Vissza a tartalomjegyzékhez

Szobota István
Baleset a Kisstadionban

Harmadik alkalommal rendezte meg „Ez az a nap!” című, egész napos zenei fesztiválját az az alapvetően civilekből álló, magát felekezetközinek nevező szervezőcsoport, amelyik „nagyszabású összegyűjtő rendezvényekkel” kívánja előmozdítani a keresztény egységet Magyarországon. A történelmi felekezetek meghívottai mellett számos kisegyház is képviseltette magát a rendezvényen: ki „dicsőítéssel”, ki „imádsággal”. A szervezők szerint tisztán vallási rendezvénynek szánt többezres megmozduláson tucatjával tűntek fel a polgári összefogás aktivistái és kiadványai. A főszervező szerint „balesetről van szó”.


Ökumenikus ima a Földért. Felemelő pillanatok Fotó: Somorjai L.

Miközben a Kiscsarnokban zeng a gospel, 20 százalék árkedvezménnyel (csak ma) előfizethetünk a polgári összefogás hetilapjára, a Heti Válaszra. A szórólapról, amely ezt ajánlja, Orbán Viktor tekint el a jobb vállunk fölött. A néhány lépéssel később kezünkbe nyomott újabb szórólap a II. Országos Ökumenikus Gospel Zenei Fesztivált hirdeti, amelynek fővédnöke - nem találnánk ki - Orbán Viktor. Szponzorai között pedig ott búvik az m1, a Magyar Rádió és a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma is. Ennyi elég is lenne a Viktorból egy politikamentes fesztiválon, amikor… amikor egy újság címlapján a következő felirat vonja magára a tekintetet: Hajrá Magyarország! De ismerős! Ha véletlenül nem jutna eszünkbe, honnan, elég belelapozni az impozáns periodikába, amely Orbán Dísz téri beszédét egy az egyben hozza. A Képmás magazin a tettes. A harmadik évfolyamában járó lapot Illéssy Mátyás solymári plébános „fő-szerkeszti”, tiszteletbeli főszerkesztője pedig Beer Miklós római katolikus segédpüspök. A dupla szám tartalmából: csíksomlyói búcsú, kisegyházi ökumenizmus, apácainterjú, Deutsch Tamás ferences gimnáziumban elmondott (példa)beszéde, satöbbi. Miután a résztvevők arccal a Népstadion felé fordulva, a nevezett irányba kiterjesztett kezekkel azért imádkoztak, hogy az objektum néhány éven belül teljen meg egymást szerető és elfogadó keresztény testvérekkel, az imádság vezetője felszólítja a fohászkodókat: mindenki hozzon magával még egy embert. Ezt is hallottuk már valahol. A töprengés gyötrő pillanataiban siet segítségünkre egy újabb szórólapozó és egy újabb szórólap. A képeslap a katolikus Testvérek zenekar és Sillye Jenő lemezbemutató koncertjére invitál, melynek címe: Jövőd tengerén. Összeáll a kép, hiszen a lemez címe hajszálpontosan ugyanazzal a betűtípussal és ugyanazzal a színnel van szedve, mint A jövő elkezdődött feliratú fideszes kampányplakát. A koncertnek támogatói is akadnak: az Új Ember című katolikus hitéleti lap és a (csak ma 20 százalék kedvezménnyel) helyben előfizethető Heti Válasz.


„Jaj, de ismerős plakát! Hol is láttam?” Fotó: László Viktor

A rendezvény egyik főszervezője László Viktor, egy karizmatikus katolikus közösség vezetője, aki kérdésünkre elmondta, hogy szerinte illegális terjesztésről van szó. „Tegnap négy főrendező kapott hihetetlen letolást tőlünk, mert ezeket a dolgokat nem vették észre, és nem jelezték. 14 fajta szórólap lett leállítva, úgy látszik, hogy 17 volt - állítja László, majd elismerőleg hozzáteszi: - Valószínű, a szervezésen lehet még javítani.” Szavaiból kiderül: a Képmás magazinnak semmilyen engedélye nem volt, hogy újságot osztogasson. A főszervező leszögezi: „Semmiféle Orbán Viktor-arcképről nem tudtam, hiszen abban a percben tiltottuk volna le az egészet, ahogy ez a tudomásomra jut. Egy ilyen rendezvény semmiképpen sem arra való, hogy bármilyen politikai nézetet képviseljen. A gospel-szórólapra én adtam engedélyt, de nem tudtam, hogy mi van ráírva, hogy azon ilyen dolgok ki vannak emelve.” Ígérete szerint a jövő évben megrendezendő hasonló fesztiválon az árusítható termékek skáláját a fellépő zenekarok CD-ire és kazettáira fogják szűkíteni, „egyetlen-egy darab cetli nem jelenhet meg ezen a rendezvényen” - fogadkozik a főrendező. 
Ami a képeslap Fidesz-imidzsét illeti, László így foglal állást: „Nem adom hozzá a fotómat, ha tudom, hogy így fog kinézni. Amikor megláttam a hátulján a nevemet, nem örültem, hogy rajta van. Semleges szeretnék maradni.” László Viktor „balesetnek” titulálja a történteket, és megerősíti: „Antipolitikus vagyok. Nem szeretem a politikát, a választások előtt legszívesebben 
elutaztam volna Magyarországról, hogy aztán csak a szavazásra térjek vissza. Szinte fájt a viszálykodás. Ezek olyan dolgok, amikkel nem tudok mit kezdeni.”
A koncertnap költségvetéséről hamar kiderül, hogy azt sem az állam, sem a történelmi egyházak nem segítették, hanem olyan vállalkozók állnak mögötte, akik a fesztiválon is reprezentált különböző vallási közösségek tagjai. „Akiknek fontos ez a délután, azok tartják el - mutat rá László -, és van néhány olyan kedves vállalkozó barátunk, aki azt mondja, hogy neki megér tízezer, százezer vagy akár milliós nagyságrendet is, hogy ez a nap megvalósuljon.” A beszélgetés során rejtéllyé avanzsált kérdéskörről is, miszerint a médiában való megjelenést miből finanszírozták, lehull a lepel: a koncert társadalmi célú hirdetésként jelent meg mindenütt, hiszen az egynapos rendezvény drogellenes kampányt is felvállalt.
László Viktor főszervezőt bevallása szerint „szörnyen” zavarja a politika és az egyházi dolgok összemosása. Mint mondta: „Zavar az a tendencia, ami a választások idején volt: emberek Istenbe vetett bizalom helyett politikai messiásokban kezdtek el hinni, és úgy gondolták, hogy az ország számára az áldás és a megoldás csakis politikai pártok szereplésétől fog függni.”