Vissza a tartalomjegyzékhez


Barrichello-t hagyták győzni

Rubens Barrichello megszerezte Forma-1-es pályafutása második győzelmét a Nürburgringen azután, hogy dominálva a versenyt ezúttal csapattársa, Michael Schumacher előtt lépte át a célvonalat. Sokak nagy meglepetésére a Ferrari ezúttal nem léptetett életbe csapatutasítást, s hagyta, hogy Barrichello megszerezze a győzelmet.


Nürburgring 2002. Itt a Ferrarinak lejt a pálya? Fotó: DPPI

Ebben a döntésben két dolog is nagy szerepet játszhatott. Egyrészt az a tény, hogy Montoya és Coulthard ütközésének köszönhetően mindketten kiestek a versenyből, másrészt pedig az, hogy a jövő héten kell a csapat vezetőinek és pilótáinak megjelenniük a FIA (Nemzetközi Automobil Szövetség) előtt, hogy számot adjanak az Osztrák Nagydíjon történtekről. A piros betonszaggatók fölénye végig érezhető volt a futamon, s ami igazán meglepőnek tűnt, az a Williams-BMW-k visszafogott teljesítménye. „Egyrészről csalódott vagyok a negyedik hellyel, másrészről be kell vallanom, hogy tudtuk előre, nehéz küzdelmet kell majd vívnunk a Ferrarival. Jól startoltam, lehagytam Juant (Montoyát) az első kanyarban, mivel én új gumikkal mentem. Sajnos nem tudtam sokáig az élen maradni. A Ferrari egyszerűen nagyon erős a versenyen. Az autómat hihetetlenül nehéz volt vezetni, és a verseny elején az abroncsokkal is gondok voltak. Azt kell mondanom, hogy azért ez nem a Michelinen múlt, hanem nekünk kellett volna jól beállítani az autót az abroncsokhoz” - nyilatkozta Ralf Schumacher. Barrichello nürburgringi győzelmével feljött az egyéni ponttábla negyedik helyére, amelyet David Coultharddal oszt meg. Michael Schumacher már 76 ponttal vezet, miközben öccse a második 30 ponttal. A konstruktőrök között a Ferrari kimagaslik az élen, s 45 pontra növelte előnyét a Williams-szel szemben. A következő futam a Brit Nagydíj lesz Silverstone-ban. Ez a futam szintén több csapatnak is hazai futamnak számít, így többen is élvezhetik majd a hazai pálya előnyét. Kíváncsian várjuk, vajon folytatja-e menetelését a Ferrari, vagy végre mások is helyet kapnak a dobogó tetején? (Amber PR)

Világbajnokság állása

1. Michael Schumacher 76 pont
2. Ralf Schumacher 30 pont
3. Juan-Pablo Montoya 27 pont
4. David Coulthard 26 pont
Rubens Barrichello 26 pont

Konstruktőrök:
1. Ferrari 102 pont
2. Williams-BMW 57 pont
3. McLaren-Mercedes 37 pont
4. Renault 14 pont
(Forrás: Amber PR)