Vissza a tartalomjegyzékhez

Munkatársunktól
Európápa

Megjelent, és hatalmas üzletnek ígérkezik a vatikáni euró. A nyolc címletből álló, vatikáni jelzésű eurókészletet március elsején elkezdték árulni, egy vásárló legfeljebb kettőt vehetett, a 69 ezer csomag mégis szinte azonnal elfogyott. Most egy újabb sorozat áll bevetés előtt.


Vatikáni valuta. Emelkedő árfolyam

Az új pénz a római pápát ábrázolja. II. János Pál portréját Guido Veroi olasz szobrászművész készítette.
A hivatalos fizetőeszközként is használható nyolcérmés sorozat névértéke mindössze 3 euró és 88 cent, amit márciusban még 12 euróért lehetett megvásárolni, ma azonban ezer eurót (kb. 250 ezer forint) adnak érte.
Jézus korában a bibliai történet szerint a római császár képével díszített adópénzről mondott Jézus példabeszédet kortársai számára. Mára a közös európai pénz egy részére a római császárok helyett a római pápa képe került.
A tizenkét Euroland tagország mellett az unióval korábban is szoros pénzügyi kapcsolatban lévő Monaco, San Marino és Vatikán kapott engedélyt az Európai Központi Banktól arra, hogy ne csak hivatalos fizetőeszközként használja az új pénzt, hanem annak érméiből öszszesen hatmillió darabot saját nemzeti oldallal verjen. 
Szakemberek szerint az érdeklődés azért volt óriási, mert az euró bevezetését megelőző kampány során a nagy publicitás miatt nemcsak a gyűjtők aktivizálták magukat, hanem olyanok is, akik egyébként ezen a területen soha nem jelentkeznek vevőként, most viszont szó szerint befektetésnek szánták a vásárlást.
A BBC információi szerint hamarosan tízezer darab vatikáni öteurós ezüstérmét bocsátanak ki (decemberre pedig további címletek limitált számú értékesítését is tervezik), kifejezetten a gyűjtőknek. 
A közös európai valuta készpénzének bevezetésekor, idén január elsején 51 milliárd érme került forgalomba az eurózónában. Mint ismeretes, az euró bankjegyei minden országban azonosak, az érmék hátoldala azonban mindenütt nemzeti karakterű.
A Vatikán hivatalos évi „kontingense” 670 ezer darab érme, tehát - ha nem sikerült időközben újabb engedményt kiimádkozni az Európai Központi Banktól, akkor - most a márciusi mennyiség kevesebb, mint egyötöde, 118 ezer új érme vár arra, hogy szétkapkodják.