Vissza a tartalomjegyzékhez

Kalmár Mónika
Balatoni ny ár

Újra itt a pihenés szezonja. Elindult a turizmus, ám - mint minden évben - az idegenforgalmi szakemberek előre jelzik, ez az idény gyengébb lesz az elmúlt évekhez képest.


Indul a szezon Fotó: MTI

A Balatonnál pünkösdre nyitottak meg a szezonális éttermek, és készen állnak a vendégek fogadására a szállodák, szobakiadók is. Az előszezon tapasztalatai igazolják a szakemberek véleményét: az euró bevezetése érzékenyen érintette a Magyarországra látogató külföldi - elsősorban német - turistaréteg pénztárcáját, és tény, hogy idén közülük kevesebben engedhetik meg maguknak a többhetes balatoni nyaralást. Örvendetes ugyanakkor, hogy évről évre nagyobb százalékban kelnek útra magyar családok, és töltik szabadságukat hazai tájakon; ez elsősorban az egyre népszerűbb üdülési csekknek köszönhető. 
Nos, a balatoni szállodák még mindig nem az átlagpénztárcával rendelkező családokat várják; egy kétágyas szobáért 12-16 ezer forintot kérnek el általában, ez az ár a reggelit tartalmazza, és kényelmes pihenést tesznek lehetővé a helyben igénybe vehető szolgáltatások. Ha apartmanban szeretnénk megszállni, 10 euró/fő (azaz 2420 forint/fő) az átlagos tarifa, ettől eltérhetnek az árak aszerint, hogy milyen minőségű szálláshelyet veszünk igénybe, illetve milyen messze helyezkedik el a magyar tengertől, továbbá milyen infrastruktúrával rendelkezik az adott környezet. Kisebb háttértelepüléseken rendkívül kedvező árakkal találkozhatunk, és aki szeret elvonulni a tömegektől, jobban teszi, ha ilyen szálláshelyet keres.
Ami az étkezéseket illeti, érdemes szemfülesnek lenni: számos étterem kínál menüt (elsősorban hétközna-
pokon), ezeken a helyeken egy személy akár 350 Ft-ért is megebédelhet. Hasznos tehát tudakozódni a helyi lakosoktól, melyik éttermet ajánlják, hol szoktak ők ebédelni. Aki szeretne ŕ la carte választani, megnyugodhat: ma már egyre több étterem nyújt minőséget kedvező árak mellett, általában 1000-1500 Ft-ot kalkulálhatunk egy főre.
A strandokra felnőttek általában 300-350, gyerekek 200-250 forintért juthatnak be; ha heti bérletet váltanak, úgy a felnőtteknek körülbelül 2000, a gyerekeknek 1500 Ft-ot kell fizetni. Egy négytagú család belépője tehát 1000 Ft körül mozog naponta, és akkor még nem ettek-ittak semmit; ha ezekről is helyben gondoskodnak (egy csirkecomb 500 Ft, az üdítő hozzá 200, a fagyi gombóconként 70-80 forint), mindent összevetve akár az Adrián is érezhetik magukat - már ami a dolog költségoldalát illeti. 
Ha valaki úgy dönt, hogy házat, nyaralót vásárol a magyar tenger közelében, érdemes időt, energiát szánni a keresgélésre; előfordulhat, hogy már 8-9 millióért találunk kicsi, felújításra szoruló házikót telkecskével, ám aki nagyobbra, szebbre, jobbra vágyik, 15 milliótól felfelé válogathat. Az ingatlanközvetítő irodák többnyire óriási kínálattal rendelkeznek; érdemes igénybe venni szolgáltatásaikat, mivel nem feltétlenül járunk jobban, ha a magunk költségén kezdünk az ismeretlen piacon nézegetni és alkudozni az - esetenként - agyafúrt eladókkal.