Vissza a tartalomjegyzékhez

Bohács Krisztina
Új bűnbeesés Európában

„Amikor a világ megbolondul, a zsidók fizetik ki az árát” - summázta egyetlen szűkszavú mondatban az elmúlt két év keserű tapasztalatait az egyik zsidó származású francia filmrendező. Az izraeli-palesztin konfliktusok kiéleződésével, az első, majd a második intifáda, valamint a szeptember 11-ei terrortámadások nyomán új jelenség söpört végig Európán, melyet sokan egyszerűen csak „új antiszemitizmus”-nak neveznek. Az antiszemitizmus mai formája politikai álruhát öltött: nemegyszer Izrael Állam politikájának kritikájaként, azzal összefonódva, az Európában élő muszlim közösségek indulatos szólamai által felerősített formában jelenik meg. Összeállításunk a két legnagyobb angol nyelvű izraeli napilap, a Haarec, illetve a Jerusalem Post cikkei alapján a Franciaországban és Angliában megszaporodott antiszemita jelenségek hátterét vizsgálja.


Rasszista felvonulás Londonban. A Csatorna sem véd tőlük Fotó: Reuters

Sok nyugat-európai zsidó aggódva figyeli a körülötte zajló eseményeket, a nagyjából két év óta tartó gyűlölködő szólamok, bombatámadások, műemlékgyalázások, a zsidó intézmények elleni merényletek számának megnövekedését. Sokuk úgy érzi: a világban zajló összetett folyamatok - a globalizáció, az iszlám fundamentalizmus előretörése, az olajérdekek, a közel-keleti politikai folyamatok és az Amerika-ellenesség nyomán felszínre kerülő indulatok rajtuk csapódnak le - bűnbakként ők fogják fel az említett jelenségek negatív hatásait.
Sajnos a statisztikák világosan igazolják, félelmeik nem alaptalan, paranoiás félelmek: 2000 óta Nyugat-Európában másfélszeresére növekedett a zsidók elleni erőszak. Az adatokban messze kiemelkedik a zsidó személyek fizikai bántalmazása, valamint ingóságaik megkárosítása. Mindezeken túl sokan számolnak be gyűlölködő levelekről, szóbeli fenyegetésekről és e-mail címeikre érkező mocskolódó üzenetekről. 
Úgy tűnik, az amúgy mindeddig békés közegnek számító, a zsidók szemében a béke szigeteit jelentő két európai ország, Anglia és Franciaország sem tudja (akarja?) megvédeni az amúgy magukat franciának és angolnak tituláló állampolgárait. 

Véget ért egy álomvilág

„Úgy érzem, az az anglozsidó álomvilág, amelyben éltem, véget ért… - mondja egy brit munkáspárti politikus, Greville Janner. - Apám 27 évig volt az Alsóház tagja, de egyetlen egy esetre sem emlékszik, amikor úgy intéztek volna hozzá egy kérdést, mint a minap hozzám: »Az ön etnikuma szerint…« Gyakran találkozom az itteni arab propaganda által hangoztatott állítással is, miszerint a szeptember 11-ei támadásoknak valójában a zsidók és Izrael Állam volt az oka.” 
Egy másik politikus, Jo Wagerman, aki egyben a Brit Zsidók Képviselőtestületének első női elnöke, így fogalmaz: „Elértük az aranykort: anélkül integrálódhattunk az angol protestáns kultúrába, hogy fel kellett volna adnunk identitásunkat. Most azonban mindannyian tudatában vagyunk a ténynek: Anglia többé már nem a régi…” 
Miben is manifesztálódik ez az új szellem? - teszi fel a kérdést a The Guardian című angol napilap. A jelenség tetten érhető nemcsak a hétköznapi élet szintjén, amikor régi, jó kapcsolatban álló szomszédok viszonya hidegül el, vagy éppen néhány zsidógyűlölő graffiti jelenik meg itt-ott, hanem az angol politikai elit szalonnyelvében is éppúgy felfigyelhetünk rá, mint az angol baloldali-liberális média egyes fellegváraiban, nevezetesen a BBC-ben, a The Independent hasábjain vagy éppen a The Guardian című napilapban - véli a lap egyik munkatársa. 
A legnagyobb megdöbbenést és heves vitát mégis kétségtelenül a New Statesman című hetilap egyik januári címlapja okozta, amelyen egy hatágú Dávid csillag áll, alsó sarkával mintegy átszúrva Anglia legnagyobb szimbóluma, a Union Jack közepét, azaz az angol nép szívét. A kép alatt az alábbi kérdés áll: „Kóser összeesküvés?”- utalva az újságban szereplő két cikkre, melyek az angol izraelpárti lobbi szerepét vizsgálják. A címlapért utóbb még a lap szerkesztője is elnézést kért, elismerve, hogy talán túllőttek a célon, noha semmiképp sem szándékoztak antiszemita hangulatot teremteni. A cikkek antiszemita tartalmát azonban nemhogy nem vonta vissza a lap, hanem az alábbi mondattal meg is erősítette: „Megpróbáljuk nézeteinket nagyobb érzékenységgel tálalni.”
Az angliai nyugtalanító helyzetet így összegezi Howard Jacobson, a The Evening Standard újságírója: „Ma, hirtelen újra nem biztonságos zsidónak lenni…” 

