Vissza a tartalomjegyzékhez

Gadó György
Elkoptatott perzsabunda

Az 1999 nyarán Teheránban és más iráni városokban lezajlott viharos diáktüntetések harmadik évfordulóján ismét diákok ezrei vonultak a teheráni egyetem elé, és kisebb megmozdulásokra került sor vidéki helyszíneken is. Amint annak idején, a rendőrség most is szétszórta a tüntetőket.
Három éve az egyetemisták erélyes reformokat sürgettek Khatami elnöktől, ám azóta csak romlott a helyzet az országban. Ezúttal azonban a reformer diákmozgalom tekintélyes támogatóra talált Dzsalaluddin Taheri ajatollah személyében. Az iszfaháni nagymecset e papja éppen az évfordulót és az új diákmegmozdulások napját tartotta alkalmasnak arra, hogy tiltakozásul a hatalmon lévő mohamedán klérus politikája ellen, lemondjon papi tisztségéről. Sőt nem érte be ezzel a gesztussal, hanem meg is indokolta azt egy terjedelmes nyilatkozatban. 

Az iráni hatóságok igyekeztek titokban tartani Taheri kritikáját, és a sajtónak azt is megtiltották, hogy egyáltalán említést tegyen a „Taheri-ügyről”, ám a Diákok Független Hírügynöksége (ISNA) jóvoltából mégis értesülhetett róla a közvélemény. Ennek nyomán a Novruz című reformbarát lap is módot talált rá, hogy megszellőztesse az ügyet: hírt adott az elrendelt hírközlési tilalomról, és az egyik oldalon üresen hagyott hely alatt közölte: itt tették volna közzé kommentárjukat. A Novruz szerint az iráni parlament, a medzslisz százhuszonöt tagja Taheri mellé állt. Taheri többek között a lakosság elszegényedése miatt, valamint az állampolgárok egyes csoportjaival szembeni hátrányos megkülönböztetések és a korrupció miatt bírálta a kormányzatot. Az „iráni forradalom vezetőjeként” emlegetett Hamenei ajatollah a panaszokat részben indokoltnak is találta a Taherihez intézett válaszában, mert - amint a Neue Zürcher Zeitung kommentátora rámutat - ezáltal azokra a kormánytisztviselőkre és technokratákra hárítja át a felelősséget, akik fő politikai vetélytársának, Khatami elnöknek a hivatali gépezetében működnek. A reformernek tartott elnököt állítólag épp a „forradalmi vezér” és a vele szövetséges mohamedán papság tartja vissza a hatékony reformoktól.
Taheri szerint épp a Hamenei vezette konzervatív papság az egyik fő felelős a viszszás állapotokért és „az iszlám tanításoktól való eltérésért”. Taheri kifogásolta olyan, nem választás útján létesült szervek működését, mint a Forradalom Őrzőinek Tanácsa, valamint bizonyos vallásos alapítványok, amelyek nem adnak számot munkálkodásukról. Papi bíróságok sorra szüntetnek meg újságokat, a Hamenei irányítása alatt álló biztonsági erők elnyomják a szabad gondolkodást, a reformok híveit és az önálló véleményt alkotó papokat, a Hezbollah militáns terrorcsoportjai erőszakoskodnak a társadalommal.
„Meddig akarunk még elcsépelt frázisokat ismételgetni, vég nélkül értelmetlenül gyűlésezni, a jogaiktól megfosztottak pénzét meddig fogjuk hasztalan politikai megmozdulásokra, költséges életmódra és öntetszelgő propagandára fecsérelni?” - kérdezi Taheri. „Meddig akarjuk még figyelmen kívül hagyni a nép jogos kívánságait? Sem a sahnak, sem Amerikának nincs itt befolyása, miért hibáztatjuk hát még mindig őket gondjainkért, hibáinkért és tehetetlenségünkért? Ha eszembe jutnak az iszlám forradalom egykori ígéretei, elfog a remegés” - folytatja szemrehányásait Taheri. 
A leköszönt iszfaháni ajatollah a néhai Khomeini imám utódjának, az azóta háttérbe szorított Montazeri ajatollahnak a politikai örökségét veszi át. Nyíltan rámutat: mind nagyobb a szakadék az elnyomott nép és a papság között, holott évszázadokon át a papság védelmezte a népet a diktatórikus rendszerek ellen, ám mára a dekadencia és a politikai szájtépés lett úrrá rajta. „Magas rangú papokat házi őrizetbe helyeznek, amint Montazerivel tették, a medzslisz képviselőit megfosztják törvényhozói kompetenciájuktól, értelmiségieket távolítanak el, ezzel szemben védelmükbe vesznek csak állítólagosan vallásos, bunkósbottal hadonászó maffiabandákat, tudatlan és megszállott, tekintélyelvű fasisztákat, akik önmagukat tartják bíráknak, filozófusoknak, uralomra méltóknak és Isten tanítványainak. Eközben pedig már elviselhetetlenül nagy a szakadék a rezsim gazdag haszonélvezői és a széles tömegek között.”