Vissza a tartalomjegyzékhez

Kovács Klára
Vigyázat, jön a brüsszeli gyors
Interjú Kovács Istvánnal, a Külügyminisztérium Kommunikációs és Társadalmi Kapcsolatok Főosztályának vezetőjével

Az uniós csatlakozási tárgyalássorozat utolsó szakaszába érkezett: ez év decemberéig valamennyi fejezetet le kell zárni ahhoz, hogy 2004-ben csatlakozhassunk az Európai Unióhoz. A határidő tehát meglehetősen közel van, a lakosság és a vállalatok felkészültsége, illetve tájékozottsága azonban messze elmarad a kívánatos szinttől. Kovács István a Külügyminisztériumban többek között az unióról való tájékoztatásért felel, de mint mondta, annak ellenére, hogy számos honlapon, információs központon, rendezvényen, kiadványon keresztül igyekeznek felvilágosítást adni, nem elégedett az eredménnyel. A szaktárca ezért a jövőben nagyobb sebességre kapcsol, kiterjedtebben propagálja az uniós csatlakozással kapcsolatos tudnivalókat. 


Spanyol farmer demonstrál Brüsszelben a közösségi agrárreform ellen. Nem fenékig tejfel Fotó: Reuters

- Ha minden rendben megy, Magyarország 2004-ben az Európai Unió tagja lesz. Tapasztalatai szerint a lakosság mennyire látja, mi vár rá az unióban, milyen pozitív, illetve negatív következményekkel jár a tagság?
- Felméréseink szerint a lakosság többségében határozottan pozitív a kép az EU-csatlakozásról. A válaszadók többsége úgy érzi, hogy az uniós tagsággal javulnak Magyarország esélyei, mert olyan lehetőségek nyílnak meg, amelyek ma nem állnak rendelkezésre, illetve amelyeket csak marginálisan tudunk igénybe venni.
- Mennyire megalapozottak ezek a várakozások? A megkérdezettek pontosan meg tudják nevezni az előnyöket, illetve a hátrányokat?
- Bár a megkérdezettek 65 százaléka pozitív várakozásokkal van a csatlakozás iránt, ha konkrétan rákérdezünk, kevésbé tudják megfogalmazni azt, amit az uniós tagságtól remélnek. A fiatalok azt várják, hogy megnyílik előttük a külföldi munka és a tanulás lehetősége. Sokan úgy gondolják, hogy könnyebb lesz munkát vállalniuk külföldön, de itthon is, mert több beruházó jön majd az országba, s így bővülni fog a munkavállalási lehetőség. A lakosság többsége tehát nagyobb biztonságot vár, de nem elsősorban katonai, hanem gazdasági, pénzügyi, környezetvédelmi és közbiztonsági területen. Egyszóval az emberek életminőségbeli javulást várnak az uniós tagságtól. Ezzel ugyan nem emelkedik automatikusan a fizetés, de a gazdaság alapjainak a megszilárdulása előbb vagy utóbb magával hozza a fizetések, a nyugdíjak emelkedését. Ám tudni kell, hogy a pozitív hatások nem jelentkeznek automatikusan az első naptól! Ezt azért fontos tudatosítani, hogy ne legyenek túlzóak a várakozások. Például két évig még nem kerülünk a schengeni zónába, tehát továbbra is szükséges lesz az útlevél, de a személyek, a szolgáltatások, a tőke és az áruk már ez idő alatt is szabadon mozoghatnak. 
- Nem látja azonban mindenki ilyen rózsásnak a közeljövőt. Sokan úgy vélik, több hátránnyal, mint előnnyel jár a csatlakozás. 
- A felmérés szerint a lakosság kilenc százaléka tartozik ebbe a kategóriába. Ők attól félnek, hogy elveszítjük a szuverenitásunkat, az önálló külpolitikánkat, kivész 
a magyar nyelv és eltűnik a kultúránk. A válaszom a következő számukra: a magyar nyelv ugyanúgy nem vész el, mint a tagországok nyelve, sőt hivatalos nyelv lesz, hasonlóan a finnhez, a portugálhoz, a némethez stb. Való igaz, hogy át kell majd szervezni az élet számos oldalát a közösségi normák szerint, de ezzel nem sérül a szuverenitás, csupán annyi történik, hogy egy szintre kerül az európai normákkal. 
- Sokan attól tartanak, hogy a kapuk kinyílásával felerősödik a verseny és tönkremennek a magyar kis- és középvállalatok, s emiatt megugrik a munkanélküliség. A külföldiek pedig felvásárolják a földet, az ingatlanokat.
