Vissza a tartalomjegyzékhez

Somorjai László
Lovasiskola

„Ideje lenne, hogy elővegyük a géppuskákat” - háborgott egy férfi múlt pénteken a MOM Művelődési Ház előtt, mert a Magyar ATV műsoráról lekerült a Lovas István vezette Sajtóklub. Várhatóan új összetétellel folytatódik majd a műsor a szokásos időben, Lovas és élcsapata pedig más fórumot keres.


Nyilvános Sajtóklub a MOM központban. Megadom a hangot… Fotó: Somorjai L.

A szélsőjobb egyik erősségének tulajdonított Sajtóklub megszüntetéséhez a televíziós csatorna elnök-vezérigazgatója és a műsor vezetője közötti konfliktus vezetett. Az összeütközésről Lovas István újságíró - aki egyébként zsíros jövedelemhez jutott az ATV által - nagy nyilvánosság előtt ezt a magyarázatot adta: „Sikerült elérnem Czikó Gábort (…), aki azt mondta: a Sajtóklubban múlt pénteken elhangzott, hogy ő - mármint az ATV vezetése - erkölcstelen, s ez elég súlyos dolog. Én közbevágtam: hogyha ez elhangzott, akkor ez nem elég erős kifejezés arra, amit gondolok…” Czikó Gábor vezérigazgató a sajtónak úgy nyilatkozott, hogy ha Lovas a saját műsorát erkölcsösnek tartja, akkor nincs keresnivalója egy általa erkölcstelennek minősített csatornán. 
A vita a műsorvezető és a tévéelnök között a Lovas-Tasnádi vita néven elhíresült ügyre vezethető vissza, azonban jobboldali körök immár politikai tisztogatásról, a posztkommunizmus előretöréséről beszélnek. Mondják ezt annak ellenére, hogy Lovas bejelentése szerint másik tévécsatornán kaptak felkérést a Sajtóklub folytatására, melynek összetétele Bencsik Andrással, a Demokrata című hetilap főszerkesztőjével kibővült. A régi stáb - Lovas István, Bayer Zsolt, Tóth Gy. András és Molnár Tamás - Bencsikkel együtt jelent meg múlt péntek este a MOM Művelődési Központ színháztermének porondján, hogy az elmaradt műsort az ott megjelent híveik előtt pótolják. 
„Bemelegítésül” Bayer Zsolt a Magyar Zsidók Világszövetsége állítólagos szóvivőjének (Regös Péternek) Lovas Istvánhoz címzett, gyalázkodó stílusban megfogalmazott állítólagos levelét olvasta fel, melyre nem is maradt el a közönség felhördülése és felháborodása. Miután Bayer megjegyezte, hogy a levelek (állítólagos) írója egy „tahó” (taps), „tetű” (taps és nevetés) stb., Lovas felhívta a tisztelt publikum figyelmét, hogy felszólításra kezdjék el túrni az orrukat, mert a Népszabadság, a 168 óra és a többi, „itt lapító újságíró” (taps, ováció) munkatársai fotóznak, „akik nagyon hasonlítanak Regös Péter habitusához”. A gyűlés ilyen és ehhez hasonló stílusban zajlott, bár hangsúlyozták, hogy „nem minden zsidó ilyen” (mint Regös). Természetesen a Hetek is „dicsérő” szóban részesült, Wisinger István, a MÚOSZ elnöke pedig mint „bolsevik sajtómunkás” kapott méltatást azért, mert az egyik lapnak adott nyilatkozatában politikai kalandorkodásnak és handabandázásnak minősítette a megszűnt Sajtóklubot. Molnár Tamás a színpadon arról értekezett, hogy visszatér a szamizdatok időszaka, Tóth Gy. szerint pedig baloldali vörösterror formálódik. 
A balliberális zsidó terror rémképének felvázolása után nem csoda, hogy a jobboldal és a polgári körök fellépése megváltói rangra emelkedett a tisztelt publikum előtt. Nem is maradt el a lelkesedés: „Viktor, Viktor, Viktor” - kiabált a tömeg (értsd: publikum) az exminiszterelnök után, aki azonban személyesen nem jelent meg, csak a polgári körök fóruma által megjelentetett és a Sajtóklub-pótló gyűlésen terjesztett Nemzetőr című hetilap premierszámának címlapjáról üdvözölte híveit.