Már Franciaországban sem

Az elmúlt évben Franciaországban is támadások százait jelentették megdöbbent zsidó állampolgárok. Párizsi iskolák és zsinagógák elleni robbantások, lakóházak elleni gyújtogatások, illetve névtelen személyek telefonos zaklatásáról számol be a Haarec. A körülbelül hatszázezer zsidó Franciaország lakosságának nagyjából egy százalékát teszi ki. Kétségtelen, hogy közülük sokan tartoznak a köztársaság elitjéhez, rendszerint a gazdagabb külvárosi zöld régiókban élnek, míg a velük egy időben bevándorolt arabok a szegényebb negyedekben maradtak. A muszlim lakosság - körülbelül ötmillió, főként Észak-Afrikából bevándorolt arab - szélsőjobboldali körökkel karöltve pontosan ezt nehezményezi: „A zsidók tartják kezükben a nyomtatott sajtót, az elektronikus médiát, az egyetemeket és a gazdaságot. Hogyan lettek a zsidók ilyen gazdagok?” Mindezen túl kifogásolják még azt is, hogy a zsidók túl sokan vannak, mintegy behálózzák az egész országot. (Ezzel kapcsolatban érdekes jelenségre mutatott rá Tarerno francia filmrendező franciaországi körútja során, amikor a zsidókról vallott arab nézeteket vizsgálta. Arra a kérdésre, hogy hány zsidó él országunkban, rendszerint a „Hatmillió” választ kapta…) 
„Az elmúlt év folyamán a zsidógyűlölet hullámai söpörtek végig az országon. Az első és a második intifáda között a közel-keleti identitástudat totális adoptálása történt, mely szembeállította az arab származású francia állampolgárokat a zsidó eredetű polgárokkal” - írja a Haarec. 
Angliához hasonlóan itt is további szemnyitogató tendenciákat jeleznek az olyan írások, amelyek tényfeltárás címén nemegyszer antiszemita hangot ütnek meg. Ilyen Jacques Attali új könyve is, melynek címe: „A zsidók, a világ és a pénz.” Francois Mitterrand egykori tanácsadójának nem ez az első műve, amely a zsidó vallásból, illetve történelemből meríti témáját. Ez az első eset azonban, hogy valaki nyíltan von párhuzamot a zsidóság és a pénzmozgások között. 
Kétségtelen, hogy a legnagyobb felháborodást - nem csak zsidó körökben - mégis a francia nagykövet nemrégiben tett durva kirohanása okozta, amikor az egyik fogadáson „sz…os kis ország” jelzővel illette Izraelt. Ezzel kapcsolatban érdemes leszögeznünk: nem minden Izrael-ellenes érzület tekinthető antiszemita érzületnek. Miért ne lehetne kritikát megfogalmazni akármelyik ország politikájával szemben? Izrael államának politizálása is bírálható - arathat tetszést vagy felháborodást, melyet bárki, szólásszabadságával élve, ki is nyilváníthat. A kérdés csak akkor válik problémássá, amikor egy állam elleni kritika egyben raszszista felhangot kap s egy népet akar a földdel egyenlővé tenni. Többek szerint ez történt, amikor Franciaország nagykövete fenti kijelentését tette. Szavai minden bizonnyal nem váltottak volna ki akkora felháborodást, ha hasonló jelzőkkel illette volna az indiai hindukat, amikor az iszlám kasmíri területeket elfoglalták, vagy ha Kínát is „sz…os nagy ország”-nak nevezte volna ötvenéves tibeti uralma miatt. 
Az eset óta a francia zsidó közösségek növekvő aggodalommal szemlélik Izrael Állam legitim kritizálásának és a zsidógyűlöletnek az összemosódását. Mindezt még tetézi Jacques Chirac köztársasági elnök és Lionel Jospen miniszterelnök „elhallgatós” politikája is - a néhány éve másfélszeresére növekvő franciaországi merényleteket ugyanis vagy mélyen elhallgatják, vagy az izraeli-palesztin politikai ellentétek köntösébe bújtatják, ahelyett, hogy nevén neveznék a nyilvánvaló antiszemita megmozdulásokat. Sokan úgy vélik, nyomós okuk van rá: a közelgő választások miatt valószínűleg nem akarják elidegeníteni az ötmilliót számláló arab szavazótábort. „Pedig egy zsinagóga felgyújtásának semmi köze sincs a közel-keleti helyzethez. Ez kristálytiszta antiszemitizmus„ - állítja Abraham H. Foxman, a Jerusalem Post egyik újságírója.
Sokak szerint a mostani nyugat-európai helyzet aggasztóbb, mint az 1930-as években volt. Akkoriban a náci zsidógyűlölet csak Németország és Ausztria területére korlátozódott. Igaz, a nácizmus képviselői világszerte el akarták hinteni a gyűlölet magját, mégis voltak olyanok, akik a gyűlöletkeltésben megakadályozták őket. Vajon ma ki teszi ezt meg?