- Megfigyelhető, hogy az ezekhez hasonló félelmek a lakosság bizonyos szegmensére, egy-egy régió vagy szakma képviselőire jellemzők. Elképzelhető, hogy például egy fuvarozó jobban fél a nyitástól, mert ha a kamionja nem felel meg az uniós normáknak, nyilvánvalóan hátrányba kerülne egy osztrák vagy egy német kamionossal szemben. Az EU-ról szóló propagandánk kimondatlanul azt a célt is szolgálja, hogy az emberek időben felébredjenek, gondolják át, mi a teendőjük. Még mindig van idő, most kell megtenniük a szükséges beruházásokat, hogy EU-konform legyen a termékük vagy a szolgáltatásuk. S ezzel nem kell várni a csatlakozásig, most kell felkészülni! Tudni kell, hogy ma is elérhetőek azok az uniós pénzek, amelyek éppen az átállást hivatottak segíteni. Ha felkészülten ér a csatlakozás, akkor 2004-2005-ben már érzékelhetőek lehetnek a pozitív hatások. De olyan negatív hangokat is hallhatunk, amelyek megnövekedett külföldi vásárlókedvről adnak számot, és való igaz, főleg a Balaton környékén sok külföldi vásárló keres ingatlant. De hát húsz évvel ezelőtt nem sok magyar állampolgárnak volt külföldi ingatlanja, ma pedig egyre többen szert tesznek spanyol, olasz, horvát vagy éppen amerikai lakásra illetve nyaralóra. A külföldi ingatlanvásárlás egy teljesen természetes folyamat része, a világon mindenhol hasonló folyamatok zajlanak. 
- Erre mondják, hogy „még” csak tizenkét éve történt a rendszerváltás. Sokszor úgy gondolkodunk és élünk, mintha még mindig a világ folyásától elzárva, periférián élnénk. 
- Igen, így van. De láthatjuk, hogy az EU-tagországokban is fel-felüti a fejét a nacionalizmus, s ez erősödő tendenciát mutat az elmúlt években, de meglátásom szerint ennek nem az EU a kiváltó oka, hanem a globalizáció. Attól félnek az emberek, hogy egyre kisebbé zsugorodik a világunk, hogy olyan országok polgárai is letelepednek a mi földünkön, és együtt kell velük élni, akikről addig csak tankönyvekben olvastak. Pedig ettől nem kellene félni, mert ez csak gazdagítja az életet.
- Magyarországon is egyre erősebb azoknak a hangja, akik éppen az ellenkezőjéről vannak meggyőződve.
- Igen, de azt tudomásul kell venni, hogy Magyarország nem tud önmagában megállni a mai világban.
- Ők azt gondolják, meg tudna állni.
- Akkor nézzük meg, milyen ruhában járnak, mit fogyasztanak, milyen autóval utaznak, van-e mobiltelefonjuk stb. Honnan vannak a legmodernebb műszerek 
a kórházakban, kik gyártják a korszerű gyógyszereket, és még sokáig sorolhatnám azokat a használati eszközöket, amelyek nem magyar forrásból táplálkoznak, de elengedhetetlen kellékei a hétköznapjainknak. 
- Hogyan viszonyul a kormány ehhez a réteghez?
- Az ellenzőknek megpróbáljuk elmagyarázni, hogy az unió bővítési folyamata - amely immár ötven évre tekint vissza - pozitív kimenetelű. Kimutatható, hogy a csatlakozás után minden tagország sorsa jobbra fordult. Most sem látjuk, hogy miért lenne ez ellenkezőleg. Az ellenzők közül sokan úgy vélik, hogy még nem vagyunk eléggé felkészültek, pedig sokkal könnyebb úgy felkészülni, illetve felfejlődni egy csapat szintjére - még akkor is, ha esetleg fizikailag gyengébb játékosok vagyunk -, ha beállunk a csapatba. A stadionon kívül állva, és a kerítésen túlról bekiabálva azt, hogy mi is milyen jók vagyunk, nem visz előre. Azt is tudni kell, mi mindent veszítünk, ha 2004-ben nem csatlakozunk az EU-hoz. Ha nem tudunk ott lenni a 2004-es európai parlamenti választásokon, nem szólhatunk bele sem a 2006-2013-ig induló uniós költségvetésbe, sem a 2004 folyamán induló, Európa jövőjéről szóló vitába, aminek a vége egy kormányközi konferencia, ahol eldől, milyen lesz az Európai Unió a következő évtizedekben. Kimaradnánk továbbá a 2004-2005 körül megvalósuló közös agrárpolitikából. Nem utolsó sorban nem részesülhetnénk se 25, se 50 százalékban a strukturális alapokból, illetve a közvetlen támogatásokból. Summa summarum, ha 2004-ben nem tudunk csatlakozni, akkor éveket veszítünk el, s az imént felsorolt öt pontból kimaradunk és hátrányba kerülünk.
- A csatlakozás mintha megosztaná az unió vezetőit. Kívülről is látható, hogy feszültséget szült a pénzelosztás, mintha nem tudnák eldönteni, mennyit is adjanak a csatlakozó államoknak. Ez a vita valóban csak a pénzről szól, vagy politikai kérdést álcáz? 
- Biztos vagyok benne, hogy nem rosszindulat van a feszültség mögött. Olyan kompromisszumot kell találni, amely nem csorbítja az uniós érdeket, hiszen tizenöt tagállam érdekeit kell közös nevezőre hozni. Ennek az egyeztetése zajlik napjainkban, és mind a két fél abból indul ki, hogy meg akar egyezni, ehhez nem fűződik kétség. Az már előre tudható, hogy mi több pénzt kapunk, mint amennyit be kell majd fizetnünk a közös kasszába. De örülhetnénk annak, ha azt mondhatnánk, olyan hat év múlva, hogy mi már „csak” befizetők vagyunk, mert ez azt jelentené, hogy Magyarország olyan fejlődést tudott produkálni, amellyel elértük az uniós fejlettségi szint átlagát.