Vissza a tartalomjegyzékhez

Bohács Krisztina
Parádés leépülés

Tolerancia. Valóban fontos erény, a kérdés csak az, mire irányul. Hazánkban az utóbbi hónapokban zajló felvonulások (melegfelvonulás, Budapest Parádé), illetve a média bizonyos műsorai (Mónika Show, Claudia, illetve a leendő Big Brother) is mind arra „tanítanak”, toleráljuk embertársaink nézeteit, szexuális beállítottságát, szokásait, hiszen ettől lesz a világ élhetőbb… Írásunk abba ad betekintést, tényleg az ígért paradicsom felé vezet-e mindez. 


Habparti a Budapest Parádén. Nem haboztak habozni Fotó: Reuters

A Budapest Parádé óriásplakátjairól ránk tekintő szárnyas angyal az országalmát szorongatja. Mellette lényegre törő invitálás: Budapest Parádé augusztus 24., helyszínek, szponzorok, satöbbi, satöbbi… A két sík egybecsúsztatásával - mármint Parádé és az Ország - a plakát vélhetően azt hirdeti, a magyarság akkor teszi jól, ha a szeretet, a béke és a tolerancia jegyében egybegyűlik, ünnepel és egyesül. (Én legalábbis nem tudom másként értelmezni ezt a rejtjeles „meghívót”.) 
Mint olvastam, a Parádé eszmeisége „azt a célt tűzi ki, hogy az emberek - legfőképpen a következő generációt képviselő fiatalok - egy életvidám, döntésképes, megbízható és kreatív társadalmat építsenek ki, amely lehetőségeket ad, és gondolkodásra inspirál”. A világszerte tartott Love Parade felvonulások elkülönítik magukat az összes egyéb demonstrációtól, mivel nem valami ellen, hanem valamiért tüntetnek, nevezetesen a toleranciáért, a megbecsülésért és a kölcsönös egyetértésért. Az egységet szimbolizálva unalmas beszédek, erőszakos jelszavak helyett a zenét (az elektronikus zenét) választják kommunikációs csatornaként, „hiszen ez a szeretet nyelve, amit a Föld összes lakója megért”. Mottójuk így folytatódik: „Célunk, hogy az embereket - nem csak saját magunkat - örömben egyesítsük, egyfajta jelt adva a világnak, hogy még nem késő megteremteni a nyitott, toleráns társadalmat, ahol a szeretet az úr. […] Mindannyian ugyanazon a Földön élünk, és ugyanaz a jövőnk. Ezért kell ma elgondolkodnunk arról, hogy milyen bolygót hagyunk unokáinkra: hogy a jövő Földje ne pokol, hanem paradicsom legyen.” A mozgalom célja a másság elfogadtatása, a társadalmi korlátok ledöntése, a gátak nélküli szexualitás védelme, a hétköznapi józanság túllépése. 
Nos, hogy az Andrássy úton lakó polgárok mennyiben élték meg paradicsomi állapotként a szombat délutánt, amint kisgyermekeik pihenése vagy az ebéd utáni nyugodt kávézás a fülsiketítő bum-bum zene és a tömeg ordítozása hallatán dugába dőlt, ne firtassuk. Arra se keressük a választ, hogy a kamionokról kivillanó félmeztelen női testek vagy a szexuális egyesülést utánzó révült tánc miképpen szolgálhatják, hogy a következő generációt képviselő fiatalok „egy életvidám, döntésképes, megbízható és kreatív társadalmat” alkossanak. S a t. kormányt és székesfővárosunk vezetőségét se vonjuk felelősségre, miképpen járulhatott mindehhez hozzá, netalán még abba a hírbe keverednénk, hogy huszonnyolc éves korunk ellenére vénebbek vagyunk, mint az amúgy igen tisztes korú, ám modern gondolkodású urak, akik mellesleg kellő tapasztalattal rendelkeznek ahhoz, hogy tudják: időről időre kenyeret és cirkuszt kell adni a népnek, hogy elbóduljon. Ezt a sok kérdést, ami hirtelen a fejünkbe tolult ott, abban az iszonyú dugóban, az Andrássy sarkán, most - a tolerancia jegyében - egy gáláns mozdulattal mind félredobjuk. 
Csupán egyetlen jelenséget vizsgálunk meg - ígérjük, toleráns magatartásunkat továbbra is megőrizve a Központi Statisztikai Hivatal adatai, szociológusok és orvosok kutatásai alapján, miszerint a társadalmi korlátok ledöntése, a „nyitott, toleráns társadalom”, amely a szabad szerelem, a homoszexualitás védelmének zászlaját is feltűzte kamionjaira, valóban a paradicsomi jövőhöz vezeti-e népünket.