A felrobbantott magzatok 
Jeruzsálem, 2002. március 26.

„Kedves Mama és Papa! Azért írom nektek ezt a levelet, hogy elköszönjek tőletek… Úgy tudom, most nagyon hosszú ideig nem találkozunk. Shoval” - így szól a hétéves Shoval Shemes levele szüleihez, akiket egy öngyilkos merénylő ölt meg múlt csütörtökön a jeruzsálemi King George Avenue-n. A kislány saját neve köré egy óriási fekete szívet rajzolt, a levélke jobb oldalára pedig színes virágokat. Hároméves kishúga a közelben játszik, kissé távolabb a riporterek zajától. 
Bracha Shemes, a lányok nagymamája a következőket mesélte az elmúlt néhány napról: „Tudják, most, hogy maguk itt vannak, telve a nappali nyüzsgő emberekkel, mindez túlélhetőnek tűnik. De ha elmennek és kiürül a ház, nem tudom, mi lesz… Az egyik pszichológus ismerősömmel a temetés előtti pénteken mondtuk el a lányoknak, hogy szüleik a mennyországba utaztak. Most már tudják… de ki tudja, mindebből mennyit értenek? Amikor a hírekben hallottam, hogy egy újabb támadás történt, rögtön aggódni kezdtem a fiamért és a menyemért. A kislányokkal maradtam, amíg ők a belvárosba mentek ultrahangos vizsgálatra, mert a menyem már az ötödik hónapban járt. Próbáltam őket hívni mobiltelefonon… Hiába. Kicsit később valaki kopogott az ajtón, azt hittem, a fiam az. De mikor ajtót nyitottam, egy csomó katonát láttam. Először azt mondtam nekik: „Elnézésüket kérem, de én a fiamat várom…” A következő pillanatban minden leesett… Ez nem igazságos, hogy valaki elmegy ügyeket intézni és nem jön haza többé. Most, hogy a hétnapos gyásznak vége, a családnak el kell döntenie, hol éljenek a lányok. Nem is tudom… túl korai még ilyen nagy horderejű dolgokról dönteni. Még azt sem tudom, hogyan ünnepeljük a közelgő pészachot. Meirav, a lányom azt mondta, Jeruzsálem a mostani időkben olyan, mint az orosz rulett - sohasem tudhatjuk, hol történik éppen valami…”
A család csak egy-két napja nyitotta ki azt a táskát, amit a fiatalok magukkal vittek az orvoshoz menet. A táskában papírok voltak, amelyek az orvosi vizsgálatok eredményeit tartalmazták. Így tudták meg, amit a házaspár már nem tudott elmondani: az asszony ikreket várt… 


