Vissza a tartalomjegyzékhez

Ignácz Valéria
Ez balul ütött ki

A MIÉP a választás napjára kibérelt egy hajót a Duna-parton, ahol nem éppen csöndesen ringatózva vezette le a feszültségeket. Aznap nemcsak sok víz, hanem a MIÉP jó kedve és a „tutira” menő ötletei is leúsztak a Dunán. Arról a pártról, amely mindig azt mondta, hogy egy kisebbség uralkodik az országban, egyértelműen kiderült, hogy maga a kisebbség. 

„Biztos a bejutás” - mondogatták mindent lenéző magabiztossággal a MIÉP-vezérek, miközben kortyolgatták sörüket, a választási eredményeket latolgató közvélemény-kutatók állását figyelve, harsányan hangoztatva Csurka optimális hozzáállását: „az MSZP-t lenyomjuk, az SZDSZ pedig be se kerül majd a parlamentbe!” A magabiztos kijelentés ellenére azért vibrált a levegő a hajón. Időnként megjelent Grespik is, aki higgadtan csillapította az embereket: „Budapestet még csak most számolják! Lassan, de biztosan jövünk felfelé!” Voltak olyanok, akik nem vették észre, hogy hangosan gondolkoznak: „Ezek a hülye II. kerületisek az Eörsi Mátyásra szavaznak?!” Kontra az ijedt kérdés, ami eddig lehet, hogy fel sem merült benne: „Az SZDSZ bekerülhet?!” „Az könnyen lehet” - válaszolt valaki a vezérkarból, aki még „tisztán” látott. 
Az idő nagyon lassan telt. Mondhatnánk, idegtépően lassan telt. A hajón mindenki „kivételesen” a közszolgálati televízió közvetítését kísérte figyelemmel. Az idő 21 óra 30 perc, lankadni kezdett az optimista hangulat, de még mindig hihetetlennek tűnt, hogy a párt jövője lefolyhat a Dunán, és kiúszhat az országból. A józanabbak ilyen felhanggal buzdították egymást: „Párt lesz, igazgató lesz, frakcióra kevés az esély.” A döbbenet, majd súlyos depresszió a várva nem várt, változtathatatlan végeredmény láttán következett: „A lehető legrosszabb történt!”- kiáltozták. Időközben előtántorgott barlangjából Csurka István, a párt elnöke is, nem volt menekülése a riporterek hadától. „Lehet, hogy a Fidesz elvitte a MIÉP szavazóit?” - szegezték neki a kérdést. - „Elvette, elvitte. De hova? Nem ért vele semmit. Itt lehet, hogy egy nagy hiba lett elkövetve, mert ha kevesebbet visz el, akkor most más a helyzet. Ez balul ütött ki a nemzeti oldal pártjai számára!”