfiam látva, hogy mi történik velem, befutott a pályára, hogy a lovak elé ugorva megállítsa oket. A katonák éppen az utolsó pillanatban kapták el” - meséli.
A határorség azonban takarékossági okokra hivatkozva néhány éve felszámolta a lovasságot, és a halasi határorlovaspálya is bezárta kapuit, mint ahogy a lovas napok is megszuntek. Gábornak munka után kellett néznie, nem- csak a pénz miatt, hanem - mint a vele való beszélgetésbol számomra kiderült - egyszeruen azért, hogy lovak közelében legyen. Pont jókor jött a Lázár testvérek felkérése.


Lázár Vilmos Fotó: Vörös Sz.

„Eloször reggelizni kell, fiúk, anélkül nem megyünk sehova” - adja ki katonásan az utasítást Gábor, miközben a legénységi konyhában hellyel és mindenféle finomsággal kínál bennünket. Meg kell állapítani, nemcsak a lovak, de a humán eroforrás kategóriájába tartozó alkalmazottak sem panaszkodhatnak ezen a munkahelyen. Igaz, egy hónapban - legalábbis idényben - csak négy szabadnap engedélyezett a számukra, de a borravalóval együtt az átlagnál magasabb bért kapnak, ráadásul szállás és teljes ellátás jár nekik. Ennek fényében meglepo, amit Gábor mond, mikor arról kérdezem menynyi munka, gond van egy ilyen intézmény vezetésével. „Az állatokkal semmi baj nincs, de az emberek nagyon igénybe veszik az idegeimet” - panaszolja. A telephez ugyanis tucatnyi alkalmazott tartozik, de nagy közöttük a cserélodés. „Az itallal van itt 
a legnagyobb gond. Az egyik emberem éppen a napokban tunt el, minden szó nélkül. Amikor felhívtam, részegen feleselt velem a telefonban” - tart élménybeszámolót Gábor. Hagyományos magyar szakmához, hagyományosan magyar habitus párosul - vonjuk le a következtetést.
Idoközben megérkezik a Lázár fivérek idosebbik tagja, Vilmos. Bár éppen Spanyolországba készülodik, szakít ránk néhány percet. Zoltán és Vilmos gyermekként édesapjuktól egy pónit kaptak ajándékba, ez az állat lett életük elso szerelme. Hamarosan kiderült, nemcsak szeretik a lovakat, de a lovassporthoz is van affinitásuk. Bár a díjugratásban is jeleskedtek, mégis a 1970-es 1980-as évek világvero magyar fogathajtói lettek a példaképeik: ok is világbajnokok akartak lenni. Ez azóta sikerült már néhányszor: Vilmos a világ legeredményesebb kettes fogathajtója, kétszeres egyéni és háromszoros csapatvilágbajnok, hogy csak a legnagyobb eredményeket említsük; Zoltán legjobb eredményei pedig egy egyéni és két csa-patvilágbajnoki cím. Vilmost arról kérdezzük, mekkora pénz van a média által nem- igen preferált fogathajtásban. „Régen a Markos-Nádasnak volt az a kabaréja, amiben a magyar filmgyártásról volt szó. Készítették a magyar filmet, s mondták, hogy ez nagyon-nagyon sok pénzt fog jelenteni az országnak. Tényleg, hozza? - hangzott a kérdés? Nem, viszi! - jött rá a felelet. Ezzel mi is körülbelül így vagyunk” - mondja. A fogathajtás egyébiránt igen összetett sport. Nemcsak a lovakat kell egymáshoz válogatni, hanem a hajtónak is meg kell találni az összhangot az állatokkal. „A lovak rendkívül széles egyéniséguek. Van olyan, amelyikkel úgy kell beszélni, hogy te vagy a fonök, o a beosztott, van amelyikkel partneri viszonyt kell kialakítani, és olyan is akad, amelyiknek alá kell rendelni magadat, mert különben nem mentek semmire” - magyarázza a világbajnok, aki szerint a legnagyobb feladat egy lovas számára, hogy megértse a ló egyéniségét. „Ezenkívül folyamatos gyakorlásra van szükség, ugyanis a ló nehezen tanul, és viszonylag köny-nyen felejt. A legfontosabb a kölcsönös bizalom, szinte össze kell noni a lóval” - mondja Vilmos, aki nem szégyelli: megsiratja a lovait, ha el kell oket adni, vagy „elmennek”.