Antiszemitizmus Oroszországban

Az elmúlt héhány hónap során számos antiszemita megmozdulás színhelye volt Oroszország is. Januárban például a neonáci Népek Nemzeti Pártja szervezett felolvasóestet Moszkvában, a nemrégiben felújított Majakovszkij Múzeumban. A felolvasóest korpuszát elsősorban az Adolf Hitler emlékét dicsőítő jelszavak és szlogenek tették ki, valamint a szeptember 11-ei terrortámadásokat méltató szózatok. Továbbá olyan videokazettákat is bemutattak, illetve árusítottak, amelyeken Hitler beszédeit, zsidók kivégzését és ütlegelését, valamint náci pártgyűléseket örökítettek meg. A közönség elragadtatását a „Verjétek agyon a zsidókat!” és a „Sieg Heil!” formulákkal fejezte ki. Az est „fénypontját” a Cárszkij Opricsnyik című lap főszerkesztőjének felszólalása jelezte, amelyben a zsidók kiirtására szólította fel a jelenlevőket. A hallgatóközönség hangos tapsviharral adta tudtul az ügy iránti legmélyebb elkötelezettségét. 
Még ugyanebben a hónapban az Orosz Nemzeti Egyesülés (RNU) tagjai osztogattak szórólapokat Moszkva aluljáró-labirintusában, amelyekkel arra sürgették a moszkvai polgárokat, hogy csatlakozzanak pártjuk programjához. 
Februárban Szamara város polgármester-helyettese egyik beszédében kifejezte, hogy az ország érdeke az, hogy „leromboljuk Oroszországban az összes zsinagógát, és kiűzzük hazánkból a zsidókat”. 
Egy további rasszista nagygyűlésnek adott helyet a moszkvai Gorbacsov híd is, ahol körülbelül ezer ember gyűlt össze a Putyin elnök körüli „cionista klánnal” történő leszámolást sürgetendő. Ezen gyűlésekkel egy időben számos zsidó intézmény ellen követtek el erőszakos támadást. Ismeretlen tettesek téglákkal betörték az omszki zsinagóga ablakait. Letartóztatás nem történt. „Verjük agyon a zsidókat - mentsük meg Oroszországot!” - díszelgett a felirat a kurszki cheszed zsidó központ falain. Ismeretlen vandálok horogkereszteket és gyalázkodó graffitiket rajzoltak a kaliningrádi holokauszt-emlékműre és az egyik közismert tizenkilencedik századbeli rabbi sírjára - többnyire a „Halál a zsidókra!” jelszóval az élen. Ugyanekkor valaki felgyújtotta egy zsidó család otthonának ajtaját.
A rendőrség visszautasította a tettesek elfogását és letartóztatását (még azokét is, akiket név szerint ismertek!), mondván: csak „akció” közben kaphatjuk el ezeket az embereket, mivel csak így tudjuk őket rács mögé tenni.