Vissza a tartalomjegyzékhez

Márer György, New York
Jobb félni

Szövetségi hivatalokat vizsgáló, független számvevők az elmúlt hetekben jelentéseket adtak ki, amelyekben bíráltak számos kormányszervet, mert a terrorizmus ellensúlyozását célzó lépéseik túlságosan lassúnak bizonyultak. A beszámolók következtetései utalnak arra, milyen nagy a kormánynak a terrortámadások megelőzésére irányuló feladata. 

A törvényhozás milliárdos megajánlásokat hagyott jóvá a szövetségi hivatalok egész sorának védelmére, illetve az esetleges terrortámadások meghiúsítására. Az ellenőrzések során mégis jónéhány mulasztásra derült fény. A Mezőgazdasági Minisztérium fennhatósága alá tartozó laboratóriumok közül 336 nem tudott számot adni veszélyes biológiai hatóanyagokról, köztük hárommilliárd adag veszedelmes vírusról. Az Energiaügyi Minisztérium főellenőre a múlt hónapban jelentette, hogy a tárca illetékesei nem tudtak elszámolni radióaktív üzemanyagrudakkal és egyéb nukleáris anyagokkal - köztük kis mennyiségű plutóniummal - amelyeket a kormány az 1960-as évek elején létrejött „Atom a Békéért” program keretében kölcsönadott bizonyos országoknak, köztük Iránnak és más olyan államoknak, amelyek már kívül állnak az Egyesült Államok befolyási körén. A félő a dologban, hogy ezek az anyagok alkalmasak a kezdetleges nukleáris jellegű, úgynevezett „piszkos bombák” gyártására, amelyek esetleg felhasználhatók terrorcselekmények során. Az illetékesek védekezése egyszerű: a nemzetközi egyezmények nem kívánják meg, hogy az Egyesült Államok figyelemmel kísérje a szóban forgó anyagok hollétét.
Az Igazságügyi Minisztérium jelentései szerint a Határőrség még ma sem tudja hathatósan biztosítani a kanadai határt, és megelőzni a terroristák, illetve egyéb bűnözők belépését az Egyesült Államokba; és erre a Bevándorlási Hivatal sincs megfelelően felkészülve.