A magánügy mégis közügy

A Parádén felvonulók azért tüntettek - már amennyiben nem csak a bulit látták az egészben, s az általuk képviselt mozgalom eszméivel is tisztában vannak -, hogy minden egyén egyedül dönthesse el, hogy „szívügyeit”, életének eme intim és bensőséges oldalát mikor, kivel és milyen módon kívánja megélni. Az általuk védelmezett ügyek - tolerancia, szabad szerelem, gátak nélküli szexualitás - azonban olyan jelenségek, amelyeknek hatásai és következményei (egyre több szakértő szerint) nem állnak meg az egyénnél, hanem generációkon ívelnek át, komoly hatással bírnak a leszármazottak egészségére, sorsára s a kortársak erkölcsi-anyagi-kulturális életére is. Vagyis ami magánügynek indul, végül is közüggyé lesz: a legmélyebb és legmegrázóbb társadalmi problémák okozójává. 
Somlai Péter családszociológus nemrégiben megjelent kötete (Húsz év) kapcsán azt állítja, hogy az elmúlt húsz év során - gyakorlatilag amióta a szexuális forradalom elérte hazánkat - óriási mértékben felerősödött a társadalomban a bizonytalanság. Ennek oka a kapcsolatok pluralizálódása (az élettársi kapcsolatok magas társadalmi körökben történő elfogadtatása, a nyitott házasságok és a promiszkuitás - gyakori partnerváltogatás -- elterjedése, illetve a homoszexuális „otthonpartneri” viszonyok kiépülése, elfogadtatása, a „single” életforma térhódítása). Ezek a zavaros, laza kapcsolású „családformák”, együttélési minták többnyire mentesek az egymás iránti elkötelezettségtől, a hűségtől, a felelősségvállalástól, sorsukat az egyes egyének boldogulása és a pillanat határozza meg. Nem a jövőnek, hanem a jelennek élnek, bomlékonyak és változóak - így nem jelentenek semmiféle tartóerőt a társadalomban. A vesztes fél hamar anyagi, érzelmi válságba kerül, a gyermekek - ha vannak egyáltalán - a folyamatos bizonytalanságot, a mulandó szeretetet tapasztalják. 
Jól látható: az individuum szexuális beállítottsága, szexuális szokása és választása, úgymond „magánügye” legelőször is szerepekben, társadalmi alakzatokban realizálódik, meghatározva a társadalom felépítését, erejét, a népesség számának alakulását. Az elmúlt két évtizedben vetett magok, úgy tűnik, beértek. A fenti, inogó lábakon álló párkapcsolatok nyomán ma minden negyedik gyermek házasságon kívüli kapcsolatokban születik. Népességünk rohamosan fogy, és egyre öregebb... Somlai Péter szerint a házasság válságban van, és ezen azok a szakértők, kommunikációs tanácsadók sem tudnak érdemben segíteni, akik a bizonytalanság felszámolását ígérik.

Gének ördögi játéka?

Toleranciatanítás kicsiknek...
Az Alyson Publications Kiadó képeskönyve 3-8 éves gyerekek számára készült a „másság iránti tolerancia” oktatására.
Ez aztán a nagyszerű esti mese a hároméveseknek:
A mamám és a papám elváltak. 
Most valaki új van a papa házában. 
A papa és a szobatársa, Frank együtt élnek,
Együtt dolgoznak, 
Együtt esznek, 
Együtt alszanak,
Együtt borotválkoznak, 
Néha még veszekszenek is. 
De mindig kibékülnek...
A mama azt mondja, hogy a papa és Frank homoszexuális. 
Először nem tudtam, mit jelent ez, ezért a mama elmagyarázta. 
Homoszexuálisnak lenni csupán a szeretet egy másik fajtája. 
A szeretet pedig a legnagyobb boldogság. 
A papa és a szobatársa nagyon boldogok együtt, 
És én is boldog vagyok!
A melegmozgalmakban és a homoszexuális gyűléseken elhangzó érvelések alapján sok kívülálló elfogadta, hogy ez a fajta „másság” a születéstől fogva kíséri végig az illető egyént, ami ellen nem lehet és nem is érdemes tenni. A szexuális beállítottságot mindennek nyomán egyre többen úgy tartják számon, mint bármelyik más hétköznapi, de jogi védelmet élvező állapotot - amilyen a faji és a nemi hovatartozás vagy a testi fogyatékosság. Tudományos alapokról tekintve, genetikusok véleménye alapján azonban azt kell mondanunk, hogy nincsen bizonyíték arra, hogy a homoszexualitás genetikai rendellenességből adódna. Történtek ugyan ez irányú vizsgálatok, ezek azonban nem bírnak olyan megalapozottsággal, amelyeket tényszerűen el lehetne fogadni. (Az egyik vizsgálati eredmény szerint az AIDS-ben meghalt homoszexuális férfiaknál a szürkeállomány egy bizonyos része kisebb volt, mint a többi férfinál. A probléma csak az, hogy még reprezentatív mintának sem tekinthető azon személyek száma, akiken a boncolást elvégezték, s az sem bizonyos, nem az AIDS okozta-e az említett agyi rész elváltozását.) Szakértők véleménye szerint a homoszexualitás gyökereit sokkal inkább a rossz családi háttérben, az apával vagy az anyával való ambivalens viszonyban kell keresnünk. A Newsweek beszámolója szerint Charles Sociarides New York-i pszichológus - aki a homoszexuálisok beteljesedett hete-roszexuálisokká történő átnevelésében virágzó praxist mondhat magáénak -- „a lemondó apákat, a széteső házasságokat” tekinti a homoszexualitás kialakulásában elsődleges táptalajnak. 
A homoszexualitás következménye - nemegyszer - a korunk modern pestiseként emlegetett AIDS. Az a tény, hogy a HIV átadása tipikus módon anális közösülés útján történik, magyarázatot ad arra, hogy a leszbikusokat - noha ők is homoszexuálisok - miért hagyja szinte érintetlenül a kór, illetve hogy heteroszexuális kapcsolatokban is miért jóval kisebb a megfertőződés veszélye. Ez utóbbi két esetben ugyanis általában nem történik vérrel történő érintkezés. (A drogfogyasztás során használt fertőző tűk tehetők még elsődlegesen felelőssé az AIDS terjesztéséért.) Azt, hogy az AIDS elsődlegesen a homoszexuálisokat sújtja, jól illusztrálják mind a hazai, mind a nemzetközi adatok. Hazánkban 2001-ig összesen 910 HIV-fertőzöttet regisztráltak. Ebből 231-en haltak meg - közülük 176-an voltak homoszexuálisok, 17-en pedig heteroszexuálisok… 
A modern pestis világszerte pusztító ereje megdöbbentő: míg 1990-ben 1,6 millió gyermek veszítette el anyját vagy mindkét szülőjét AIDS következtében, 2002-ben 13,4 millió (mindeddig). Számuk szakértő becslések alapján 2010-re 25 millió lesz majd…
A parádézók felvonulásukkal azt fejezték ki, oltalmazni kell a homoszexuálisok jogait. Mindamellett, hogy emberi mivoltukban tiszteljük a „másság” követőit, lehetetlen nem látni tevékenységük hatását, a milliós áldozatokat és azon emberek százait, akik azon dolgoznak, hogy a veszedelmes kórt megállítsák, tüneteit enyhítsék…

