Vissza a tartalomjegyzékhez

Csereklyei Márta
Szennyháború Amerika ellen

Hétfőn délután az éppen Oroszországban tartózkodó amerikai igazságügy-miniszter, John Ashcroft bejelentette: az FBI májusban letartóztatott egy férfit, aki kapcsolatban állt az al-Kaida terrorszervezettel, és „ártatlan amerikai állampolgárok ellen tervezett terrorista támadásokat”.


George W. Bush egy víztározót ellenőriz. Búvártámadásra is felkészülnek Fotó: Reuters

„Olyan merényletet lepleztünk le, amelyet piszkos bomba felrobbantásával szándékoztak végrehajtani az Egyesült Államok ellen” - jelentette be egy hétfői sajtótájékoztatón John Ashcroft. 
A harmincegy éves Jose Padillát május 8-án fogta el az amerikai Szövetségi Nyomozóhivatal, amikor Pakisztánból a chicagói O’Hare Nemzetközi Repülőtérre érkezett. Padilla a kilencvenes évek elején hosszabb-rövidebb időt töltött amerikai börtönökben. Szabadulása után felvette az Abdullah al-Muhadzsír nevet, majd Afganisztánba és Pakisztánba utazott, ahol kapcsolatba lépett az al-Kaidával. Személye fontos volt a terrorszervezet számára, hiszen érvényes amerikai útlevelével szabadon és feltűnés nélkül utazhatott az Egyesült Államokba. A rendőrség már régóta figyelte, ugyanis az amerikai állampolgárságú férfi idén februárban új útlevél iránti kérelmet nyújtott be, arra hivatkozva, hogy az eredetit elveszítette. Az útlevél márciusra készült el, a hatóságok azonban gyanúsnak találták az esetet, és nyomozást kezdeményeztek. Így derült fény arra, hogy chicagói útja előtt Padilla Afganisztánban és Pakisztánban a szeptember 11-ei terrortámadás végrehajtásáért felelős Oszama bin Laden al-Kaida nevű szervezetének vezetőivel találkozott, és „felderítő feladatot” kapott tőlük. Ugyanakkor a rendőrség az al-Kaida egyik csúcsvezetője, Abu Zubajda kihallgatását követően is talált Padillához vezető szálakat. Mint ismeretes, Zubajdát azt követően sikerült elfogni, hogy egy pakisztáni tűzharc során megsebesült. 
Az FBI vezetője, Robert Mueller azt nyilatkozta, hogy a támadást sikerült még a tervezés fázisában leleplezni. Padilla az al-Kaida vezetőivel egy úgynevezett piszkos bombával végrehajtott terrorakció végrehajtásának tervét vitatta meg, amely elsősorban amerikai szállodák és üzemanyagtöltő-állomások ellen irányult volna. Egyes vélemények szerint viszont a támadások célpontja az amerikai főváros, Washington lett volna. A piszkos bomba lényege, hogy egy hagyományos robbanótöltetet radioaktív anyaggal burkolnak be, amely robbanás esetén széjjelszóródva sugárfertőzött zónát hoz létre. Szakértők szerint pusztító hatása ugyan nem túl számottevő, pánik- és félelemkeltésre azonban kiválóan alkalmas. A közvetlen detonáció halált okozhat, a sugárzás pedig még hetek múlva is veszélyes a robbanás térségében élőkre, akiknek körében különféle betegségeket okozhat. 
Korábbi hírszerzési jelentések szerint az al-Kaida kísérletezett vegyi, biológiai és nukleáris fegyver előállításával, nukleáris töltettel viszont a szakértők szerint nem rendelkezik - ezt látszik alátámasztani a mostani eset is, vagyis az, hogy Padilla „csak” piszkos bomba felrobbantásával próbálkozott. 
Vasárnap éjszaka George W. Bush amerikai elnök „az Egyesült Államokkal ellenséges harcosnak” minősítette Jose Padillát, akit ennek értelmében nem illet meg a polgári bíróságon lefolytatott tárgyalás, és nem rendelkezik ugyanazokkal a jogokkal, amelyek minden más civil vádlottat megilletnek. Ilyen minőségében Padilla határozatlan ideig - legalábbis amíg a terrorizmus elleni háború tart - maradhat fogságban. Padillát jelenleg a dél-karolinai Összevont Tengerészeti Fogdában tartják. 
Az eset kisebbfajta botrányt kavart az Egyesült Államokban, mivel az emberi és az alkotmányos jogokra hivatkozva többekkel egyetemben Padilla ügyvédje a férfi szabadon bocsátását sürgeti. Jogászok azonban úgy vélik: Padilla fogva tartásához az is elegendő, ha a szándékot sikerül bizonyítani. Az ügy kapcsán Donald Rumsfeld védelmi miniszter a következőket nyilatkozta: „Nem az az érdekünk, hogy bíróság elé állítsuk, és megbüntessük, hanem az, hogy kiderítsük, milyen ismeret van a birtokában.” 
Al-Muhadzsír, vagyis Padilla már a második amerikai állampolgár, akit a szeptember 11-ei események kapcsán a Védelmi Minisztérium őrizetben tart. Egy másik amerikai születésű szaúdi férfit, Jaszer Esam Hamdit szintén az amerikai tengerészet egyik bázisán tartanak fogva. 
Hétfőn marokkói kormánytisztviselők bejelentették, hogy a múlt hónapban letartóztattak három szaúdi állampolgárt, akik állítólag Oszama bin Laden szervezetének tagjaiként a Gibraltári-szoroson áthaladó brit és amerikai hajók ellen terveztek terrorakciókat. A letartóztatottak dingikkel, kisméretű gumicsónakokkal, ahhoz hasonló merényletet terveztek, mint amilyent 2000-ben a jemeni Áden kikötőjében hajtottak végre az amerikai Cole hadihajó ellen. A marokkói biztonsági szolgálat figyelmét az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) hívta fel a szaúdi csoportra. 
Közben Washington nyomására az Európai Unió tagországai hosszas vonakodás után most végre azt fontolgatják, hogy a Hezbollah, az al-Aksza Mártírjainak Brigádja, illetve a Palesztin Nemzeti Felszabadító Front nevű mozgalmakat is felveszik a terrorista szervezetek listájára.