Vissza a tartalomjegyzékhez


Ausztrália helyett Kanadába érkeztek meg

Nem tudni, kit fog szidni saját figyelmetlenségéből elkövetett hibájáért az a fiatal brit pár, aki az ausztráliai Sydney helyett a kanadai Sidney városába érkezett meg téves internetes repülőjegy-foglalása következtében. „Először azt hittük, hogy a Csendes-óceánhoz vezető utunk első állomásán vagyunk - mondták mosolyogva a BBC tévécsatornának -, borzasztóan meg voltunk kavarodva. Azt hittük, egy kicsit várnunk kell majd egy nagyobb repülőgépre, amire átszállunk, és elvisz minket Ausztráliába. Hát nem egészen így történt…” 

Amikor a londoni Heathrow reptéren beszálltak az Air Canada légitársaság járatára, azt hitték minden rendben van, hiszen ez a légitársaság szállít Ausztráliába utasokat. Akkor merült fel bennük a gyanú, hogy mégsem a hőn áhított úticél felé tartanak, amikor a gép Új-Skóciában landolt, és megkérték őket, hogy szálljanak át egy 25 fős kisgépre. Azonban két igazi angolról lévén szó, a Cape Breton szigeti kis iparvárosban is feltalálták magukat a fiatalok. Csalódottságukon úgy próbáltak túltenni, hogy elhatározták, felfedezik maguknak Új-Skócia ételeit, és megkóstolják a vidék specialitását, a homárt. (Ananova)