Az állatorvos Fotó: Vörös Sz.

Vilmossal való beszélgetésünket egy telefonhívás szakítja félbe: megérkezett az állatorvos Patinához, egy kólikagyanús kancához. Mire Szilárddal a helyszínre érünk, a doki, dr. Zs. Tóth Ferenc már könyékig az állat hátuljában turkál, és amíg kollégám a fényképezogépet kattintgatja, én arra gondolok, milyen mázli, hogy újságíró lettem és nem állatorvos. Szerencsére Patinának nincs komoly baja, görcsoldót kap és pihennie kell. A szakember jóvoltából szert teszünk - a fentiekben már fitogtatott - állatanatómiai ismereteinkre. Ezek szerint a kólikát a rossz takarmány mellett, akár az idojárás-változás is kiválthatja az arra érzékeny lovaknál. (Általában minél drágább egy ló, annál érzékenyebb.) Az esetek többségében gyógyszerekkel kezelheto a betegség, de ha nem veszik idoben észre, vagy annyira súlyos a helyzet, mutétre kell, hogy sor kerüljön, az állat pedig el is pusztulhat. A lovakat a kólika, és kisebb-nagyobb sérülések fenyegetik leginkább. A lovasparkban dolgozó alkalmazottaknak és az állatorvosnak annál is inkább „észnél kell lenni”, mert a rájuk bízott állatok értéke összesen mintegy százmillió forintra teheto, de vannak köztük olyanok is, amelyeknek „csak” eszmei értékük van. „Angliában fordult elo a Maktoum sejkek Dubai Millennium nevu fontmilliókat éro galoppversenylovával, hogy kólikás lett, és meg kellett muteni. A világ legjobb orvosai három mutétet is végrehajtottak rajta, olyan körülmények között, amit nálunk az emberek is megirigyelhetnek. Sajnos nem sikerült megmenteni” - meséli a doki.
„Fiúk, ebédido van. Evés nélkül sehova tovább!” - adja parancsba Gábor, mi pedig engedelmeskedünk. Palócleves (mifelénk a pörköltbe raknak annyi húst, mint itt a levesbe) és sült oldalas a menü. Ebéd után lassan kezdodik a délutáni lovasbemutató. A nézoközönséget utazási irodák szervezik a parkba, ennek megfeleloen szinte a világ minden tájáról érkeznek csoportok. Kapós lehet a program: a nézoszám ötven és kétszáz fo között mozog, és általában egy nap három bemutatóra is sor kerül. Ma csupán ötven angol jön egy csoportban. A musor igen gazdag: fogathajtás, pusztanyolcas, csikósverseny, ostorpattogtatással és asszonyveréssel fuszerezve. Ez utóbbi azt teszi, hogy egy önként jelentkezo hölgyet ostorral körbe csattogtatnak - ismét egy magyar szokás, bár a vadászpuskás szám ennek a számnak szerencsére nem eleme. Az angolok egyébként kajálják a bemutatót, mint mi a sült oldalast. A musor után a nézokkel együtt mi is kikocsikázunk a közeli erdokbe, ami azzal a veszéllyel fenyeget, hogy esetleg letelepedési engedélyt kérünk Domonyvölgybe.
Ezt végül mégsem tesszük meg, hazafelé indulunk. Pontosabban csak indulnánk, mert Gábor újból kiadja a parancsot: „Fiúk, uzsonna nélkül nem mennek sehova!” Mi pedig természetesen engedelmeskedünk, mi mást tehetnénk.