Nemi betegségek és abortusz

A szabad szerelem védelmezői talán azzal sincsenek tisztában, hogy a nemi betegségek - a közös nevükön STD-nek (Sexually Transmitted Disease) nevezett fertőzések - terjedése erősödni kezdett az utóbbi évek folyamán az óvszergyártók és prevenciós csoportok munkája ellenére. Ezek a szinte kizárólag nemi úton terjeszthető betegségek (többségüket sem a vécédeszka, sem az uszoda nem képes továbbítani) súlyos, életveszélyes állapotot okozhatnak áldozatuknak, megakadályozhatják a későbbi gyermekvállalást, megbújnak az évről évre emelkedő koraszülések hátterében. 
A nemi betegségek terjedését jól igazolja a hazai bőr- és nemibeteg-gondozók forgalmának utóbbi években történő megnövekedése is. 1999 és 2000 között kétezerrel, 15 ezerről 17 ezerre nőtt a nemibeteg-forgalom. 
A nyilvántartott szifiliszes betegek száma is folyamatosan emelkedik: 2000-ben az addig megszokott 450 körüli szám helyett már 760 beteget kezeltek állandóan. Az urogenitális rendszer megbetegedése miatti halálozás szintén emelkedett - míg például 1990-ben a halálesetek számának csak 0,45 százalékát adták ezek az esetek, 98-ban már 0,56 százalékát tették ki. 
Az alkalmi kapcsolatok esetében vagy a hosszabb elkötelezettséget nem vállaló feleknél sokkal gyakoribb az abortusz előfordulása. Noha ezen a területen némi csökkenés tapasztalható az elmúlt év során (58 ezerről 56 ezer 404-re csökkent), egyre többen - különösen fiatalok - keresik fel az úgynevezett „sürgősségi ambulanciákat”, ahol esemény utáni tablettákkal „segítenek” a bajba jutott lányokon. (Csak hogy a helyzet súlyosságát érzékeltessük, ez legalább 150 magzat életének kioltását jelenti naponta…)
Mint tudjuk, ezeknek a betegségeknek a gyógyítása, illetve a műtéti beavatkozás komoly összegekbe kerül - jóléti állam lévén az adófizetők pénzébe…
A fenti adatok csak irányt mutatnak - mit eredményez a „béklyók lerázása”. Sajnos nem paradicsomot, hanem földi pokolt. A jelek szerint a média egyre nagyobb vehemenciával segít abban, hogy toleranciánk, mint egy elszakíthatatlan expander, a végletekig nyúljon. Amikor már kezdjük megszokni, hogy a Mónika Show vendégei közé - egy „ügyes” kis csavarral - hirtelen egy homoszexuális párt is becsempésznek, vagy hogy a fél ország Liptai Claudia „Legjobb pasijaim” című magvas műsorán rágódjék, a Big Brother ahhoz járul majd hozzá, hogy ne csak a verbális szemétdombot szokjuk meg, hanem a szemünk is hozzászokjon a cenzúrázatlan jelenetekhez. Persze csak azé, aki majd nézi…