Vissza a tartalomjegyzékhez


Robogni jó

A negyvenes években megszületett Vespa motor nem csupán egy korszakot fémjelzett, hanem egyenesen Európa jelképévé vált a második világháború katasztrófáját követő újrakezdés idején.

1946-ban egy párizsi strandon az addig egy részes fürdőruhához szokott közönségben valóságos sokkot okozott egy új fürdőruha megjelenése: a bikini. Hasonló katarzist váltott ki a világháborúból éppen kilábaló félben lévő Európában a világ első robogója, a Vespa megjelenése is. A kis kétkerekűt egy olasz repülőgépgyártó, Enrico Piaggio készítette, akinek figyelme a háború után a levegőből a „földre szállt”, és az egyéni közlekedés felé irányult. Olaszország közútjainak siralmas állapotát akkoriban csak a gazdasági helyzet múlta alul. Autót nemigen lehetett vásárolni, az emberek közlekedési igénye viszont óriási volt. 
Piaggio felismerte, hogy a motortervezés azon a ponton válik művészetté, ahol a jármű szépsége és a funkciója nem lépi túl a biztonság diktálta korlátokat, ugyanakkor előtte jár a kor divatjának, sőt az ára is versenyképes. Ezért egy olyan jármű tervezésével bízta meg mérnökét, Corradino D’Ascaniot, amely egyszerű, masszív és gazdaságos, de egyben kényelmes és elegáns is, bárki könnyen elvezetheti (beleértve a hölgyeket is), és használatakor nem piszkolódik be az ember ruhája, sőt a vezető mellett még egy utas elfér rajta. Az egyébként zseniális repülőgép-tervező mérnöknek - akinek a nevéhez az első modern helikopter megalkotása is fűződik, ám a motorbicikliket ki nem állhatta -, sikerült egy teljesen forradalmi járgányt alkotnia. Az első 15 példány 1946 áprilisában került ki a Pontedera üzemből. A kis „csodát” 98 köbcentis, 3,5 lóerős motor hajtotta egészen a 60 km/h végsebességig. 

A robogó piac kiterebélyesedése alkalmas eszköznek bizonyult a háború során felgyülemlett társadalmi feszültségek levezetésére is: a Vespa robogóknak az olasz társadalom mindennapjaiban betöltött szerepéről tanúskodott a „dolce vita” évei alatt készült több tucat film is. 1949 végén már 35 ezer példányt gyártanak belőle, és tíz év alatt elérik a milliós példányt. Az ötvenes évek közepére Németországban, Nagy-Britanniában, Franciaországban, Belgiumban és Spanyolországban is ezrével gyártják a Vespákat. Néhány éven belül Indiában és Indonéziában is meghonosodik. Az olasz robogó azóta az egész világon elterjedt, és annak ellenére, hogy a japán motorgyárak - a Honda, a Yamaha és a Suzuki - időközben átvették a világpiaci vezető szerepet, a Vespa és a Piaggio robogók vásárolói a mai napig az utánozhatatlan itáliai, mediterrán hangulata miatt választják a kis kétkerekűt. 
Különösen figyelemreméltó: a Vespa képes volt generációkon át megőrizni népszerűségét, minduntalan váltogatva imázsát. Kezdetben „népjármű”: szinte a teljes lakosság használja, ha közlekedni akar. Aztán a gazdasági fejlődés korának szimbóluma, majd a hatvanas-hetvenes évek ifjúsága által képviselt forradalmi eszmék propagálásának eszköze lesz. A Vespa több mint ötvenéves fennállása alatt emberek millióit kápráztatta el, és terjesztette el az egész világon az olasz stílus egyedülálló jelképét, miközben megmaradt az egyéni közlekedés pótolhatatlan eszközének: a szabadság szimbólumának.

A jelenleg Magyarországon megvásárolható Vespa típusokról érdeklődni lehet:
VETRIMPEX Kft. 
Tel.: 06(88)405-060, 06(20)939-1211


Száguldó történelem

A Vespa motorokból 54 év alatt több mint száz változatot gyártottak mintegy 16 millió példányban. A legismertebbek közé tartozik az 1948-ban kihozott Vespa 125-ös (ezen robogott Audrey Hepburn és Gregory Peck az emlékezetes Római vakációban); a Vespa „U” 1953-ból, amely világszerte a gyűjtők egyik legkeresettebb darabjának számít; a Vespa GS 150 1955-ből; az 1958-as 125-ös; az 1963-as Vespa 50-es, amely „Vespino” néven lett népjármű; vagy a Super Sprint 90-es, a hatvanas évek fiatalságának mitikus járműve. 

A Vespa születését számos prototípus előzte meg: a legelső hivatalos Vespa ugyanis az 1946-os 98 köbcentis robogó volt. A rajongók körében csak „Paperino”-ként becézett, 1945-ben gyártott MP5-ös volt egyébként a Piaggio gyár első, Corradino D’Ascanio tervezte motorja. Érdemes megemlíteni a 67-es évjáratú „Ciao” robogót is, a fiatal generációk mobilitásának akkori alapjárművét, amely rengeteg szériát megért. Külön fejezetet alkotnak a katonai célokra gyártott járgányok: közéjük tartozik az 1968-as 125-ös repülőről ledobható, ejtőernyővel felszerelt változat vagy az ötvenes években a francia hadseregnek gyártott Vespa 150-es. 
A Vespa robogók különféle szériái között egészen egyedülálló darabokat is találunk, melyek az olaszországi Piaggio Múzeumban - abszolút működőképesen - megcsodálhatók. Egyik ilyen a 125 köbcentis Vespa „Siluro” vagy a szintén 125 köbcentis Vespa „Montlhéry”, melyekhez számos világrekord fűződik az ötvenes évek elejéről. A Vespa Alpha pedig igazi kuriózum: egy 1967-es ügynökfilmben szerepel, s ha kell, képes helikopterré vagy tengeralattjáróvá is átalakulni.